Vasárnap La Dehesillát lámpások, fehér terítők, Payoyo sajt és a szomszédok töltötték meg. Több mint 200 vendég ünnepelte a centenáriumot. Az asztalokat mélyvörös rózsák díszítették a két nővér által mentett kertből.

A pohárköszöntő után Tomás ragadta magához a mikrofont. Inést vásárolt lánynak nevezte, Lucíát pedig azzal vádolta, hogy egy beteg öregembert kihasználva szerezte meg az örökséget. Az udvar elcsendesedett.

Lucía felment a lépcsőn. A lábai remegtek, de a hangja nem.

– Igen, Inés a húgom. Anyánk Amália volt, aki rózsákat ültetett az asztalaitokra. Nem árult el senkit: fájdalmas döntést hozott egy élet megmentése érdekében. Harminc éven át elutasította a segítséget ettől a háztól. Nem örökségért jöttem, hanem a húgomért.

– És mivel ennyire érdekel az igazság, magyarázd el, miért próbáltad meg eladni La Dehesillát egy olyan meghatalmazás alapján, amelyet akkor írtak alá, amikor a nagybátyádat nyugtatták.

Diego átadta a dokumentumokat az ügyvédnek, aki megerősítette a panaszt és az értékesítés felfüggesztését. Az energiacég képviselői elhagyták a helyüket.

Rafael segítséget kért a felkeléshez, és Inés támogatásával mindenkihez szólt.

– Inés a lányom. Én neveltem fel, és szeretem. Lucía egy olyan férfi lánya, aki azért halt meg, hogy megmentsen engem, és egy páratlanul méltóságos nőé. Én vagyok az, akinek szégyellnie kellene magát, amiért hagytam őket külön felnőni, és amiért eltitkoltam az igazságot.

– Soha többé nem fogsz semmit irányítani ennek a családnak. És a lányaim együtt fognak dönteni a ház jövőjéről.

Carmen, a sajtkészítő, aki mindig Lucíától vásárolt, tapsolni kezdett. A szomszédok csatlakoztak hozzájuk. Tomás búcsú nélkül távozott az ünnepségről.

Diego egy pohár vízzel lépett oda Lucíához. A pletykák alatt megjavította a ponyvát a bokszán, és kérdés nélkül elkísérte. Most táncolni kérte. Lucía figyelmeztette, hogy bárki lábujjára lép; azt válaszolta, hogy már hónapok óta be akarta vállalni ezt a kockázatot.

A következő hónapok munkát hoztak. Tomás elvesztette vagyonkezelői pozícióját, és vizsgálat alá került. A birtok megtartotta a földjét. Inés megtanulta a könyvelést, Lucía pedig a visszaszerzett rózsákból kertészetet hozott létre. Formalizálták egy 50/50 arányú partnerséget Rosas de Amalia néven: nem jótékonyság, hanem egyenlő felek közötti üzlet.

Egy téli reggelen Rafael megkérte mindkettőjüket, hogy kísérjék el a kertbe. Két rózsabokrot ültetett a kőpad mellé: egyet Amáliának, egyet Beatriznek. Aztán találkozott Inés tekintete.

–Valahányszor rád néztem, láttam, hogy Amália egy rózsát hagy a kapun, és úgy éreztem, mintha elloptam volna valamit. Ma látom a lányomat. Bocsáss meg, hogy 32 évet loptam.

Inés a vállára hajtotta a fejét. Ez volt az első alkalom, hogy nem kellett a tekintetét kergetnie.

Tavasszal Lucia rózsabokrok között feleségül ment Diegóhoz.

A szertartás előtt Lucía egy csokrot helyezett az Amaliának fenntartott székre. Inés egy másikat tett Beatriznek. Nem akartak úgy tenni, mintha a csend nem okozott volna semmi rosszat. Inkább arra emlékeztek, hogy ez a két nő, különböző módokon, ugyanazt a kislányt szerette.

Rafael a karját nyújtotta neki, hogy elkísérje.

„Nem vagyok az apád” – mondta neki –, „de a tiéd mentette meg az életemet. Boldog lennék, ha ma veled sétálhatnék.”

Lucía beleegyezett. Inés volt a keresztanyja. Hónapokkal később bejelentették, hogy kislányt várnak, és Amáliának fogják nevezni. Inés elkezdett neki ferde csizmákat kötni.

A következő szeptember 22-én Inés visszatért a piacra. A pulton egy gránátvörös rózsa állt, külön a többitől.

– Az nem eladó – mondta Lucía mosolyogva, a hasára téve a kezét.

Ezúttal mindketten nevettek. Lucía odaadta neki a rózsát, és kapott egy másikat, amit Inés papírba csomagolt. Mindenki előtt megölelték egymást.

Azon a reggelen Lucía felszállt az első busszal La Dehesillába, és egy harmadik rózsát kötött a kerítésre, ahol Amalia minden születésnapján hagyta. Egy cetlit vitt magával: „A rózsa visszatért. Most rajtunk a sor, hogy vigyázzunk egymásra.”

Az ablakból Rafael látta, hogy Inés felemeli. Ezúttal lement, hogy megölelje. Mögöttük két rózsabokor nőtt egymás mellett, gyökereiket nem választotta el kerítés.