Felé fordultam.

„Jobban szeretnéd, ha úgy tennék, mintha Vanessa nem viselné a nyakláncot, amit Daniel a közös hitelkártyánkkal vett?”

Vanessa ösztönösen eltakarta a gyémántokat.

Dániel arca megkeményedett.

„Szégyenletesen hozod szégyellni magad.”

„Én vagyok?”

Közelebb lépett, és lehalkította a hangját.

„Menned kell. Majd négyszemközt megbeszéljük.”

Márkus nevetett.

„Hallgass a férjedre, Claire. Az üzlet nem az erősséged.”

Egyenesen ránéztem.

„Ez egy érdekes megfigyelés valakitől, akinek a cége tizenegy számlát nyújtott be olyan szolgáltatásokért, amelyeket soha nem teljesített.”

Elhalt a nevetése.

Dániel bámult.

„Miről beszélsz?”

„Meridian Digital Holdings. Northlake Consulting. Hárommillió-kétszázezer dollárnyi kétes összeg.”

Marcus arca megfeszült.

Vanessa borospohara remegett.

Daniel megragadta a könyökömet.

„Ne beszélj!”

Nyugodtan elhúzódtam.

„Ne érj hozzám.”

Körülnézett a teremben, és rájött, hogy több befektető is hallgatózni kezdett.

Aztán ijesztő arroganciával elmosolyodott.

„Azt hiszed, megfenyegethetsz? Én vagyok a vezérigazgató. Mindenki itt tudja, hogy ez a cég az enyém.”

– Nem, Daniel – suttogtam. – Tudják, hogy te irányítod. Van különbség a kettő között.

Megszólalt a telefonja.

A képernyőre pillantott.

Rebecca Lawson.

Elutasította a hívást.

Újra kicsengett.

– Válaszolj rá – mondtam.

Meg is tette.

Néhány másodpercig szótlanul hallgatott.

Aztán minden szín eltűnt az arcáról.

„Hogy érted azt, hogy eltávolítva?”

Remegni kezdett a keze.

„Ezt nem teheted! Én vagyok az alapító!”

Néztem, ahogy lassan felém fordul.

És nyolc év óta először a férjem őszintén félt.

– Claire – suttogta Daniel, és letette a telefonját. – Mit tettél?

Találkoztam a tekintetével.

„Amit évekkel ezelőtt meg kellett volna tenned. Megvédeni a céget.”

A légzése elakadt.

Rebecca tájékoztatta őt, hogy a független igazgatók és én megszavaztuk a vezérigazgatói posztról való azonnali hatállyal történő lemondását a vállalat alapszabálya értelmében.

Megvonták a hozzáférését a vállalati bankszámlákhoz és adminisztratív rendszerekhez.

Bankunkat értesítették az irányításváltásról és a vitatott tranzakciókról.

Egy külső ügyvéd sürgősségi kérelmet nyújtott be a vállalat vagyonának megőrzése és a további átruházások megakadályozása érdekében.

A hamisított dokumentumokat pedig előkészítették a bűnüldöző szerveknek való átadásra.

Dániel hátratántorodott.

„Te tervezted ezt?”

„Felkészültem rá.”

Szeme megtelt dühvel.

„Te bosszúálló kis…”

– Vigyázz! – vágtam közbe. – Minden vád, amit ma este felhozol, relevánssá válhat.

Marcus előrelépett.

„Ez nevetséges. Daniel alapította azt a céget!”

Kinyitottam a kézitáskámat, és kivettem belőle egy vékony mappát.

„Tulajdonképpen, Marcus, az eredeti tőkésítési nyilvántartások azt mutatják, hogy én finanszíroztam a céget, és még mindig a szavazati joggal rendelkező részvények hetvenkét százalékát birtoklom.”

Letettem a mappát az asztalra.

„Daniel alkalmazott és kisebbségi részvényes volt. Egy nagyon nagylelkűen fizetendő részvényes.”

Vanessa suttogta: „Hetvenkét százalék?”

Dániel ránézett.

„Ne hallgass rá.”

De még nem végeztem.

„Marcus, a tanácsadói számláidat is vizsgálják a törvényszéki könyvelőink. Azt javaslom, őrizz meg minden vonatkozó dokumentumot.”

Az arckifejezése megváltozott.

„Fenyegetsz engem?”

„Mondom, mit fognak mondani holnap az ügyvédeid.”

Viktória hirtelen felpattant.

„Ez felháborító! Tönkreteszed a családunk hírnevét!”

Ránéztem arra a nőre, aki gúnyolta a neveltetésemet, kritizálta a külsőmet, és értéktelennek nevezett számtalan családi vacsorán.

„Nem, Victoria. A fiad hozott döntéseket. Én nem vagyok hajlandó finanszírozni azok következményeit.”

Daniel hirtelen a mappa felé vetette magát.

Félreálltam.

„Ezek a dokumentumok másolatok.”

Megdermedt.

„Hol vannak az eredeti példányok?”

„Néhányan az ügyvédeinknél vannak. Másokat már független nyomozók biztosítottak.”

Aztán egy magas férfi állt fel az ablak közelében.

Edward Collins volt az, az egyik legnagyobb külső befektetőnk.

– Daniel – mondta halkan –, igaz, hogy több millió dolláros kifizetéseket engedélyeztél Marcus vállalkozásainak?

Dániel kinyitotta a száját.

Semmi sem jött ki.

Edward a kandalló fölé szerelt hatalmas televízió felé nézett.

„Mert korábban mutattál nekünk valami érdekeset.”

Felgyorsult a pulzusom.

A parti alatt Daniel állítólag egy diavetítést mutatott be, amelyben az üzleti eredményeit ünnepelte.

Az egyik fényképen Vanessa és Marcus mellette álltak egy konferenciateremben, mögöttük egy Meridian-prezentáció volt látható.

Egy másik dia egy előrejelzett bevételi diagramot tartalmazott.

A prezentációt két vendég rögzítette, köztük Edward, aki egy másik befektető számára filmezte le, aki nem tudott részt venni.

Daniel tudtán kívül olyan anyagokat mutatott be, amelyek összekapcsolták őt azzal a céggel, amellyel állítása szerint soha nem dolgozott.

Edward felemelte a telefonját.

„Megtartottam a felvételt. Átadom a nyomozóknak.”

Dániel a képernyőt bámulta.

„Az a bemutató bizalmas volt!”

– Akkor talán – felelte Edward hidegen –, nem kellett volna negyven ember előtt mutogatnod, miközben pezsgőt iszol.

Több vendég is csendben a kabátja után nyúlt.

A születésnapi buli tanúkkal teli teremmé változott.

Rebecca már kérte a helyszín rendezvénytechnikai szolgáltatóját, hogy őrizze meg a prezentációs feljegyzéseket. Edward felvétele és a vendégek beszámolói további bizonyítékként szolgálnak majd.

Daniel felém rohant.

„Claire, kérlek. Meg tudjuk ezt oldani.”

Ránéztem.

„Húsz perccel ezelőtt még azt kívántad, bárcsak ne jöttem volna haza.”

„Nem gondoltam komolyan!”

„Minden szavadra komolyan gondoltad.”

Vanessa ellépett tőle.

„Daniel, azt mondtad, hogy nem nyúlhat a pozíciódhoz!”

Felé fordult.

“Kuss!”

És ott volt.

A tökéletes pár hirtelen szétszakítja egymást.

Levettem a jegygyűrűmet, és az érintetlen születésnapi torta mellé helyeztem.

„Boldog születésnapot, Dániel.”

Aztán kimentem a kastélyból anélkül, hogy hátranéztem volna.