Jacinta sietve lehúzta az ingujját. Az arcán látható szégyen jobban megindította Mateót, mint a sebei.

Megtöltött egy poharat vízzel, és letette egy közeli asztalra, anélkül, hogy kényszerítette volna a lányt, hogy elvegye a kezéből.

– Lassan igyál.

-Ki maga?

—Mateo Rivas.

Jacinta még jobban elsápadt. Még ő is hallott már Westmore hercegéről, egy visszafogott férfiról, aki egyetlen szóval képes volt legyőzni riválisát a Lordok Házában.

– Excellenciás uram.

Megpróbált felkelni.

– Ne kelj fel! – parancsolta Mateo.

Jacinta hátrahúzódott, és ismét védte az arcát.

Máté rájött a tévedésére.

– Bocsásson meg. Nem kellett volna felemelnem a hangom. Maradhat ülve. Biztonságban van.

Lassan leengedte a karjait.

– A nevem Jacinta Torres.

Mateo fogott egy széket, és leült pár lépéssel arrébb.

„Itt marad, amíg én az ajtót őrzöm. Utána elviszem a hintómon az általad választott helyre.”

„Nem mehetek el. Jorge a hagyatékom kezelője. Ha megtudja, hogy egyedül voltam veled, felhasználhatja a botrányt, hogy fizetésre kényszerítsen.”

– Jorge Salcedo a testvéred neve?

Jácinta bólintott.

– Várj meg itt.

Mateo kiment a nappaliba. Kevesebb mint két percbe telt, hogy megtalálja Jorget a játékterem bejáratánál. Túl hangosan nevetett, és tekintete folyton azokon a férfiakon járt, akiknek pénzzel tartozott.

– Salcedo úr.

Jorge megfordult, és miután felismerte, túlzottan meghajolt.

– Excellenciás uram, nagy megtiszteltetés.

–Beszélnünk kell.

Mateo a dohányzóba vezette. Amikor eltávolodtak a többi vendégtől, rögtön a lényegre tért.

– Nálam van a húgod.

Jorge mosolya eltűnt.

– Megbántotta őt Jacinta? A lány ügyetlen és túlságosan érzékeny.

– Egy előszobában van, sérült bordákkal és az ujjai nyomaival a karján.

– Ez családi ügy.

– Nem. Ez egy támadás.

Jorge visszanyerte arroganciájának egy részét.

„Én kezelem a vagyonodat. Ha egyedül voltál vele, a hírneved veszélybe került. Talán neked kellene nekem elszámolnod.”

Mateo röviden felnevetett.

– 4000 fonttal tartozik White’snak, további 2000 fonttal egy zálogháznak Cheapside-ban, és ismeretlen összeggel Lord Hastingsnek. Ma este elvitte Jacintát eladni.

Jorge hallgatása minden egyes szót megerősített.

– Javaslok egy megállapodást – folytatta Mateo. – Holnap megvásárolom az összes adósságodat. Cserébe lemondasz Jacinta hagyatékának kezeléséről, és átadod mostohaapád könyvelését az ügyvédeimnek.

– Nem lophatja el tőlem a saját húgomat.

– Ő nem a húga. Ő az a nő, akit évek óta kihasznál.

– És mi van, ha visszautasítom?

„A hitelezői még a hét vége előtt igényt tartanak a házra. Akkor kérem a hagyaték felülvizsgálatát. Ha egyetlen fillért is elvett engedély nélkül, börtönbe kerül.”

Jorge szemében félelem jelent meg.

– Ha elfogadom, az eltörli az adósságaimat?

„Megveszem őket, nem mondom le. Amíg távol marad Jacintától, nem követelek fizetést. Ha még egyszer a közelébe megy, elveszíti a házat, a lovakat, sőt még a kabátját is, amit visel.”

Jorge tudta, hogy vereséget szenvedett.

—Elfogadom.

Amikor Mateo visszatért az előszobába, Jacinta még mindig ugyanott ült.

– Mit mondott?

– Nem fog visszajönni érted.

– Nem ismeri őt.

– Tökéletesen jól ismerem azokat az embereket, akik összekeverik a kegyetlenséget a hatalommal.

Mateo elmagyarázta a megállapodást. Aztán felkínálta neki az alkarját.

– A nagynéném, Doña Águeda Rivas, mayfairi házamban lakik. Özvegy, tiszteletreméltó, és olyan tekintélyelvű, hogy még az érsek sem merné kérdőre vonni. Továbbra is az ő védelme alatt fog állni.

– Nincs pénzem, hogy kifizessem neki.

– Nem kérdeztem meg tőle.

– Szóval, mit akarsz tőlem?

Mateo a tekintetét fogva tartotta.

– Gyógyuljon meg!

Másnap reggel Jacinta egy világos szobában ébredt. Tiszta hálóing volt rajta, és a törzse gondosan be volt kötve.

Egy fekete ruhás idős asszony kötött a kandalló mellett.

– Águeda Rivas vagyok – jelentette be –, Mateo nagynénje, és az egyetlen ember ebben a házban, akinek van elég józan esze.

– Ki cserélte ki a ruháimat?

– Mrs. Higgins és két szobalány. Én felügyeltem mindent. Az orvos szerint két bordája eltört, szegycsontja zúzódott, és túl sok a zúzódása.

Jácinta lesütötte a szemét.

„Nem kellett volna idehozniuk. Botrányt csinálok.”

– Drágám, mi egy hercegi család vagyunk. Mi döntjük el, mi érdemel botrányt.

Kinyílt az ajtó, és Mateo lépett be. Fehér inget viselt nyakkendő nélkül, és úgy nézett ki, mintha nem aludt volna.

„Jorge aláírta a dokumentumokat” – jelentette. „Az ügyvédeim már megkapták a váltókat, és kérték a bíróságot, hogy fossza meg őt a vagyonfelügyelői posztjáról.”

Jácinta nem tudta visszatartani a könnyeit.

– Valóban szabad vagyok?

–Jogilag hamarosan az lesz. Ebben a házban már az.

– Mi fog történni velem, ha meggyógyulok?

„Irányíthatod az egyik cornwalli ingatlanomat. Fizetést kapsz, és saját lakásod is lesz. Ha inkább Londonban maradnál, a nagynénémnek szüksége van egy hölgytársra, aki elviseli a rosszkedvét.”

„Tökéletesen hallok!” – tiltakozott Águeda.

Mateo majdnem elmosolyodott.

Az első néhány hétben Jacinta alig hagyta el a szobáját. A teste kezdett gyógyulni, de az elméje tovább tartott. Minden ajtócsapódás remegést váltott ki belőle. Néha arra ébredt, hogy azt hitte, Jorge a hálószoba másik oldalán van.

Máté sosem lépett be kopogás nélkül.

Nem kérdezősködött a múltról, és nem próbálta üres frázisokkal vigasztalni. Egyszerűen csak nap mint nap megmutatta neki, hogy abban a házban senki sem emel ellene kezet.