Lefotóztuk.
Aztán Henri a vállamra tette a kezét.
„Segítettél ma cipelni a bőröndömet. Én most viszonoztam a szívességet.”
Mire hazaértem, Henry már küldött nekem egy üzenetet.
Csak egy mondat.
„A jó emberek néha pontosan akkor találkoznak, amikor szükségük van egymásra.”
A mai napig őrzöm azt a fotót.
Nem azért, mert valami szörnyűség történt azon a délutánon.
De mert végig azt hittem, hogy egy sebezhető idős férfin segítek.
Végül kiderült, hogy ő volt az, aki megvédett engem.
