– Visszatért a szürke teherautó. Mauricio és Renata bent vannak. Van velük egy harmadik férfi is, nála egy szerszámosláda.

Felébresztettem Valentinát, ráadtam egy pulóvert, és bevittem az esőbe. A plüssnyuszit ölelte a mellkasához.

– Valami baj van, nagyapa?

– Csak Don Ernesto házában fogunk aludni.

Nem akartam hazudni neki, de ezt a félelmet sem tudtam a vállára vetni.

A második emeleti ablakból láttuk, hogy a házam teljesen sötét.

10:14-kor rezegni kezdett a telefonom.

A hátsó kamera három sziluettet mutatott, amint kulccsal a kezükben belépnek.

– Mariana kulcsa – suttogtam.

Mauricionak végig megvolt az ideje.

Renata egyenesen a konyhába ment. Elővett néhány üres alkoholos üveget, és elrendezte őket az asztalnál lévő helyemen. Mauricio szétszórta a gyógyszereimet a mosogatón, és fényképeket készített róluk.

A tökéletes jelenetet teremtették: egy idős, gyógyszeres, alkoholista és felelőtlen nagyapa egy kislánynyal él.

A harmadik férfi lement abba a szobába, ahol a fűtőtest volt.

Felismertem őt.

Esteban Rojasnak hívták. Évekkel ezelőtt kirúgtam a cégemtől hamis számlák benyújtása miatt. Tudta, hogyan kell gázszereléssel foglalkozni, és megvolt az oka arra, hogy gyűlöljön engem.

Don Ernesto hívta a mentőket.

A képernyőn láttam, hogy Esteban kinyitja a táskáját, és elkezdi manipulálni a rendszert olyan módon, aminek semmi köze nem volt a javításhoz.

Úgy éreztem, nem kapok levegőt.

Hirtelen minden a helyére került: a fűtőtestről készült fényképek, a gyógyszerek, a megfigyelés, a megrendezett jelenet.

Nem akarták, hogy alkalmatlannak tűnjek.

Azt akarták, hogy amikor órákkal később valaki belép a házamba, egy idős férfit és egy fiatal lányt találjon eszméletlenül, minden “bizonyítékkal” együtt, ami arra utal, hogy az én hibám volt.

És ahogy a járőrkocsik sziréna nélkül befordultak a sarkon, megértettem valami még rosszabbat:

A saját fiam nem próbálta meg elvenni tőlem Valentinát.

Azzal próbált megbizonyosodni róla, hogy élve nem ébredek fel, hogy megállítsa.

3. RÉSZ

A járőrkocsik lekapcsolt lámpákkal álltak meg néhány méterre a házamtól. Don Ernesto még mindig a központossal beszélt, miközben én a biztonsági kamerákat figyeltem.

Renata folytatta a fényképezést.

Mauricio úgy sétált végig a folyosón, mintha már az övé lenne a ház.

Esteban még mindig lent volt.

Át akartam menni az utcán. Be akartam menni, megragadni a fiamat a vállánál fogva, és megkérdezni tőle, hogy mikor lesz már képes erre. Don Ernesto megragadta a karomat.

-Nem.

– Az én házam.

– És Valentina itt van. Most már csak ez számít.

Igaza volt.

Két rendőr hátul lépett be. Mások kint vártak. Kevesebb mint három perc múlva láttam, hogy Mauricio felemeli a kezét. Renata elejtette a telefonját. Esteban megpróbált elmenni az udvaron lévő oldalsó ajtón, de megállították, mielőtt elérte volna az utcát.

Amikor végre vissza tudtam térni, egy tűzoltó azonnal megakadályozott a bejutásban.

– Először mindent ki kell szellőztetnünk és ellenőriznünk.

Ez a mondat megerősítette azt, amit már tudtam.

Nem egy egyszerű színpadi előadás volt.

Veszélyesen babráltak a gázrendszerrel, és a biztonsági berendezésekbe is beleavatkoztak. Nem akartam tudni a technikai részleteket. Elég volt hallanom, hogy a szakértő azt mondta, ha Valentinával órákig aludtunk volna bent, a következmények végzetesek lehettek volna.

Don Ernesto garázsának teteje alatt ültem, egy takaróval a vállamon.

Hetvenévesen rájöttem, hogy vannak pillanatok, amikor a test már nem tudja, hogy a hidegtől, a félelemtől vagy a dühtől remegjen.

Valentina nem sokkal éjfél előtt ébredt. Lejött a földszintre a plüssnyulával, és leült mellém.

– Hazamehetünk most már?

Ránéztem, és éreztem, hogy megszakad a szívem.

– Még nem, szerelmem.

– Mauricio bácsi volt az?

Nem kérdeztem, honnan tudja. A gyerekek sokkal többet látnak, mint a felnőttek.

-Igen.

A szeme megtelt könnyel, de nem sírt.

– Akkor nem akarom, hogy többé eljöjjön a meccseimre.

Megöleltem.

Nem tudtam jobb szavaimat.

A következő napokban az ügyészség megtalálta az eltűnt holmikat.

Mauricio és Renata adósságokban fuldoklottak. Renata rendezvényszervező cége elvesztette legjobb ügyfeleit, és néhány nappal azután az éjszaka után, amikor betörtek a házamba, egy hatalmas számla esedékes volt.

Valentina vagyonkezelői alapja jelentette a menekülési utat.

Renata számítógépén találtak egy sürgősségi gyámsági kérelmet, fotókat a gyógyszereimről, egy hamis „incidensnaplót”, jegyzeteket a beosztásomról és egy előre elkészített panaszt.

Miután vészhelyzetet okozott, azt tervezte, hogy feljelentést tesz egy lányról, aki a nagyapjával él, aki „zavart, gyógyszerfüggő és alkoholista”. A hatóságok megtalálják az üvegeket, a gyógyszereket és a hónapokig tartó állítólagos elhanyagolás bizonyítékait. Mauricio a felelősségteljes családtagként jelenik meg, aki hajlandó megmenteni Valentinát.

Ha túlélném, megpróbálnának cselekvőképtelennek nyilvánítani. Ha nem, a vagyonkezeléshez vezető út még rövidebb lenne.

Nem látták előre Don Ernestót vagy az új kamerákat.

Esteban azért szólalt meg először, mert megértette, hogy a videók őt fogják hibáztatni, és hogy Mauricio mindenért őt fogja hibáztatni.

Aztán megjelent egy mondat, amitől újra ébren maradtam.

—Mauricio azt mondta, hogy „ezúttal jól kellett sikerülnie.”

„Ezúttal?” – kérdeztem.

Az ügyész nem reagált azonnal.

Egyszerűen becsukta előtte a mappát.

– Herrera úr, van a nyomozásnak egy másik része is, amelyet át kell tekintenünk.

Hat nappal később visszatértem az irodájába. Az asztalon ott voltak a telefonkönyvek Mariana halálának éjszakájáról.

Tizennyolc hónapot töltöttem azzal, hogy felidézzek egy soha meg nem történt hívást.