Családja ragaszkodott hozzá, hogy feleségül vegye Paulina Arteagát, régi barátai lányát. Alkalmanként randiztak, de soha nem ígért esküvőt.

– Paulina tudja, hogyan kell viselkedni – mondta egy nagynéni.

Terézia mindig azt kérdezte:

-Kivel?

Azon az estén Alejandro megemlítette, mi történt egy Paulinával folytatott telefonhívás során.

A nő nevetett.

–Egy pincérnő nem száll szembe a kapitánnyal egy idegen miatt. Valószínűleg felismerte az édesanyádat.

– Nem úgy tűnt.

– Alejandro, kérlek. Vannak emberek, akik nagyon jól utánajárnak annak, hogy mi illik hozzájuk, ha kedvesek.

A gyanakvás kényelmes helyet talált régi félelmei között.

Másnap felhívta Marisolt az irodában.

Azt gondolta, hogy Oscar panaszkodott.

Alejandro egy borítékot tett az asztalra.

– A tegnapi figyelmessége miatt, amit egy különleges ügyfélnek szentelt.

Marisol a bankjegyekre nézett.

Több pénz volt, mint amennyit hónapok alatt keresett.

Édesanyja közelgő találkozóira gondolt, a párás szobára, ahol laktak, és a június óta meghibásodott hűtőszekrényre.

– Ez éttermi borravaló?

– Mondhatni így is.

Valami a hangjában arra késztette, hogy felnézzen.

– És mit vársz tőlem, mit tegyek?

– Semmi. Fogadd el.

Marisol nem nyúlt a borítékhoz.

– erősködött Alejandro, egyre feszengve.

– Gondolom, hasznos lenne neki.

-Sok.

–Akkor nem értem a problémát.

Lassan leült.

– A probléma az, hogy úgy tűnik, arra vár, hogy felfedezzen valamit rólam, amikor elkap.

Alejandro mozdulatlan maradt.

Marisol becsukta a borítékot.

„Ha tippről van szó, akkor regisztrálhatod, mint a többit. De ha próbára teszel, akkor nem akarok részt venni.”

– Nem állt szándékomban megbántani őt.

– Nos, sikerült neki.

Remegett a hangja, de nem hátrált meg.

– Kilencéves koromban elkísértem a nagymamámat egy klinikára. Ott hagyták állva, míg a később érkezőket beengedték. A táskáját fogtam, és nem tudtam, hogyan segítsek neki.

Alejandro lesütötte a tekintetét.

– Tegnap láttam azt a hölgyet a bejáratnál, és emlékeztem rá. Ennyi volt az egész.

Marisol felé tolta a borítékot.

– A pénzre való igény nem jelenti azt, hogy minden erőfeszítésünkkel megszerezzük azt.

A mondat fájt neki, mert igaz volt.

– Igazad van – mondta.

Felkelt.

– Visszamehetek dolgozni?

– Igen. De először el kell mondanom, ki volt a hölgy.

Marisol várt.

– Ő az anyám.

A nő rámeredt.

Aztán eszébe jutott az étlap, a leves és az árakkal kapcsolatos magyarázata.

– Mondtam neki, hogy a főételek drágák.

Alejandro most először mosolygott védekezés nélkül.

– A lány beleegyezett.

De Marisol nem nevetett.

– Engem is megvizsgált?

Mély lélegzetet vett.

–Látni akartam, hogyan bánnak vele anélkül, hogy felismernék. Aztán mesélt nekem rólad.

– Nem szeretem, ha az emberek anélkül döntenek rólam, hogy ismernének.

-Értem.

– Még nem, Beltrán úr.

Elment, és a borítékot az asztalon hagyta.

Délután Teresa megkérte a fiát, hogy vigye el az étterembe. Megvárta, amíg Marisol műszakja véget ér, és akkor közvetlenül hozzá szólt.

–Bocsánatot kell kérnem. Leckét kerestem a fiamnak, de úgy viselkedtem, mintha az emberek azért lennének ott, hogy megtanítsanak nekem egyet.

Marisol keresztbe fonta a kezét a köténye fölött.

– Kedveltem magát, Doña Teresa. Ez őszinte volt.

– Én is. Kezdhetnénk onnan?

Meghívta forró csokoládéra vasárnapra. Semmi ígéret, semmi házasságról nem esett szó.

Marisol gondolkodás után elfogadta.

Amikor megérkezett, egy kis kertben találta Terézt, egy édes kenyérrel teli asztal mellett.

Egy órán át beszélgettek. Alejandro csak azért jött oda, hogy köszönjön nekik, és megkérdezze, csatlakozhatna-e hozzájuk.

Marisol igent mondott.

Aztán megjelent Paulina.

Virágokat vitt, és mosolya lehervadt, amikor felismerte a pincérnőt.

– Micsoda meglepetés. Nem tudtam, hogy ma fogadnak személyzetet.

Marisol otthagyta a csészéjét.

Alejandro felállt.

De mielőtt válaszolhatott volna, Teresa megpróbált felállni, hogy átvegye a virágokat. A botja megcsúszott egy nedves csempén.

Mindez egy másodperc alatt történt.

Marisol csészéje a földre hullott.

És az idős asszony zuhanni kezdett.

3. RÉSZ

Marisolnak sikerült a törzsénél fogva megtartania. Alejandro a másik oldalról érkezett, és együtt megakadályozták, hogy a földre essen.

Óvatosan leültették.

Teresa sápadt volt, inkább félt, mint amennyire hajlandó volt bevallani.

– Jól vagyok. Ne csinálj belőle nagy ügyet.

– Először is, győződjünk meg róla – mondta Alejandro.

Segítséget kért, és felhívta a kezelőorvosát. Marisol mellette maradt, amíg ellenőrizték, hogy fáj-e valami.

Paulina az asztalnál maradt, és a virágokat a mellkasához szorította.

Amikor Teresa megnyugodott, a porcelánszilánkokra nézett.

– Ez a csésze az esküvőmről volt.

Marisol rémülten kinyitotta a száját.

Az idős asszony megszorította a kezét.

–És megmentetted a csípőmet. Azt hiszem, mi lettünk jobbak.

Marisol idegesen felnevetett. Aztán sírni kezdett.

A rémület egy pillanatra felidézte benne a nagyanyja képét, amint évekkel ezelőtt a háza udvarán zuhant össze.

Teresa nem kért tőle magyarázatot.

Csak a kezét engedte megfogni.

Az orvos később megerősítette, hogy nem tűnik komoly sérülésnek, bár figyelniük kell az esetleges kellemetlenségekre.

Amikor elment, Alejandro elkísérte Paulinát a fogadóterembe.

–Kegyetlenség volt, amit Marisolról mondtál.

– Ez egy vicc volt.

– Nem nevetett.

Paulina a kert felé nézett.

–Anyád évek óta azt mondja, hogy senki sem elég jó neked. Most kiderült, hogy egy pincérnő…

– A munkája nem teszi őt kevésbé alkalmassá nálunk.

Paulina elnézett.