– Tönkre kell tennem magam – mondtam kifejezéstelenül. – El kell hitetnem vele, hogy nemcsak hogy kirabolt, de már nincs több fontnyi vagyonom, ami megmenthetne. Ha azt hiszi, hogy semmim sincs, akkor hanyag lesz. Kapzsi lesz.
„Egy álcsőd” – tűnődött Arthur, miközben már a logisztikát számolgatta. „Veszélyes. Fantomeszközök felszámolását, az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet félrevezetését és a globális pénzügyi sajtó manipulálását igényli. Ez átmenetileg visszaesést okoz a valódi részvényeinkben.” Alig egy másodpercre szünetet tartott. „Imádom. Éjfélig bejelentem a vagyon fizetésképtelenségét. De Clara, neked hibátlanul kell eljátszanod a szerepet. A porban kell élned, amíg mi csapdát állítunk.”
„Csináld meg!” – parancsoltam.
Két nappal később a csapda eldőlt. A Financial Times címlapján egy olyan szalagcím harsant, amely sokkhullámokat küldött végig a Wall Streeten: A STERLING BIRODALOM ÖMÖMLIK: ARTHUR STERLING MILLIÁRDOS TELJES FELTÖLTÉSKÉPTELENSÉGGEL SZEMBESÜL A TÖRTÉNELMI CSALÁSI NYOMOZÁS KÖZEPETTE.
Miközben a pénzügyi világ pánikba esett, én az orvosi tanács ellenére kimentem a kórházból, és beköltöztem egy romos, nyirkos lakásba a város legszegényebb kerületében. A tapéta hosszú, sárgás csíkokban hámlott le, a huzatos szobákban pedig főtt káposzta és penész szaga terjengett. Hibátlan díszlet volt. Nagyapám csendben átköltöztette az ikreket egy biztonságos, korszerű földalatti létesítménybe a Sterling Intézet alatt, amelyet magánbiztonsági szolgálatok őriztek. A külvilág – és Ethan magánnyomozói számára, akikről tudtam, hogy figyelik őket – számára a gyerekeim egy erősen támogatott, küszködő állami klinikán voltak, én pedig filléreket számoltam, hogy kenyeret vegyek.
Egy foltos, göröngyös matracon ültem, és egy vékony kendőt tekertem a reszkető vállamra, miközben rezegni kezdett a telefonom. Egy üzenet Ethantől.
Láttam a híreket. Örülök, hogy kiszabadultam, mielőtt a családod álvagyona porrá változott. Élvezd a nyomornegyedeket, Clara. Ne kérj tőlem egy fillért sem.
Mosolyogtam a fejem felett világító egyetlen izzó halvány, pislákoló fényében. Bedőlt a csalinak. Felfúvódott a győzelemtől.
Egy órával később egy nehéz kopogás visszhangzott a lakásom repedezett faajtóján. Kinyitottam, és egy jelöletlen egyenruhás futárt találtam. Átadott nekem egy lezárt, nehéz ládát. Belül első osztályú, titkosított biomonitorok voltak, amelyek közvetlenül az ikrek Intézetben lévő inkubátoraihoz kapcsolódtak, lehetővé téve számomra, hogy valós időben figyeljem az életfunkcióikat.
De a láda fedelének belsejére Arthur biztonsági főnökének sietősen firkált üzenete volt ragasztva: Ne hagyd el a lakást ma este. Ethan felbérelt egy helyi bandát, hogy figyeljék a területet. Biztos akar lenni benne, hogy tényleg nincs hová menekülnöd.
4. fejezet: A ragadozó csapdája
Hat hét telt el. Hat hétig az árnyékban éltem, konzervlevest ettem, és hagytam, hogy lássanak, ahogy csendben sírok a közpark padjain, miközben Ethan felbérelt bűnözői parkoló autókból fényképeztek.
A város elitjének fényes, nyüzsgő világában Ethan rakétaként emelkedett felfelé. Haldokló gyermekeitől ellopott 150 000 dollár, valamint Sienna gazdag, hiszékeny családja által biztosított jelentős kockázati tőke segítségével agresszív ingatlanfelvásárló céget indított. Ő volt a kor aranyifjúja, aki híresen „elkerülte a Sterling összeomlását”, és tele zsebbel került ki belőle.
