1. RÉSZ

A sürgősségi osztály vezetője megütötte Laura Serranót, miközben a 28 hetes terhes nő könyörgött nekik, hogy mentsék meg ikrei életét.

Hajnali 2:15 volt, és a szüntelen eső veri a Santa Victoria Kórház ablakait, Madrid egyik legrangosabb magánközpontját.

Laura taxival érkezett, teljesen átázva, miután egyre fájdalmasabb fájásoktól szenvedett.

A terhessége kockázatos volt egy méhlepényi szövődmény miatt, ami a babák folyamatos megfigyelését tette szükségessé.

Alig sikerült a sürgősségi pult közelébe jutnia.

– Kérem, szükségem van egy nőgyógyászra.

28 hetes terhes vagyok, és azt hiszem, meg fognak születni a gyerekeim.

Teresa Roldán, az éjszakai műszak vezetője felnézett a számítógépéből.

Laura vizes kabátjára, elnyűtt tornacipőjére és a földre ejtett táskára nézett.

– Van időpontod? Magánbiztosításod?

– Az aktám itt van.

Dr. Beatriz Salcedo kezeli a terhességemet.

Kérlek, hívd fel.

Teresa megvetően felnevetett.

–Dr. Salcedo fontos betegeket kezel.

Nem akárki, aki korán megjelenik, hogy műsort adjon.

Laura megpróbált a pultra támaszkodni.

Újabb összehúzódás hasított belé, és a lábai felmondták a szolgálatot.

Térdre esett.

–Kiscicáim… Kérlek…

Többen is felálltak a helyükről.

Egy férfi kérte, hogy hozzanak neki egy kerekesszéket.

De Teresa előbb odaért.

– Kelj fel azonnal! Tényleg betegek vannak itt!

Megragadta a karját és magához húzta.

Laura felsikoltott, amikor elviselhetetlen fájdalmat érzett a hasában.

– Ne érj hozzám! A gyerekeimet bántod!

Aztán megtörtént az elképzelhetetlen.

Teresa mindenki előtt pofon vágta.

Az ütéstől Laura elvesztette az egyensúlyát, és az arcával a pult széléhez csapódott.

A szoba elcsendesedett.

Egy idősebb nő elkezdte felvenni a telefonjával.

Egy őr közeledett, hogy közbeavatkozzon, de Teresa megparancsolta neki, hogy térjen vissza a posztjára.

– Ez a nő fel van háborodva.

Biztonságra van szükségem, hogy kijuttassam innen.

Laura a padlón maradt, és a hasát ölelte.

A táskája mellett hevert a telefonja, és megvilágította a csempéket.

Egy összekapcsolt hívás jelent meg a képernyőn.

HUGO — FÉRJ.

Hugo Beltrán a kocsijából hallotta a sikolyokat, miközben egy valladolidi találkozóról tért vissza.

– Laura, drágám, válaszolj. Hol vagy?

Teresa felismerte a hangot.

Hugo Beltrán volt az, a Beltrán Salud Csoport elnöke és a kórház fő részvényese.

A felügyelő arckifejezése teljesen megváltozott.

Hugo eleget hallott ahhoz, hogy megértse, mi történt.

Azonnal felhívta az ügyeletes orvost, és követelte, hogy lássák el a feleségét.

Néhány perccel később több szakember is megérkezett hordágyal.

Dr. Salcedo megvizsgálta Laurát, miközben a csapat az átszállítására készült.

– Cselekednünk kell.

Lehet, hogy a babáik szenvednek.

De amikor az orvos megpróbálta ellenőrizni a szülészeti előzményeket, egy figyelmeztetés jelent meg a számítógépen.

Laura fájlját egy 2:11-kor végrehajtott adminisztratív módosítás blokkolta.

Az orvos ellenőrizte a felelős felhasználónevet.

ROLDÁN TERÉZ.

Lassan felemelte a tekintetét.

Mert ez már nem tűnt pusztán hanyagságnak.

Valaki szándékosan megakadályozta az orvosokat abban, hogy hozzáférjenek Laura megmentéséhez szükséges információkhoz.

Terézia pedig épp most kapott egy újabb üzenetet a telefonjára:

“Kész van?”

Emlékezz arra, mit ígértünk neked.

2. RÉSZ
Dr. Salcedo elrendelte, hogy Laurát azonnal szállítsák át a szülészeti osztályra.

A vérnyomásuk csökkent, és a monitorok aggasztó változásokat mutattak az ikrek szívritmusában.

„Bizonyos gyógyszerek beadása előtt ismernünk kell a kórtörténetét” – figyelmeztetett az orvos.

Egy korábbi kezelésre adott súlyos reakciója van a nyilvántartásában.

De ez az információ eltűnt a szokásos képernyőről.

Miközben a csapat dolgozott, egy Isabel nevű fiatal nővér rátalált az ultrahangos rendszer legújabb módosításainak egy részleges másolatára.

Felhívta az informatikai osztályt is, hogy kérje a kórtörténetének visszaállítását.

Dr. Salcedo elismerte az adatokat.

Hónapokig elkísértem Laurát, még két vetélés után is, amelyek mély sebeket hagytak a párt.

– Laura, figyelj rám – mondta, és megfogta a kezét –.

Mindent megteszünk, amit tudunk.

Nem vagy egyedül.

A nő alig tudott megszólalni.

– Nem akarom elveszíteni őket… Ne újra…

Isabel simogatta a vállát, miközben előkészítették a csapat által felírt gyógyszert.

Negyven percnyi folyamatos megfigyelés telt el, mire a babák szívverése stabilizálódni kezdett.

Laura könnyekben tört ki, amikor a monitoron keresztül meghallotta a szívük dobogását.

Az orvos azonban óvatos volt.

– Jól reagáltak, de továbbra is fennáll a koraszülés veszélye.

Kórházban kell maradnia.

Amikor Hugo végre megérkezett Valladolidból, feleségét egy kis vágással találta az ajkán és számos zúzódással a karján.

Szó nélkül leült mellé.

Laura mosolyogni szeretett volna, de a könnyei megakadályozták.

– Azt hittem, soha többé nem találkozol velük.

Hugo a homlokát a kezébe temette.

– Bocsáss meg, hogy nem vagyok itt.

Gyengéden megrázta a fejét.

– Nem kell nekem, hogy mindenhol ott legyél.

Biztosítanom kell, hogy soha többé senki ne bánjon így egy segítséget kérő nővel.

Ez a mondat sokáig megmaradt benne.

Hugo tökéletesen emlékezett rá, hogyan ismerkedett meg Laurával egy vallecasi közösségi házban.

Szociálpedagógusként dolgozott, és sosem nyűgözte le sem a férfi vezetékneve, sem a cégei.

Amikor egy jótékonysági kampányt akart finanszírozni a vállalati imázs javítása érdekében, Laura azt válaszolta, hogy a családoknak orvosokra van szükségük, nem pedig csekkeket osztogató üzletemberek fényképeire.

Ettől kezdve Hugo csodálta őt pontosan azért, mert soha nem maradt hallgatva az igazságtalansággal szemben.

Fél hatkor az informatikai vezető nyugtalanító hírekkel érkezett a szobába.

A fájl módosítása nem volt véletlen.