Miközben beszélgettek, Natalia nyugtalanító információt kapott: Rodrigo és Daniel nem szálltak fel a bejelentett járatra.
Egy másik kijáraton keresztül hagyták el a repülőteret.
Aztán megérkezett egy új felvétel.
Sietős léptek hallatszottak, Daniel nehézkes légzésével együtt.
–Anya, egy nagy házban lakunk Aranjuez közelében. Apa megtalálta a videót, és dühös. Azt mondja, egy Victor nevű férfi jön. Megkérdezte, hol van a memóriakártya.
Klára hirtelen felállt.
– Meg kell találnunk őt.
De a felvétel még nem volt befejezve.
– Anya, van ennél rosszabb is. Hallottam apát, amikor azt mondta, hogy ha megkapja nagyapa papírjait, akkor már nem lesz rám szüksége.
Hallani lehetett, ahogy valaki megpróbál kinyitni egy ajtót.
Aztán Rodrigo hangja hallatszott:
– Daniel, azonnal nyisd ki! Tudom, hogy anyáddal beszélsz.
A felvétel véget ért.
És a fiú telefonja nem működött.
3. RÉSZ
Clara az üres képernyőt bámulta, képtelen volt elfogadni, hogy a fia veszélyben lehet, amíg ő az irodában ül.
„Rodrigo elveheti a házamat, a megtakarításaimat, sőt, még egy bírót is meggyőzhet arról, hogy rossz anya vagyok” – mondta elcsukló hangon. „De nem hagyom, hogy elvegye tőlem Danielt.”
Andrés azonnal felvette a kapcsolatot a kollégáival. A Nemzeti Rendőrség már több, Víctor Laredóhoz köthető ingatlant is vizsgált, köztük egy Aranjuez külvárosában található birtokot.
A gyermekről készült felvételek, valamint a szervezetről meglévő információk lehetővé tették a kiskorú védelme érdekében történő sürgős beavatkozás aktiválását.
Clara ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket.
A felügyelő végül beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy az épületen kívül marad, amíg a rendőrök nem tudják garantálni a biztonságát.
Utazás közben Clara felidézte utolsó beszélgetését Ernestóval.
Négy évvel korábban történt, amikor az idős férfi kórházba került.
A férfi, aki általában visszafogott volt, megfogta a kezét, és furcsa szavakat mondott.
– Clara, ha Rodrigo valaha is elhiteti veled, hogy nem vagy elég értékes, ne feledd, hogy pénzzel sok mindent meg lehet venni, de egy gyermek bizalmát soha.
Aztán nem értette, miért beszél így.
Most kezdte megérteni, hogy Ernesto ismeri a családi vállalkozás sötét oldalát.
A birtok egy olajfákkal körülvett út végén tűnt fel.
Elegáns épület volt, fehér falakkal, hatalmas ablakokkal és automata kapuval. Több jármű parkolt a bejáratnál.
Az ügynökök diszkrét védelmet építettek ki az ingatlan körül.
Clara az autóban maradt, Natalia mellette, miközben Andrés koordinálta a műveletet.
Minden perc végtelennek tűnt.
Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó.
Rodrigo jött ki először. Az inge gyűrött volt, az arca eltorzult.
Mögöttük Víctor Laredo jelent meg, egy testes üzletember, aki évek óta szerepelt a Serrano családi találkozók és ünnepségek fényképein.
Dániel közöttük sétált.
A fiú sápadt volt, de egy kis rézlámpást szorított a mellkasához.
Klára azonnal felismerte a tárgyat.
Ernesto nagypapa emléke volt.
Victor Danielhez hajolt és kinyújtotta a kezét.
– Add ide ezt, kicsim. Nem kell felnőtt bajba keveredned.
Dániel hátralépett.
– Az enyém. A nagyapámtól kaptam.
Rodrigo elvesztette a türelmét.
– Daniel, add oda neki! Tedd, amit mondok!
A fiú olyan szemekkel nézett az apjára, amilyeneket Clara még soha nem látott.
– Azt mondtad, hogy nagyapa egy öregember volt, aki nem értett az üzleti élethez. De tudta, mit csinálsz.
Viktor abbahagyta a mosolygást.
– Mit mondott még a nagyapád?
Daniel a mellkasához szorította a világítótornyot.
– Hogy az emberek, akik rossz dolgokat tesznek, nagyon félnek, amikor valaki felfedezi az igazságot.
Rodrigo egy lépést tett felé.
– Fiam, kérlek, ne bonyolítsd túl a dolgokat.
„Miért mondtad, hogy anya nem tud jól gondoskodni rólam?” – kérdezte Daniel. „Soha nem hazudott nekem.”
Rodrigo néhány másodpercig nem talált választ.
Victor ingerülten megpróbálta kiragadni a kezéből a világítótornyot.
Ekkor avatkoztak közbe a tisztek.
A rendőrségi parancs megtörte a lakótelep csendjét. Victor megpróbált visszavonulni a ház felé, de több rendőr is elállta az útját.
Rodrigo felemelte a kezét.
Dániel leejtette a világítótornyot a fűre, és sírni kezdett.
Az autóból Clara látta, ahogy egy rendőr elviszi a gyereket a felnőttektől.
Amikor Andrés megerősítette, hogy odamehet, elszaladt.
— Dániel!
A kisfiú elfordította a fejét.
-Anya!
Odaszaladt hozzá, és a karjaiba vetette magát.
Klára olyan szorosan ölelte magához, hogy a fiú alig tudott megszólalni.
– Azt hittem, nem fogsz megtalálni – zokogta.
–Mindig keresni foglak, szerelmem. Mindig.
Daniel a nyakába temette az arcát.
– Sajnálom, anya. Sajnálom, amit a bíró előtt mondtam.
Klára letérdelt, hogy a szemébe nézzen.
– Nem kell tőlem semmiért bocsánatot kérned.
„Apa akarta, hogy ezt mondjam. Megígérte, hogy ha vele megyek, megnézhetem nagyapa holmiját. Vissza kellett szereznem a világítótornyot, mielőtt megtalálják.”
Klárát elviselhetetlen szomorúság és megkönnyebbülés keveréke töltötte el.
A fia sosem szűnt meg szeretni őt.
Félt, és megpróbált megoldani egy problémát, ami túl nagy volt a korához képest.
Rodrigo végignézte a jelenetet, miközben egy rendőr felteszi rá a bilincset.
– Clara, soha nem akartam bántani – mormolta.
Felnézett.
–Elhitetted vele, hogy választania kell az igazmondás és az anyja elvesztése között. Ez is fájdalmat okoz.
Rodrigo lehajtotta a fejét.
Az ingatlan hivatalos házkutatása során a nyomozók számos elektronikus eszközt és a vizsgált cégekhez kapcsolódó dokumentumot foglaltak le.
A kis világítótorony bizonyult a döntő tényezőnek.
