A cég kifizetései fedezték az orvosi költségeket és a jogi díjakat, hogy meggyőzzék a családot, ne jelentsék azonnal az esetet.

A legrosszabb az elektronikus engedélyezés volt.

A cégem.

A Rodrigo által kért digitális tanúsítványt használták az „eljárások megkönnyítése” érdekében, és úgy tűnt, mintha én hagytam volna jóvá a kifizetéseket.

Megértettem, miért akarta Teresa olyan kétségbeesetten visszaszerezni a céget. Ha az ügy újra felszínre kerülne, felelősségre vonhatnának olyan tettekért, amelyeket soha nem engedélyeztem.

Délután Rodrigo felhívott.

A hangja már nem volt arrogáns.

–Daniela, ezt meg kell állítanunk. Anyukám megőrült. Én is hibáztam. Adjunk el mindent, fizessük ki az adósságainkat, és kezdjük újra, messze tőlük. Csak te és én.

Egy parkban találkoztunk. Borostásan, gyűrött ingben és fáradt szemekkel érkezett. Mesélt arról, amikor diák voltunk, a közös tacókról, amiket pénz hiányában ettünk, és a pici lakásról, ahol elkezdtük.

Egy pillanatra megláttam azt a férfit, akibe beleszerettem.

„Holnap délben” – mondta. „A közjegyző elkészítette a meghatalmazást az ingatlanok eladására. A pénz az Ön által ellenőrzött számlára kerül.”

Elfogadtam.

Azon az estén Alejandro küldött nekem egy videót.

Rodrigo a közjegyzővel és egy pszichiáterrel vacsorázott.

– Már beleesett – mondta a férjem nevetve. – Írd alá a meghatalmazást, és kimegy.

Az orvos megkérdezte:

– És akkor?

Rodrigo lehalkította a hangját.

– Akkor igazolod, hogy krízishelyzetben volt, agresszív és dezorientált. A csapatod beviszi a klinikára. Amíg ők „stabilizálják”, mi eladjuk. Amikor kijön, ha kijön, semmije sem marad.

A közjegyző felemelte a poharát.

– Holnap tizenkettőkor.

A képernyőt bámultam, és nem kaptam levegőt.

A férfi, aki néhány órával korábban a homlokát a vállamra hajtotta, nem akart kibékülni velem.

El akarták venni a javaimat, a hitelességemet, sőt még a jogomat is, hogy elmondjam, mit tettek velem.

Egyetlen kérdést írtam Alejandrának:

„Mit csináljak holnap?”

A válasza azonnal jött:

„Ó. De ezúttal ők lesznek azok, akik olvasás nélkül írják alá.”

3. RÉSZ

Másnap 11:55-kor kék mappával és meglepően nyugodt szívvel léptem be a közjegyzői irodába az amerikai gyarmaton.

Rodrigo már ott volt. Amikor meglátott, fáradt, gondosan begyakorolt ​​mosollyal állt fel.

– Tudtam, hogy eljössz, drágám.

Nem válaszoltam.

A közjegyző, Esteban Carrillo, kávéval kínált, és elém tett egy nagyon széleskörű általános meghatalmazást: vagyonkezelés, tulajdonjog, peres ügyek és behajtás, ingatlaneladási, számlavezetési és a társaságban lévő részesedéseim képviseletére vonatkozó hatáskör.

Minden Rodrigo kezében lenne.

„Ez a leggyorsabb módja ennek a fejezetnek a lezárásának” – mondta Carrillo. „Írd alá itt, itt és itt.”

Felvettem a tollat.

Rodrigo visszatartotta a lélegzetét.

Aztán oldalra csúsztattam a dokumentumot.

– Először is, ezt aláírom.

Azon a reggelen egy független ügyvéddel közösen elkészített vállalati dokumentumot készítettem. A dokumentum, mint többségi tulajdonos, visszavonta Rodrigo összes hatáskörét a Transportes Salgado del Bajíón belül, eltávolította operatív pozíciójából, és elrendelte a szerverek, e-mailek, kamerák, bankszámlakivonatok és könyvelési biztonsági mentések megőrzését.

A könyvvizsgálat idejére felfüggesztette az eszközértékesítést is.

Rodrigo elolvasta az első oldalt, és az arca megváltozott.

– Mi a fene ez?

-Kárelhárítás.

– Nem rúghatsz ki a saját cégemből.

– A cég megszűnt „a tiéd” lenni, amikor a családod úgy döntött, hogy az én nevemre írja, hogy elrejtse a hitelezők elől.

Carrillo izzadni kezdett.

Rodrigo az asztalra csapott.

– Esteban, hívd az orvost. Már elkezdődött. Mondtam, hogy krízise lesz.

Az ajtó kinyílt.

Nem lépett be pszichiáter.

Belépett az ügyvédem, két ügyész az Államügyészségtől és Alejandro Valdés.

Rodrigo hátrébb lépett.

-Ez mit jelent?

Az ügyvédem otthagyott egy pendrive-ot az asztalon.

– Ez azt jelenti, hogy Cruz asszony tegnap este feljelentést tett digitális engedélyek meghamisítása, csalárd adminisztráció és szabadságvesztés kísérlete miatt. A vacsorájáról készült videó a feljelentés része.

Carrillo hirtelen leült.

– Nem tudtam, hogy ő…

– Úgy tűnik, koccintsz – szakítottam félbe.

Rodrigo úgy nézett rám, mintha nem ismerne.

– Csapdát állítottál nekem.

– Nem. Azt tervezted, hogy bezársz. Csak úgy döntöttem, hogy nem jövök egyedül.

Az egyik ügynök megkérte Carrillót, hogy adja át neki a meghatalmazás másolatát, amelynek aláírására megpróbáltak rávenni. A közjegyző megpróbálta elmagyarázni, hogy ez „egy tervezet”. Az ügyvédem rámutatott, hogy a dokumentumot már elkészítették olyan meghatalmazással, amelyről soha nem tárgyaltunk, és hogy a pszichiáter kevesebb mint egy háztömbnyire parkol egy magánklinika munkatársaival.

Rodrigo elvesztette az önuralmát.

„Ez mind anyám hibája! Amit tett a céggel, megvédte Fernandát!”

„És az aláírásomat használtad” – válaszoltam. „Behoztad a szeretődet a házamba. Megaláztál azon az esküvőn. És tegnap este azt tervezted, hogy „őrült” nőnek állítasz be, hogy senki ne higgyen nekem.”

Nem érkezett válasz.

Alejandro kinyitott egy másik mappát.

Évekig követtem a Salgado család pénzügyi gondjait, mivel az apja és Teresa apja korábban egy vállalkozásban voltak partnerek. Amikor a család elkezdte áthelyezni a vagyonát, hogy elkerülje a kilakoltatást, számos dokumentum áthaladt a hozzá kapcsolódó irodákon. Nem tudott döntéseket hozni helyettem, de meg tudta mutatni, hol keressem őket.

A papírjai között volt valami, amiről Teresa azt hitte, elveszett: egy három évvel korábbi videomásolat a dedikálásról.

Láttam, hogy Rodrigo rohan felém.

„Aláírd, Dani, a cég védelmében van.”

Teresát hallani lehetett, amint ezt mondja:

„Csak egy ideig lesz a neveden. Aztán visszaadod nekünk.”