Mauricio szóhoz sem jutott.
Elena reagált.
– Adrian, csinálj valamit. Az a nő tönkreteszi a testvéredet.
Adrian úgy nézett rá, mintha most találkozott volna vele.
– A feleségem azt mondta, hogy megpróbálták megmérgezni, és te aggódsz Mauricio miatt.
– Ők a te családod!
Adrian lassan leengedte a karját.
—Én is.
Ez a két szó összetört valamit Elenában.
Felém fordult.
–Mit akarsz? Pénzt? Bocsánatkérést? Meg tudjuk oldani.
– Ez a probléma, Elena. Azt hiszed, hogy pénzzel mindent meg lehet oldani.
Mauricio telefonja rezegni kezdett.
Nem vett róla tudomást.
Újra rezegni kezdett.
– Válaszolj – mondtam neki.
-Csendben maradj.
Harmadszorra is kicsengett.
Végül a képernyőre nézett.
Szeme végigpásztázta az üzenetet.
-Mi a baj?-kérdezte Renáta.
Mauricio nem válaszolt.
Majdnem kiesett a kezéből a mobiltelefonja.
– A számlák…
-Igen.
– Le vannak blokkolva.
Elena egy lépést tett felé.
—Mi újság?
Mauricio felnézett rám.
– Mit csináltál?
– Amire kényszerítettél.
Elmagyaráztam neki, hogy a dokumentációt napokkal korábban kézbesítették a pénzügyi hatóságoknak és a szövetségi nyomozóknak, akik nem tartoztak Adrian egységéhez.
A gyanús tranzakciókat ellenőrizték.
Több cég számláit is felülvizsgálták, néhányat már befagyasztottak.
Renata azonnal elővette a telefonját.
– Nem működik a kártyám.
Újra próbálkozott.
– Mauricio!
Még csak meg sem hallgatta a nőt.
– Ezt nem tehetitek velünk.
– Nem én találtam ki a mozgalmaidat. Nem én hoztam létre a cégeidet. Nem én hamisítottam a számláidat. Nem én tettem be jogosulatlan eredetű pénzt a számláidra.
Egy kicsit közelebb léptem.
– Csak azokat a dokumentumokat rendeztem el, amiket a kezembe adott.
Ez volt az, ami végül összetörte.
Hónapokig úgy bántak velem, mint egy szolgával, mert alig kerestem.
És pontosan azért bízták rám a titkaikat, mert jelentéktelennek tartottak.
Elena megértett még valamit.
– Adrian szerepel a családi dokumentumokban – mondta hirtelen. – Ha minket vizsgálnak, őt is vizsgálni fogják.
A fiára nézett.
– Érted? A te karrieredet is tönkre fogja tenni.
Most először láttam valódi félelmet Adrian arcán.
Már előre láttam azt a pillanatot.
Előhúztam a fájl egy újabb részét.
– Amikor Adrianra vonatkozó utalásokat találtam, önként belefoglaltam őket a jelentésembe.
Elena elmosolyodott, abban a hitben, hogy megtalálta a kiutat.
– Akkor ő is érintett!
-Nem.
Megmutattam a dokumentációt.
– Bankszámlakivonatokat, vagyonátutalási jelentéseket és elegendő dokumentumot bocsátottam rendelkezésre annak bizonyítására, hogy a pénzügyeink soha nem kaptak pénzt Mauriciótól. Azt is dokumentáltam, hogy Adrián nem tudott ezekről a tranzakciókról, és hogy a fájlt a parancsnoki láncán kívül küldték, hogy megakadályozzák a beavatkozást.
Adrian rám meredt.
– Mindezt anélkül tetted, hogy szóltál volna nekem?
– Mert ha elmondanám, mielőtt átadnám a bizonyítékokat, az arra kényszerítene, hogy választanod kelljen a testvéred azonnali feljelentése és az összeférhetetlenségi vizsgálat részese leszel.
Könnyek szöktek a szemébe.
Nem szólt semmit.
Nem kellett volna megtennie.
Elena rázni kezdte a fejét.
– Nem. Nem. Ez a ház az enyém. Mauriciónak vannak ügyvédei. Vannak kapcsolataink.
– Talán – feleltem. – De ma este nem a kontaktlencséid a fontosak.
Kint egy kék villanás jelent meg.
Aztán egy másik.
Mauricio az egyik ablakhoz rohant.
Hivatalos járművek gurultak be az utcába.
Renáta sírni kezdett.
– Mauricio, csinálj valamit!
A kijárat felé nézett.
– Ne fuss! – mondtam neki.
– Fogd be te a szád!
– A menekülés csak ront a helyzeten.
Kék és piros fények szűrődtek be az ablakokon.
A vendégek elkezdtek eltávolodni Mauriciótól, mintha hirtelen ragályos lett volna.
Elena gyűlölködve meredt rám.
– Ezt te tervezted?
– Azt terveztem, hogy az igazság eljusson azokhoz, akik kivizsgálhatják.
Néhány kopogás rázta meg a bejáratot.
Egy hang kintről parancsolta:
– Ügyészség! Senki ne mozduljon!
Adrian azonnal eltette a fegyverét, és elővette a hitelesítő adatait.
Amikor a tisztek beléptek, mindkét kezét felemelte.
– Szövetségi ügynök. Kiszállok ebből a nyomozásból. A célpont ott van.
Mauricióra mutatott.
A férfi, aki éveken át minden vacsorapartira úgy lépett be, hogy az asztalra dobta a kocsikulcsait, hogy mindenki lássa a márkát, végül a falnak támasztotta a kezét.
Elena megpróbált közbelépni.
– A fiam nem tett semmit!
Egy nyomozó arra kérte, hogy álljon félre.
Renata elkezdte levenni a karkötőt.
– Ez ajándék volt. Nem tudom, honnan volt rá a pénz.
– Tartsa meg – felelte az ügynök. – Nyilvántartásba fog venni.
A ház teljesen más hellyé vált.
A családtagok, akik tíz perccel korábban még nevettek, csendben maradtak.
A Mauricio állítólagos üzleti ügyeit ünneplő férfiak kerülték a tekintetét.
A pincérek a konyhába menekültek.
És a hatalmas szoba közepén Elena kisebbnek tűnt, mint valaha.
Amikor egy ügynök óvatosan felvette a poharat, amit Adrian elvett tőlem, rájött, hogy nem csak pénzt vizsgálnak.
Azt is kivizsgálják, hogy mit próbáltak megtenni velem.
Aztán rám nézett.
Nem volt több megvetés.
Félelem volt.
– Lucía – suttogta. – Beszélhetünk.
Emlékeztem a törött edényekre, amiket adott nekem.
A bor, amit Renata a kabátomra öntött.
A fizetésem körüli gúnyolódás.
A vacsora, ahol megpróbálták meggyőzni a férjemet, hogy kezdek megőrülni.
Az ablak betört.
Elena kamu látogatása, amikor ételt hozott, miközben átvizsgálta a házamat, hogy ellenőrizze, mit loptak el.
