„A PÉNZÜGYI IGAZGATÓ ELTŰNIK FÉRJÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGGYILKOLÁSA UTÁN.”

„CSALÁD MILLIÓK LOPÁSÁVAL VÁDOLJA AZ ÜZLETNŐT.”

Itt egy videó.

Doña Teresa a kamerák előtt sírt az épület előtt.

„A fiam imádta azt a nőt” – zokogta. „Csak a pénzét akarta.”

Aztán Rodrigo jelent meg öltönyben és szemüvegben, a megtört testvér szerepét játszva.

– Danielának teljes hozzáférése volt a számlákhoz. Mauricio rájött, hogy Daniela több millió pesót sikkasztott el, és vitatkozni kezdtek emiatt.

Becsuktam a számítógépet.

Már értettem a tervet.

Nem csak Mauricio meggyilkolásával akartak vádolni.

A cég pénzügyi csalásáért is engem akartak felelősségre vonni.

Pénzügyi igazgatóként az aláírásom több száz dokumentumon szerepelt.

Ha Mauricio eltűnne, és engem letartóztatnának, senki sem keresné az igazi tettest.

– Akkor ne úgy gondolkodj, mint egy elárult feleség – mondta Don Ernesto. – Gondolkodj úgy, mint egy könyvelő.

Megnyitottam a biztonsági mentéseket.

Órákon át nézegettem át az átutalásokat, szerződéseket és számlákat.

Olyan beszállító cégeket találtam, amelyeknek nem voltak alkalmazottaik.

Tanácsadói szolgáltatások milliós nagyságrendű árat fizetnek.

Mauricio családtagjaihoz kapcsolódó ingatlanok.

Olyan számlákra küldték a pénzt, amiket soha nem engedélyeztem.

És egy állítólagos turisztikai projekt a Riviera Mayán, amely hatalmas befektetéseket vonzott, annak ellenére, hogy még a szükséges engedélyek sem rendelkeztek hozzá.

Mauricio hónapok óta készült a szökésére.

Éppen a bizonyítékokat másoltam, amikor csörögni kezdett az eldobható telefon, amit Don Ernesto adott nekem.

Ismeretlen szám.

Vitatott.

– Hogy van az én drága, elszökött feleségem?

Azonnal felismertem a hangot.

Mauricio.

Életben volt.

– Szóval te vagy az.

Súlyos.

– Tetszett az ajándékom a kanapé alatt?

Légszomjam volt.

Mauricio nyugodtan elmagyarázta, hogy az eltitkolt cukorbetegsége miatt érrendszeri szövődményekben szenved. Az egyik ujján visszafordíthatatlan károsodás alakult ki, és az orvosoknak amputálniuk kellett.

Ahelyett, hogy hagyta volna kidobódni, meglátott benne egy lehetőséget.

Használd fel egy gyilkosság színlelésére.

Az én meggyilkolásom.

– Börtönbe kerülnél, én eltűnnék, és mindenki meg lenne győződve arról, hogy meghaltam.

– Beteg vagy.

– Készen állok.

Aztán szünetet tartott.

– Add ide a bankjegyet, és írd alá a részvényeid anyám nevére történő átírását.

-Soha.

A hangja megváltozott.

– Camila veled van, ugye?

Éreztem, hogy valami eltörik bennem.

– Ne keverd bele őt ebbe.

– Akkor működjön együtt.

Ránéztem az alvó lányomra, aki a rózsaszín plüssmackóját ölelte.

Mauricio halkan felnevetett.

– Egyébként… vigyázz nagyon a mackóra, amit adtam neki. Kár lenne, ha Camila elveszítené.

Letette a telefont.

A játékra meredtem.

Elvettem.

Többet nyomott a normálisnál.

Don Ernesto óvatosan feltépett egy varratot.

Belül egy apró elektronikus eszköz volt.

Egy lokátor.

A férjem arra használta fel a lányunkat, hogy kövessen minket.

– Megtalált minket – suttogtam.

– Még nem – felelte Don Ernesto –. Megtalálta a medvét.

Elővette a készüléket.

–Most már pontosan azt láthatja Maurició, amit szeretnénk, hogy lásson.

Abban a pillanatban megértettem valami még fontosabbat.

Mauricio meg volt győződve róla, hogy még mindig menekülök.

Nem tudta, hogy az imént találta meg azokat a banki tranzakciókat, amelyek képesek tönkretenni őt.

A képernyőre néztem.

Ott volt a teljes pénzügyi nyomvonal.

És egy vállalati számlán hatalmas összeg volt, amit Mauricionak még nem sikerült kivinnie az országból.

Az utolsó mentőöve.

Csatlakoztattam a tokent.

Amióta az a rémálom elkezdődött, most mosolyogtam először.

Mauricio a pénzügyi tudásomat használta fel arra, hogy bűnbakot csináljon belőlem.

Most ugyanez a tudás lesz az egyetlen dolog, amit nem tud kontrollálni.

De éppen amikor megnyitni készültem volna a számla teljes információs ablakát, megjelent egy másnap reggelre ütemezett tranzakció.

A címzett szóhoz sem jutott.

Nem Mauricio volt az.

Nem Rodrigo volt az.

Még Doña Teresa sem.

Ő egy olyan ember volt, akit évek óta ismertem.

És ha ez a név azt jelentette, amit gyanítottam, akkor az árulás sokkal nagyobb volt, mint képzeltem.

3. RÉSZ

A képernyőt bámultam.

A kedvezményezett az a külső könyvelőcég volt, amely hét éven át auditálta a cégünket.

Ugyanaz az iroda, amely minden decemberben biztosított minket arról, hogy minden rendben van.

Ugyanaz, akinek a társai nálunk vacsoráztak.

Továbbra is követtem.

Az átutalás valójában nem az irodába, hanem egy hasonló nevű, újonnan létrehozott céghez történt. Rodrigo jelent meg meghatalmazott képviselőként, és néhány szinttel lejjebb volt egy Mauricióhoz kapcsolódó számla.

Ez egy homlokzat volt.

Még egy.

Mély lélegzetet vettem.

– Most már értem.

Don Ernesto közeledett.

-Hogy?

– Mauricio sosem tervezte, hogy csak pénzzel fog eltűnni. Azt tervezte, hogy pénzügyi vihart hagy maga után. Adótartozások, becsapott befektetők, visszafizethetetlen hitelek… mind az én címemről történt, vagy intézkedett róla.

Évekig mások által készített jelentésekre hagyatkoztam. Az volt a hibám, hogy azt hittem, amíg az aláírásom helyes, addig minden alatta lévő is helyes.

Elkezdtem letölteni a CFDI-t, a szerződéseket, a számlakivonatokat, a számviteli szabályzatokat és a biztonsági mentéseket.

Doña Teresa tulajdonában lévő vállalatokhoz történtek átutalások.

Rodrigo „tanácsadási” szolgáltatásainak kifizetései.

Nem létező szolgáltatások számlái.

Keresztkölcsönök.

És a befektetők pénzét személyes ingatlanok vásárlására használták.

Nem kellett vádakat kitalálnia.

A számok magukért beszéltek.

Aztán megláttam a fő fiókot.

Mauricio több mint harmincmillió pesót hagyott ott, abban a reményben, hogy röviddel a végső szökése előtt felveheti őket.