Az orvos felkereste a város orvosi rendelőjét, és felfedezte, hogy egy Vilma nevű ápolónő pénzt kapott Ricardótól egy szabálytalan igazolás kidolgozásáért, egy olyan orvos aláírását használva, aki még csak meg sem vizsgálta a testemet.

A férjem adminisztratív üggyé változtatta a halálomat, amit gyorsan meg akart oldani.

Két nappal később megérkezett az öcsém, Emiliano Sonorából, ahol technikusként dolgozott egy bányában.

Amikor meglátott bekötözve, sírva fakadt.

– Azt hittem, örökre elveszítettelek.

Gyengéden megölelt.

– Ricardo el akart temetni, mielőtt megérkeztem. Most már értem, miért.

A legszörnyűbb meglepetés azonban akkor ért, amikor Emiliano megpróbálta ellenőrizni a számláimat.

A bank három, nemrég felvett hitelt regisztrált a nevemre.

Összesen közel háromszázezer peso.

„Soha nem igényeltem kölcsönt” – jelentettem ki.

A szerződéseket digitálisan jóváhagyták az INE (Nemzeti Választási Intézet) igazolványom fényképei alapján. Az értesítéseket Ricardo mobiltelefonjára küldték.

És a teljes pénzt végül az általa ellenőrzött számlákra utalták át.

Emiliano ököllel az asztalra csapott.

– Az a nyomorult eladósított, aztán megpróbált eltemetni, hogy senki ne nyomozzon!

Feljelentést tettünk az ügyészségen.

Ricardo másnap virággal jelent meg, és aggodalmat színlelt. De amikor megemlítettem a kölcsönöket, elsápadt, és elköszönés nélkül elhagyta a szobát.

Azt hittem, már tudom, mi a legrosszabb az árulásából.

Tévedtem.

Azon a délutánon váratlan látogatóm érkezett.

Renata elegánsan öltözött, kezében egy zacskó naranccsal.

„A cégnél dolgozó kollégái nevében vagyunk itt” – mondta mosolyogva. „Mindannyian örülünk, hogy felépült.”

Azonnal felismertem.

– A koporsóm mellett álltál.

A mosolya eltűnt.

-Hogy?

– Hallottam, hogy megkérted Ricardót, hogy vegye le a gyűrűmet.

Renata elejtette a táskát.

A narancsok a földön gurultak.

Sietve távozott.

Megpróbáltam felvenni az egyiket a bekötözött kezeimmel, és valami furcsát fedeztem fel: egy apró lyukat a héjon, mintha valaki tűt szúrt volna bele.

Felhívtam a nővért.

Dr. Sergio megvizsgálta a gyümölcsöt, és megparancsolta, hogy senki ne nyúljon a többihez.

Órákkal később megérkezett az Ügyészség egyik munkatársa, hogy elvigye őket.

Mielőtt elment, feltett nekem egy kérdést, amitől a hideg futkosott a hátamon:

– Mariana asszony, sikerült ennie valamit?

-Nem.

Az ügynök mély lélegzetet vett.

– Akkor nagyon szerencsés volt. Mert most ki kell derítenünk, hogy a férje megpróbálta-e másodszor is megölni.

3. RÉSZ

Negyvennyolc óra múlva megérkeztek a laboreredmények. A narancsok egy mérgező anyagot tartalmaztak, amely semmilyen orvosi kezelés része nem volt. Egy hozzám hasonló legyengült embernél halálos szívproblémát okozhat.

Andrés Salgado ügynök az ágyamon hagyta a jelentést.

„Valaki visszaesésnek akarta beállítani. De egy gyanúhoz, bármilyen komoly is, bizonyíték kell.”

A bátyám, Emiliano ökölbe szorította a kezét. A bekötözött kezeimre néztem. Túléltem a hideget, a halotti anyakönyvi kivonatot és a saját temetésemet. Most el kellett fogadnom, hogy valaki hajlandó lehet befejezni a munkát egy kórházban.

Andrés azzal kezdte, hogy rekonstruálta azt az éjszakát. Doña Rosa azt vallotta, hogy látta Ricardót elmenni az autójával röviddel a veszekedésünk után, majd hajnalban visszatérni. Felismerte a járművünket, és megerősítette, hogy soha nem látott engem belépni a házába.

Aztán Vilma nővér megszólalt. A nyomozó elé tett egy borítékot az asztalra, amelyben a Ricardo által adott pénz volt.

„Azt mondta nekem, hogy Marianának szívbetegsége van, hogy álmában halt meg, és hogy a családja el akarja kerülni a fájdalmas beavatkozásokat” – vallotta be könnyek között. „Segítettem egy orvosnak, hogy papírokat írjon alá anélkül, hogy látta volna a holttestet. Tudom, hogy nem kellett volna ezt tennem. A lányomnak pénzre volt szüksége, és azt hittem, egy kétségbeesett családon segítek.”

– Nem egy családon segített – felelte Andrés. – Egy élő nőn segített élve eltemetni.

Vilma még jobban sírt. Nem mentették fel, mert megbánta: közigazgatási és büntetőeljárást indítottak azok ellen, akik részt vettek a hamis bizonyítvány kiállításában. De a vallomása lehetővé tette a nyomozók számára, hogy összerakják Ricardo sietségét és az egészségi állapotomról szóló hazugságot.

Az ügyészség megtalálta a kölcsönszerződéseket is. Én egyikre sem jelentkeztem. Ricardo a választói igazolványomról készült fotót használta fel, a telefonjáról irányította a banki alkalmazást, és a pénzt a saját számlájára utalta. A pénzből Renatával utazhattam, autót vettem, és olyan adósságokat fizetett, amelyeket eltitkolt előlem.

Amikor Andrés magához hívatta a két szerelmest, történetük szertefoszlott.

„Mindez Renata ötlete volt!” – kiáltotta Ricardo. „Pénzre volt szüksége. Még Marianának is adott ki magát egy videóhívásban.”

– Mert te parancsoltad meg! – vágott vissza a nő. – Megőrizted a feleséged iratait. Azt mondtad, hogy senki sem fog belenézni semmibe, miután meghalt.

Ricardo mozdulatlan maradt.

A nyomozó megkérdezte tőle, miért nem hívott mentőt, amikor rám talált a hóban.

– Azt hittem, már nem lélegzik – válaszolta.

– Akkor miért fizetett azért, hogy elkerülje a házkutatást? És miért hagyta el a várost éjszaka?

Ricardo nem tudta, mit válaszoljon.

Renata beismerte, hogy a terhességét színlelte, hogy nyomást gyakoroljon Ricardóra. A férfi megígérte, hogy elválik tőle, amint megoldja a pénzügyi problémáit. Miután halottnak nyilvánította, biztosította, hogy hamarosan lesz pénzük.

„Azt mondta, hozzam el neki a narancsokat” – vallotta be. „Nem tudtam, hogy van bennük valami. Amikor Mariana azt mondta, hogy hallott a virrasztásnál, megijedtem és elszaladtam.”