– Nem – felelte. – Te vagy az, aki megalázott minket, mióta elvetted a mikrofont.

Leo becsukta a jegyzetfüzetet. Most először könny szökött a szemébe.

– Nem akartam elrontani az esküvődet, apa.

Oscar megkönnyebbülten felsóhajtott, abban a hitben, hogy a fia bocsánatot fog kérni.

De Leo folytatta:

– Azt gondoltam, ha megmutatom neked, hány napot vártam rád, emlékezni fogsz arra, hogy szerettél.

Sara befogta a száját.

– Oda akartam adni neked valamit, amit elfelejtettél – tette hozzá a fiú –. A saját ígéreteidet.

Oscar lesütötte a tekintetét, képtelen volt a szemükbe nézni.

Aztán Leo előhúzott egy régi fényképet a doboz aljáról.

Ez azt mutatta, hogy Oscar egy születésnapi torta előtt öleli őt.

A hátulján egy mondat állt, amit maga az apa írt:

„Bármi is történjen, mindig egy csapat leszünk.”

Leo maga elé tette a fényképet.

– Nem tudom, hogy még a csapatodban vagyok-e, apa.

És ez a kérdés olyasmit váltott ki, amire senki sem számított: Sara lassan levette a jegygyűrűjét.

3. RÉSZ
Néhány másodpercig senki sem mozdult.

Sara az ujjai között tartotta a gyűrűt, Oscar pedig hitetlenkedve és dühösen figyelte.

– Mit csinálsz? – kérdezte összeszorított fogakkal.

– Megpróbálom megérteni, hogy kivel vettem feleségül.

– Nem fogsz még egy műsort csinálni mindenki előtt.

Sara Leóra nézett, aki az anyja mellett maradt, és a jegyzetfüzetet a mellkasához szorította.

–Te rendezted ezt a műsort, Oscar. Először a családodat sértegetted, aztán ráordítottál a fiadra, amiért emlékeztetted arra, amit ígértél neki.

– Fogalmad sincs, min mentem keresztül Inés miatt!

– Tudom, amit az előbb hallottam.

Sára mély lélegzetet vett.

– És tudom, hogy nevettem, amikor megaláztál egy gyereket. Szégyellnem kellene magam emiatt.

Úgy tűnt, ezek a szavak jobban zavarták Oscart, mint az üzenetek.

Hónapokig egy olyan történetet szőtt új partnerének, amelyben félreértett apaként és előző házassága áldozataként emlegette. Elmesélte, hogyan használta fel Inés a gyereket a büntetésére, hogyan akadályozta meg a látogatásokat, és hogyan élvezte, hogy megkeserítette az életét.

Sara tudott Leo létezéséről, de mindig is azt hitte, hogy a kisfiú az, aki nem hajlandó közel kerülni az apjához.

Most már megértette, hogy az a gyerek számtalan délutánt töltött azzal, hogy pontosan az ellenkezőjére várt.

– Egyedül kell lennem – mondta.

Letette a gyűrűt az asztalon, és kiment a teraszra.

Oscar követni akarta, de Pilar elállta az útját.

– Mielőtt a feleséged után rohannál, nézz a fiadra.

Oscar most először vette észre, hogy Leo sír.

– Fiam, figyelj…

A kisfiú hátrébb lépett.

– Most nem akarok hallani felőled.

Inés letérdelt elé, mit sem törődve azzal, hogy mindenki őt nézi.

– Leo, drágám, nézz rám!

A fiú felemelte a fejét.

– Valami rosszat tettem?

A kérdéstől elállt a lélegzete.

A fiát épp most sértette meg nyilvánosan a saját apja, mégis attól tartott, hogy csalódást okozott neki.

– Nem tettél semmi rosszat azzal, hogy arról beszéltél, ami bántott – felelte. – De ezt sem kellett volna egyedül cipelned.

Leo megölelte.

– Azt hittem, ha meglátja a dátumokat, emlékezni fog rám.

Inés lehunyta a szemét.

Hónapokig próbálta vigasztalni azzal, hogy azt mondta, az apjának sok a munkája. Kifogásokat keresett, hogy a fiú ne érezze magát elhagyatottnak.

Azon az estén azonban rájött, hogy Leónak nincs szüksége kitalált magyarázatokra.

Tudnom kellett, hogy Oscar viselkedése nem az ő hibája volt.

Pilar lassan közeledett.

– Inés, bocsáss meg. Mindent elhittem, amit a bátyám mondott nekünk.

– Most Leo a lényeg – válaszolta.

A sógornő bólintott, és a kisfiúra nézett.

– Ha akarsz, szólíthatsz továbbra is Pilar néninek. Igenis az életed része akarok lenni.

Leo nem válaszolt, de gyengéden megszorította a kezét.

Ahogy anya és fia elindultak a kijárat felé, Oscar ismét közeledett.

– Inés, nem mehetsz el csak így! Ezt rendbe kell tennünk!

Megállt.

– Hónapok óta volt lehetőséged rendbe tenni a dolgokat a fiaddal.

– Nevetségesen festett belém a barátaim előtt.

Inés mérhetetlen szomorúsággal figyelte.

–Most mondta, hogy szerinte már nem szereted. És még mindig aggódsz a barátaidért.

Oszkár kinyitotta a száját, de nem talált választ.

– Nem Leo rombolta le a rólad alkotott képet – folytatta. – A saját szavaiddal tetted.

Visszanézés nélkül távoztak.

A parkolóban egy vendég közeledett sietve. Egy idősebb nő volt, aki eddig a főasztal közelében ült.

– Elnézést. Felvettem a beszédet és a történtek egy részét. Szeretném, ha lenne egy másolata.

Inés feszültté vált.

– Kérlek, ne tedd közzé. A fiam már eleget szenvedett.

– Nem fogom. Csak arra az esetre, ha valaha is be kellene bizonyítanod, mi történt.

Telefonszámot cseréltek.

Aztán Inés kinyitotta az autó ajtaját, és segített Leónak leülni.

A fiú az ezüstdobozt a térdére helyezte.

Az Alcalá de Henares-i út során alig beszélt.

Csak akkor törte meg a csendet, amikor átlépték a város első kivilágított utcáit.

– Anya, szerinted apa utálni fog?

Inésnek meg kellett állítania az autót egy parkolóban.

A nő felé fordult.

„Nem tudom, mit gondol most az apád, drágám. De semmi, amit tettél, nem indokolja, hogy rosszul bánjon veled.”