– Mindig ugyanazt csinálod – felelte Marcos –. Minden beszélgetést versenyzé változtatsz.

Lucia félbeszakította.

– Nem. Ezúttal egy nagyon egyszerű kérdést tettek fel.

Rámeredt.

– Maradj ki belőle.

Lucía a bőröndjeire mutatott.

„Elhagytam a lakásomat, a fél életemet egy raktárban töltöttem, és egészen Zaragozából jöttem ide, mert biztosítottál róla, hogy hónapokig lakhatok itt. Természetesen beköltözöm.”

Pilar a szája elé kapta a kezét.

– Marcos, Elena tudta, hogy jövünk?

Nem válaszolt.

Elena, igen.

– Két nappal ezelőtt tájékoztatott. Nem kérdezett rá.

Pilar elsápadt.

– Azt mondtad, az ő ötlete volt.

Ez a mondat jobban fájt Elenának, mint az összes előző együttvéve.

Évekig azt hitte, hogy az anyósa egyszerűen csak tolakodó. Hogy Joaquín magától értetődőnek veszi, hogy a családi tervek minden más napirend előtt járnak. Hogy Lucía normálisnak tartja, ha segítséget kér a bátyjától.

Most már megértette, hogy Marcos talán hosszú időt töltött azzal, hogy minden egyes helyzetre megalkossa Elena-változatait.

A nagylelkű feleség, amikor meg kellett ígérnie valamit.

Az irányító feleség, amikor valaki kérdéseket tesz fel.

A gazdag feleség, amikor igazolnia kellett a pénzét.

Az önző feleség, amikor határokat szab.

Joaquín egy másik oldalra mutatott.

– Mik ezek az átutalások?

Elena elmagyarázta, hogy a pénz a háztartási költségekre kijelölt számlához tartozott. Marcos hozzáfért ugyan, de soha nem volt felhatalmazva jelentős összegek harmadik félnek történő átutalására.

Pilar lehajolt, hogy olvasson.

—7500 euró… Ezen a napon?

A férjére nézett.

Joaquín megdermedt.

– Ekkor fizetjük be az ideiglenes bérleti díj előlegét.

Pilar lassan Marcos felé fordult.

– Elena pénzéből fizetted?

– Segítettem, mert szükséged volt rá.

– Azt mondtad, hogy valamilyen befektetésből származó pénzről van szó.

Marcos összeszorította az állkapcsát.

– Mit számít, melyik számláról származik?

Elena ekkor úgy érezte, hogy valami végre eltört.

Nem a házasságuk.

Ez valószínűleg már egy ideje elromlott.

Ami eltűnt, az az utolsó kétség is volt afelől, hogy vajon túlzok-e.

– Azért számít, mert nem a te pénzed volt, hogy elajándékozd.

– Családi pénz volt.

–Amikor el akartad költeni, a családod volt. Amikor te akartad irányítani a házat, a tiéd volt. Különös módja annak, hogy megértsük, mi a közös.

Marcos egy lépést tett felé.

– Engedj be minket, és majd bent beszélünk.

-Nem.

– Elena.

-Nem.

Egy szó.

Évekig minden elutasítás után magyarázatot fűzött. Lazított a határain, hogy elkerülje a vitákat. Minden „nem”-et egy 10 perces beszéddé alakított, hogy bebizonyítsa, még mindig értelmes ember.

Délután nem magyarázott semmit.

Marcos az apjára nézett, támogatást remélve.

Joaquín megrázta a fejét.

– Ha hazudtál, tisztáznod kell.

– Most az ő pártjukra állsz?

– Nem foglalok állást. Egy dokumentumot nézek.

A telefon ismét rezegni kezdett.

Elena egyidejűleg üzenetet kapott a banktól, amelyben más tranzakciók megerősítését kérte.

Megmutatta Marcosnak.

– A kereset továbbra is nyitott.

Az arca megváltozott.

– Jelentette már a saját férje által tett lépéseket?

— Olyan tranzakciókra vonatkozó igényt nyújtottam be, amelyeket nem engedélyeztem.

– Úgy akarsz bánni velem, mintha bűnöző lennék.

– Nem ítélkezem a tettei felett. Átadom a dokumentumokat, és hagyom, hogy a bank döntsön, mit tegyen.

Marcos hallgatott.

Ez volt az, ami a legjobban irritálta.

Elena nem sértegette őt.

Nem sírtam.

Nem túloztam.

Dátumokról, összegekről és dokumentumokról beszéltem.

Lucia egy bőröndön ült.

– Az én dolgaimat is azzal a számlával fizetted?

Marcos mindkét kezével végigfuttatta a haját.

–Lucía, teljesen összetörtél a szakítás után. Próbáltam segíteni neked.

– Nem azt kérdeztem, hogy miért. Azt kérdeztem, hogy honnan van a pénz.

Nem válaszolt.

Lucia néhány másodpercre lehunyta a szemét.

– Azt mondtad, hogy tudsz segíteni, mert nagyszerű éved volt.

– És igaz is volt.

– Akkor miért kellett neked Elena pénze?

Pilar hangtalanul sírni kezdett.

Nem azért, mert valaki megtámadta, hanem mert kezdte megérteni, hogy sok mindennek, amit a fiában elfogadott, lehet más magyarázata is.

Marcos megpróbálta visszaszerezni az irányítást.

– Szállodába megyünk.

„Meddig?” – kérdezte Joaquín.

– Bármibe is kerüljön.

Elena közbelépett.

– A te pénzeddel.

Marcos hirtelen megfordult.

– Mire célzol?

– Nem célzok semmire. Mától kezdve nincs hozzáférésed a személyes fiókjaimhoz.

– Azt tervezed, hogy elhagyod a szüleimet?

– Nem én hoztam őket.

– Nincs hová menniük.

– Akkor talán nem kellett volna megígérned nekik egy házat, ami nem a tiéd.

Lúcia felkelt.

Könnyek szöktek a szemébe.

–Megtartottam a holmijaimat, mert biztosítottál róla, hogy itt maradhatok, amíg nem találok egy stabil állást.

Marcos megpróbált közelebb lépni.

Hátralépett.

-Nem.

Majdnem ugyanaz a szó volt, amit Elena percekkel korábban használt.

És talán ezért néztek egymásra másképp.

Lucía most először nem tűnt a tolakodó sógornőnek.

Úgy nézett ki, mint egy teljesen más ember, aki most fedezte fel, hogy Marcos hamis információk felhasználásával hozta meg helyette a döntést.

Elena kicsit szélesebbre tárta az ajtót.

– Marcos, bejöhetsz, ha csak ruhákat és alapvető holmikat szeretnél felvenni.

Hitetlenkedve felnevetett.

– Kirúgsz a saját házamból?

– Nem fogok veled élni, amíg ezeket a műveleteket felülvizsgálják, és amíg az ügyvédem tanulmányozza a helyzetet.

– Felhívom a rendőrséget.

– Meg tudod csinálni.

Marcos néhány másodpercig figyelte.