„Te?” – kérdezte végül.
Hector nem válaszolt azonnal.
– Nem akartam, hogy bárki is megtudja.
– Miért titkolnád?
– Mert nem azért jöttem ide, hogy elvegyem bárki munkáját.
Don Ernesto a vállára tette a kezét.
– Pontosan ezért kellene ezt a céget vezetnie.
Valeria megpróbálta visszaszerezni az irányítást a találkozó felett.
– Ernesto úr, ezt megbeszélhetjük a tárgyalóteremben. Nagyon vonzó befektetési javaslattal állunk elő.
– Meghallgatjuk – felelte –, de előbb van egy probléma, amiről tudnia kell.
Kinyitotta az aktatáskáját, és elővett egy kék mappát.
– A Csendes-óceáni Folyosó elosztási szerződése hamarosan megszűnik. Ha a konzorcium felmondja, a Vértice több mint 400 millió pesót veszíthet, és évekre kieshet a piacról.
Valeria felvette a mappát. Remegni kezdett a keze.
—Honnan tudod?
– Mert a konzorcium hamis információkat kapott a szállítási határidőkről. Valaki megváltoztatta a belső jelentéseket.
Hector odalépett a recepciós pulthoz.
„Nem csak megváltoztatták a jelentéseket” – mondta. „Ügyféladatokat is kiszivárogtatnak, és pénzt utalnak át fiktív cégeknek.”
Rodrigo Becerra, a pénzügyi igazgató előlépett.
– Ez egy nagyon súlyos vád.
-Tudom.
Valeria gyanakodva nézett Hectorra.
– Van bizonyítékod?
Hector elővette a telefonját, és egy memóriakártyát csatlakoztatott a hallban lévő képernyőhöz. Megjelentek a hozzáférési naplók, az e-mailek másolatai és a Vértice-fiókokból származó engedélyezett átutalások.
—Négy hónapja észleltem az első mozgást. Megpróbáltam értesíteni a vezetőséget.
Valeria ezután felidézett néhány beszélgetést. Hector jelentéseket hagyott az asztalán. Figyelmeztető üzeneteket küldött neki. Még egy találkozót is kért, hogy elmagyarázza, a felvásárlási csapat információkat tart vissza.
Soha nem hallotta őt.
– Azt mondtad, hogy nem értesz ehhez az ügyhöz – folytatta Hector. – Ezért hagytam fel az erősködéssel, és kezdtem el bizonyítékokat gyűjteni.
Rodrigo elsápadt.
– Lehetséges, hogy manipulálták azokat a fájlokat.
Don Ernesto Valeriára nézett.
—Hívja fel a biztonságiakat és a külső auditorokat most azonnal.
A következő néhány percben a hallban kontrollált káosz uralkodott. A nyomozók számítógépeket, telefonokat és banki nyilvántartásokat kutattak át. Rodrigo megpróbált egy oldalsó ajtón keresztül távozni, de az őrök elállták az útját.
Az irodájában hamisított szerződéseket, egy versenytárssal folytatott üzeneteket és egy listát találtak azokról a számlákról, amelyekről titkos kifizetéseket fogadtak. Azt is felfedezték, hogy ő rendelte el a Pacific szerződés elvesztéséhez vezető jelentések kiszivárogtatását.
Az árulás nem egy jelentéktelen alkalmazott műve volt. Rodrigo volt az egyik olyan vezető, akiben Valeria a legjobban megbízott.
Amikor a nyomozók elvették a mappákat, Valeria az üres képernyő előtt ült. Úgy tűnt, mintha egyetlen óra alatt több évet öregedett volna.
– Tudtad – mondta, és Hectorra nézett.
– Gyanítottam.
– És miért nem mondtad el előbb?
Hector a lány tekintetét fogta.
– Megpróbáltam. Úgy döntöttél, hogy a szavaimnak nincs értékük, mivel szerény helyzetben vagyok.
Valéria lesütötte a szemét.
– Nagyon rosszul bántam vele.
-Igen.
–Megszégyenítettem őt mások előtt.
-Igen.
– Olyan dolgokat kértem tőle, amik nem tartoznak a munkájához.
-Is.
Valeria nyelt egyet. Amióta megérkezett a Vértice vezetőségi irodájába, most először nem volt sem utasítása, sem mentsége.
– Sajnálom, Hektor.
Egy apró biccentéssel fogadta a bocsánatkérést, de nem mosolygott.
Aztán az órájára nézett.
– Mennem kell.
Valéria pislogott.
–Most? A cég a csőd szélén áll.
–Megérkeztek a könyvvizsgálók. Don Ernesto segíthet nekünk visszaszerezni a szerződést. Van egy kötelezettségem.
-Kivel?
Hector ismét az üvegajtók felé fordította tekintetét.
A másik oldalon egy sötét hajú lány ült és várakozott egy idősebb nő mellett. Rózsaszín hátizsákot cipelt, kezében pedig egy rajzot.
– A lányommal.
Sofia felemelte a kezét, amikor meglátta. Hector egy olyan mosollyal válaszolt, amit az egész találkozó alatt nem mutatott.
Valeria a lányra nézett, majd a férfira, akit eddig csak hírnökként kezelt.
– Feladtál egy milliárd dolláros céget, hogy gondoskodj róla?
– Nem adtam fel a lányomat egy cég megmentéséért – felelte Hector. – A pénz visszajöhet. A gyerekkor nem.
Don Ernesto odalépett hozzá.
– Hector, szeretnék neked valamit javasolni.
– Ha ez azt jelenti, hogy vissza kell mennem egy irodába és napi 14 órát kell dolgoznom, akkor a válasz nem.
Az öregember hangosan felnevetett.
– Nem akarlak vezetőnek felvenni. Abba a projektbe akarok befektetni, amit utána építesz.
Hector összevonta a szemöldökét.
– Nincsenek semmilyen projektjeim.
– Még nem. De aki képes megmenteni egy céget anélkül, hogy elismerést követelne, biztosan talál majd valami újat, amit felépíthet.
Hector Sofiára nézett, aki még mindig az üveg mögött várakozott.
– Majd meggondolom.
– Gondold át nyugodtan. Ezúttal hagyd, hogy az üzlet alkalmazkodjon az életedhez, ne pedig fordítva.
Hector a kijárat felé indult. Sofia odaszaladt, hogy megölelje.
– Apa, most már hazamegyünk?
-Igen szerelmem.
– Vehetünk még fagylaltot?
Hector úgy tett, mintha az időt nézné.
– Komoly vészhelyzet van. Azt hiszem, igen.
A lány ünnepelt, és megfogta a kezét.
Valeria a hallból figyelte, ahogy elmennek. Don Ernesto mellette maradt.
– Kérhette volna, hogy kirúgják – mormolta.
„Egyetlen telefonhívással elvehette volna a céget” – válaszolta a befektető. „Ehelyett inkább azt választotta, hogy időben hazaérjen a lányáért.”
Valeria az asztalra meredt, ahol még mindig a kocsikulcsok hevertek.
