Ha nem látod, módosítsd a megjegyzésbeállítást a „Legrelevánsabb” értékről az „Összes hozzászólás” értékre.👇👇

2. RÉSZ
Dr. Harris egy pillanatig Niára nézett, mielőtt végre válaszolt.

“Nem.”

Marcus megszorította a kezét.

Nia úgy meredt az orvosra, mintha nem lenne biztos benne, hogy jól hallotta-e.

„A tesztek nem azt mutatják, amitől a legjobban féltünk” – magyarázta.

A tömeg egy ritka, terhességgel összefüggő petefészek-kinövésnek, az úgynevezett terhességi sárgatestnek tűnt . Szokatlanul magas hormonszintet termelhetett, és valószínűleg ezek a hormonok okozták Nia testének drámai megváltozását.

A hasán, karján, hátán és arcán éktelenkedő dús szőrzet hirtelen magyarázatot talált.

Ami még ennél is fontosabb, az orvosok nem hitték, hogy a daganat rákos.

Nia azonnal a babáról kérdezett.

Dr. Harris felé fordította a monitort, és megmutatta neki a legutóbbi felvételt.

 

A szívverés erős volt.

A baba folyamatosan növekedett.

Nia az előző délután óta először a megkönnyebbüléstől kezdett sírni a félelem helyett.

Az orvosok továbbra is gondosan meg akarták figyelni a terhesség hátralévő heteiben, de nem volt azonnali ok a baba kihordására vagy sürgősségi műtétre.

Később aznap délelőtt Nia felhívta az anyját.

Amikor elmagyarázta, mit találtak az orvosok, az anyja sokáig hallgatott.

Aztán végre elmondta Niának, miért rémítette meg annyira a gyomra látványa.

Évekkel korábban Nia nagymamája szinte ugyanilyen fizikai változásokat tapasztalt a terhessége alatt. Senki sem tudta, mi okozza őket. Nem volt egyértelmű diagnózis, és a körülötte lévő emberek pletykákkal és ijesztő magyarázatokkal töltötték ki ezt a tudáshiányt.

Zavarba jött a külseje miatt, és terhessége utolsó hónapjainak nagy részét otthonában töltötte bujkálva.

Aztán egészséges gyermeknek adott életet.

Ezután a szokatlan haj fokozatosan csökkent.

Nia anyja sosem felejtette el.

Nem ismerte fel az egészségügyi állapotot, amikor a lánya hasára nézett.

Felismerte a félelmet.

A következő hetekben Nia rendszeresen járt a kórházba. Az orvosok figyelemmel kísérték a petefészkek növekedését, ellenőrizték a hormonszintjét, és szorosan figyelték a babát.

Minden találkozó idegessé tette, de a hír minden alkalommal megnyugtató volt.

A baba továbbra is normálisan növekedett.

A terhesség vége felé Marcus lefényképezte Niát, amint a kanapén ül, kezeit hatalmas pocakja alatt nyugtatja.

Azonnal szólt neki, hogy törölje.

A haj még mindig látszott, a teste teljesen másképp nézett ki, és utálta a fényképet.

Márkus visszautasította.

„Ez a test hordozta ki a babát, akire hat évig vártunk” – mondta neki.

 

Nia megtartotta a képet.

Néhány héttel később egészségesen megszületett a lányuk.

Amikor a nővér Nia mellkasára helyezte a babát, a lány lenézett rá és sírt.

Miután hónapokig azon tűnődött, hogy a testében bekövetkezett furcsa változások vajon valami szörnyűséget jelentenek-e, a karjában lévő gyermek lélegzett, mozgott, és egyáltalán nem volt tudatában annak, mennyire megijedt az anyja.

Az orvosok a születés után is folytatták Nia megfigyelését.

Ahogy a terhességi hormonjai csökkentek, a szokatlan szőrnövekedés lelassult. A következő hónapokban nagy része kevésbé volt észrevehető, miközben maga a petefészek növekedése is zsugorodni kezdett.

Egyik délután Nia meglátogatta az anyját, és megmutatta neki a terhességi fotót, amit Marcus nem volt hajlandó kitörölni.

Az anyja elmosolyodott.

„A nagymamád jobban megértette volna ezt a képet, mint bárki más.”

Nia ismét a fényképre nézett.

Hónapokkal korábban csak azokat a hajszálakat látta, amiket el akart rejteni.

Most valami egészen mást látott.

Látta a testet, amely a lányát hordozta, akire hat évig várt.

És ami valaha ijesztőnek és titokzatosnak tűnt, végre nevet, magyarázatot és – ami a legfontosabb – boldog véget kapott.