Ahogy nagyapámmal megjósoltuk, gőgje kielégíthetetlen éhséggé változott. Ethan nemcsak gazdag akart lenni; a Sterling név hamvaira akart támaszkodni. Arthur pedig több mint boldogan biztosította a temetkezési helyet.
Fátyolcégek, offshore megbízottak és követhetetlen jogi személyek labirintusán keresztül Arthur kiszivárogtatott egy szigorúan bizalmas dossziét Ethan legfőbb brókerének. A zsákmány a „Sterling Legacy Plaza” volt – egy hatalmas, történelmi kereskedelmi épület a pénzügyi negyed szívében, amelyet állítólag kétségbeesetten alacsony áron adtak el a felszámolók, akik a „csődbe ment” Sterling-hagyatékot kezelték.
Ethant elvakította a családom koronájának fillérekért, ezért minden erejét beleadta. Kihasználta új cégét, kiürítette Sienna családi számláit, és minden lopott vagyontárgyát személyes biztosítékként felajánlotta a vásárlás biztosítására.
Elérkezett a zárás napja. A városi anyakönyvi hivatal egy impozáns, fényes mahagóni és sárgaréz falú terem volt, régi papírok és bürokratikus hatalom illatával. Ethan a hatalmas tárgyalóasztal főhelyén ült, ügyvédek maroknyi serege és egy ragyogó szienna között. Arany töltőtolla lecsavarva lebegett a főszerződés felett.
Belöktem a nehéz tölgyfaajtókat, egy olcsó, használt dupla babakocsi rozsdás kerekei fájdalmasan nyikorogtak a márványpadlón. A babakocsiban két babababa feküdt, vastagon bebugyolálva olcsó takarókba, hogy elrejtsék műanyag arcukat. Egy kifakult, túlméretezett pulóvert viseltem, ami tápszerrel volt foltos, a hajam mosatlan és szálas volt, a szemem alatt mesterien felvitt sötét karikák.
A szoba halotti csendbe burkolózott. Ethan ügyvédei kényelmetlenül fészkelődtek.
– Ethan, kérlek – rekedtem, a hangom egy megtört nő begyakorolt kétségbeesésétől remegett. Előreléptem, és a fényes asztal szélébe kapaszkodtam. – Hallottam az üzletről. Ha aláírod, elveszed a családi örökségünk utolsó darabját is. Semmi sem marad. Csak… csak hagyj nekem egy töredéket. Elég legyen Leo gyógytornájára. Holnap kilakoltatnak minket.
Sienna a szemét forgatta, és hangosan felsóhajtott. – Biztonsági őrök? Ki tudjuk vinni innen ezt a csavargót?
Ethan felemelte a kezét, hogy elhallgattassa. Hátradőlt bőrfoteljében, és a pillanat abszolút hatalmában töltötte az időt. Nézte a rongyos ruháimat, az olcsó babakocsit, és úgy itta magába a megaláztatásomat, mint a jó bort.
– Apád öröksége mostantól az enyém, Clara – mondta Ethan diadalmas rosszindulattal teli hangon. – Te és a csődbe ment nagyapád már a múlté vagytok. Megmondtam, hogy semmit sem kapsz.
Visszafordult a dokumentumhoz, az aranytollal a papírra döfte, és erőteljes, határozott mozdulattal aláírta a nevét. Áttolta a szerződést az asztalon a polgármesteri hivatalnok kezébe. „Kész van. Utalja át az összeget.”
Lehajtottam a fejem, remegett a vállam. Ethan azt hitte, zokogok. Valójában alig tudtam elfojtani a nevetésemet.
Az anyakönyvvezetői iroda nehéz tölgyfa ajtajai nemcsak kinyíltak; egy faltörő kos erejével lökték szét őket.
A férfi, aki elsétált, nem az a törékeny, legyőzött, csődbe jutott öregúr volt, akinek a média az elmúlt hónapban ábrázolta. Arthur Sterling úgy lépett be a szobába, mint egy uralkodó, makulátlan, éjkék, méretre szabott öltönyben, selyem zsebkendővel, amely tökéletesen a mellén volt összehajtva. Testtartása merev volt, ősz haja tökéletesen fésülve, szeme pedig egy nukleáris tél hideg intenzitásával égett.
Kétoldalt hat szövetségi nyomozó állt, jelvényeik élesen csillogtak sötét széldzsekijük hátterében.
