Hárman együtt ingatlanokat terheltek zálogjoggal, kezességeket írtak alá, és közel nyolcmillió peso értékű kötelezettséget halmoztak fel.
Mindezek a hitelek egy magánfinanszírozási vállalatnál koncentrálódtak, amely egy idő után úgy döntött, hogy eladja nemteljesítő hitelportfóliójának egy részét.
A cégem jogszerűen szerezte meg ezeket a behajtási jogokat.
A céget Horizonte Patrimonialnak hívták.
És én voltam a tulajdonosa.
Ricardo, Vanessa és Teresa hét hónapon át milliókkal tartoztak egy hozzám tartozó cégnek a tudtom nélkül.
Soha nem használtam fel ezt az információt arra, hogy megfenyegessem őket. Arturo figyelmeztetett, hogy minden pénzügyi eljárásnak a saját jogi útját kell követnie.
De a hitelek havi lejárt törlesztőrészleteket halmoztak fel, és voltak garanciák, amelyek megszegése az ingatlanaik elvesztéséhez vezethetett.
Most már megértette, hogy ez a család egy adósságokból fenntartott kastélyban él, miközben megvetik a fiatal nőt, akitől pénzt loptak a megjelenésük finanszírozására.
Arturo hivatalosan válaszolt Ricardo e-mailjére, és találkozót javasolt az ügyvédek között.
Azonnal elfogadták.
Azt hitték, alkudni akarok a hallgatásomról.
A következő csütörtökön megérkeztek egy irodába az Andares környékén.
Teresa a legszebb ékszereit viselte. Ricardo sötét öltönyben jelent meg, Vanessa pedig egy kis fényképezőgéppel a kezében lépett be.
– Remélem, véget vethetünk ennek az ostobaságnak – jegyezte meg volt anyósom, miközben helyet foglalt.
Vanessa elmosolyodott.
„Nagylelkű leszek, Mariana. Ha aláírsz egy dokumentumot, amelyben elismered, hogy Lucía saját maga törte össze a készülékét, és rögzítesz egy bocsánatkérést is, akkor ejtem a keresetem. Még az orvosi költségekben is tudunk segíteni.”
Arturo kinyitott egy mappát.
– Mielőtt bármilyen megállapodást megvitatnánk, át kell tekintenünk néhány pénzügyi kötelezettséget.
Több dokumentumot is letett az asztalra.
Ricardo azonnal tudomásul vette a szerződéseket.
– Mi köze ehhez Vanessa kölcsönének?
– Nagyon is – felelte Arturo. – A felvett kölcsönöket jogilag átutalták a Horizonte Patrimonialnak. Jelenleg fizetésképtelenségben vannak, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megindítsuk a szerződéseikben foglalt behajtási intézkedéseket.
Terézia hangosan felnevetett.
– Azért hoztak ide minket, hogy az adósságainkról beszéljünk?
Arturo rám nézett.
Aztán kimondtam a szavakat, amik teljesen megváltoztatták az arckifejezésüket.
– Én vagyok a Horizonte Patrimonial tulajdonosa.
Ricardo mozdulatlan maradt.
Vanessa az asztalon hagyta a fényképezőgépét.
Teresa úgy nézett rám, mintha egy lehetetlen hazugságot hallott volna.
– Az nem lehet – mormolta.
– A házad is a hitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok között van, Ricardo. Vanessa vállalkozása pedig olyan vagyontárgyakat terhel, amelyeket jogi eljárás során lefoglalhatnak.
A volt férjem kétségbeesetten kezdte átnézni a dokumentumokat.
– Megvetted az adósságainkat?
-Igen.
„Bosszúból tetted!” – kiáltotta Vanessa.
– Magatok halmoztátok fel az adósságokat. Abbahagytátok a törlesztőrészleteket. Nem én okoztam a pénzügyi problémáitokat.
Arturo közbelépett.
– Az ügyfelemnek nem kell semmilyen szabálytalanságot kitalálnia. A dokumentáció már bizonyítja a meglévő jogsértéseket.
Teresa ököllel az asztalra csapott.
–Ez zsarolás! El akarod venni a házunkat, mert ki nem állhatod a lányomat!
Néhány másodpercig figyeltem őt.
– Teresa, három évvel ezelőtt azt mondtad nekem, hogy Vanessa jövője többet ér, mint Lucía egészsége. Ma egy ingatlan elvesztése miatt aggódsz. A lányom majdnem meghalt.
Aztán intettem Arturonak.
Bekapcsolta a képernyőt a szobában.
És elkezdődött a videó.
Vanessa megjelent, és felemelte a kalapácsot.
Lucia könyörgését meghallgatták.
Aztán Teresa hangja megszólalt, és elrendelte a lélegeztetőgép megsemmisítését.
Végül Ricardo nevetése betöltötte a csendes szobát.
A volt férjem mindkét kezét az arca elé kapta.
Vanessa remegni kezdett.
Teresa mereven állt, és a képernyőt bámulta.
– Ez kiragadott a szövegkörnyezetből – dadogta Vanessa.
Arturo letette elé a műszaki jelentést.
—A csapat elemzése megerősíti az ismételt becsapódások okozta károkat. Továbbá Diego vallomást tett a hatóságoknak a látottakról.
„Diego egy áruló!” – kiáltotta Teresa.
– Diego volt az egyetlen a családjában, aki megpróbálta megmenteni Luciát – válaszoltam.
Vanessa sírni kezdett.
– Elveszítem a szerződéseimet! Vége lesz a karrieremnek!
Kissé felé hajoltam.
– Amikor Lucia arra kért, hogy ne nyúlj a légzőkészülékéhez, gondoltál arra, hogy mit fog elveszíteni?
Nem válaszolt.
Aztán Terézia olyat tett, amire soha nem számított volna.
Odalépett a székemhez, és térdre esett.
–Mariana, kérlek. Család vagyunk. Vehetünk egy másik készüléket. Mindent meg tudunk javítani.
„Mit javítsak meg?” – kérdeztem. „Az ütéseket? Az oxigén nélküli perceket? Az apja képét, ahogy nevet, miközben ő fulladozik?”
Terézia zokogni kezdett.
– Vanessa nem bírná ki a börtönt.
Fájdalmas gombócot éreztem a torkomban.
– És Lucia nem bírta volna elviselni, ha levegő nélkül hagyják.
Ricardo is felkelt.
Lassan közeledett, vörösödő szemekkel.
–Mariana, nem akartam, hogy ez megtörténjen. Anyukám és Vanessa folyton nyomást gyakorolnak rám. Tudod, hogy milyenek.
– Igen, Ricardo. Nagyon jól tudom, milyenek. De azt is tudtad, hogy a lányunknak szüksége volt arra a lélegeztetőgépre a túléléshez.
– Én vagyok az apja…
– Akkor úgy kellett volna viselkedned, mint egy embernek.
Ricardo lehajtotta a fejét.
– Mondd meg, mit tehetnék, hogy megbocsáss nekem!
– Nem nekem kell megbocsátanom neked.
Arturo tisztázta, hogy a büntetőfeljelentést bármilyen pénzügyi követeléstől függetlenül folytatják. A hatóságoknak kell majd meghatározniuk az egyes résztvevők felelősségét.
Semmilyen pénz nem törölhette el a történteket.
Amikor kiléptem az irodából, Oscart találtam a lift mellett várakozva.
