– Még nem mondhatom biztosan – felelte Diego. – De én semmit sem írnék alá.

Teresa felhívta Estebant.

– Az ingatlan már nem eladó.

Az ügynök azonnal hangnemet váltott.

– Teresa asszony, gondolja át. A vevő akár javíthat is az ajánlaton.

-Mennyi?

Néhány másodpercnyi csend következett.

– Kétmillió-kétszázezer.

Négyszázezer pesóval több egyik pillanatról a másikra.

Ez végül meggyőzte őt.

Valaki nagyon sürgősen akarta azt a házat.

Azon az estén, miközben Diego a számítógépén kutatott, Teresa hívást kapott egy ismeretlen számról.

Egy idősebb nő szinte suttogva beszélt.

– Te vagy Terézia, Gábriel és Elena lánya?

-Igen.

– Carmen vagyok. Rogelio Salcedo titkárnője voltam.

Terézia mozdulatlan maradt.

– Olvastam, hogy kérdéseket tesznek fel az édesapád halálával kapcsolatban. Én több mint harminc évig hallgattam.

— Mit tud ő?

A nő sírni kezdett.

– Gabriel halála előtti napon hallottam Salcedót telefonon. Azt mondta: „Ez az ember mindent tönkre fog tenni. Fogd be a szádat, és állítsd be úgy, mintha baleset történt volna.”

Teresa addig szorította a telefont, amíg az ujjai meg nem fájtak.

De Carmen még nem fejezte be.

– Van még valami, amit tudnod kell. Mindenki azt hiszi, hogy az apád leplezte le a csalást.

Nem ő volt az.

Az anyja volt az.

És hogy mit tett Elena Gabriel halála után, az a történetnek az a része, amit senki sem tud.

3. RÉSZ

Carmen beleegyezett, hogy két nappal később találkozik Teresával és Diegóval egy guadalajarai kávézóban. Idegesen érkezett, egy régi mappát szorongatva a mellkasához, és folyamatosan az ajtó felé pislogva.

Hetvenhat éves volt.

– Fél életemben ezen a beszélgetésen gondolkodtam – mondta, mielőtt leült. – Soha nem volt bátorságom megkeresni téged.

Carmen Rogelio Salcedo titkárnőjeként dolgozott, amikor a fűrészmalom még működött. Ismerte Elenát, mert Teresa édesanyja intézte a könyvelés egy részét.

Elena vette először észre, hogy egyes számlákon húsz köbméter fa szerepelt, miközben a teherautók majdnem kétszer ennyit szállítottak. Később nem létező beszállítókra és a Salcedo által engedélyezett kifizetésekre bukkant.

Először azt hitte, hogy adminisztratív hiba történt.

Amíg figyelmeztetést nem kapott.

– Egy férfi várta a munkahelye előtt – magyarázta Carmen. – Azt mondta neki, hogy van egy kislánya, és hogy gondoljon rá, mielőtt olyan dolgokba keveredik, amikhez nem tartozik.

Elena azt mondta Gabrielnek.

Ahelyett, hogy feladták volna az ügyet, mindketten elkezdték a dokumentumok másolását.

–Apád jegyzetfüzetet hordott magánál, mert nem bízott abban, hogy mindent az irodában kell tartani. Édesanyád számlákat és feljegyzéseket másolt. Együtt dolgoztak.

Terézia hallgatott.

Egész életében úgy képzelte el Elenát, mint egy beletörődő özvegyet, aki egy csendes erőnek köszönhetően maradt életben.

Soha nem tudta, hogy szembeszállt hatalmas emberekkel.

– És a hívás, amit hallottál?

Carmen lesütötte a tekintetét.

Salcedo felfedezte, hogy Gabriel a bizonyítékok átadását tervezi. Halála előtti délután Carmen bement az irodába, hogy leadjon néhány dokumentumot, és a félig nyitott ajtón keresztül meghallotta ezt a mondatot.

„Úgy tűnjön, mintha baleset történt volna.”

Másnap Gábriel meghalt.

Aztán elkezdődtek a pletykák.

Két munkás kezdetben azt állította, hogy a fa, amely elütötte, megmagyarázhatatlan módon kidőlt, és hogy aznap a személyzethez nem tartozó férfiak is a környéken tartózkodtak. Amikor azonban a nyomozók megérkeztek, mindketten megváltoztatták a vallomásukat.

„Salcedónak pénze, kapcsolatai voltak, és olyan emberek is tartoztak neki, akik szívességekkel tartoztak neki” – mondta Carmen. „Nekem két kisgyermekem volt. Féltem. És úgy döntöttem, hogy hallgatok.”

Elővett egy határidőnaplót a mappából.

Az egyik oldalon Gabriel halálának dátuma állt. Alatta Carmen harminc-valahány évvel ezelőtt feljegyezte:

„RS hívás 18:40-kor. Gabriel. »Úgy tegyed, mintha baleset lenne«.”

Nem volt felvétel vagy végleges bizonyíték, de egyezett Elena dokumentumaival, Gabriel jegyzetfüzetével és az eredeti aktában található szabálytalanságokkal.

Diego felvette a kapcsolatot egy büntetőjogászsal, aki mindent átadott a jaliscoi ügyészségnek.

A nyomozás nem haladt azonnal előre. Régi akták, nyugdíjas alkalmazottak és évekig archívumokban tárolt dokumentumok felkutatására volt szükség.

Azonban felmerült egy meghatározó név.

Enrique Morales.

Ő volt az egyik nyomozó, akit Gabriel ügyéhez rendeltek.

Még élt.

Amikor beszéltek vele, az öregembernek semmilyen dokumentumot nem kellett ellenőriznie ahhoz, hogy emlékezzen Salcedo személyére.

„Az ügy az állásomba került” – mondta.

Enrique elmagyarázta, hogy a helyszín soha nem tűnt balesetnek számára. A fa kidőlésének módja és a munkaeszközön talált bizonyos nyomok nem egyeznek a hivatalos verzióval.

Továbbá Gabriel néhány nappal korábban azt mondta két kollégájának, hogy feljelenti a fa ellopását.

Enrique nyomozni kezdett Salcedo után.

Három héttel később parancsot kapott a feletteseitől: zárják le az ügyet.

Amikor ezt megtagadta, egy másik vidékre küldték.

„Azt mondták, gondoljak a feleségemre és a gyerekeimre” – emlékezett vissza. „Tökéletesen megértettem az üzenetet.”

Vallomása, Carmen vallomása és a kútból előkerült dokumentumok alapján az Ügyészség hivatalos vizsgálatot indított Gabriel halála és az eredeti nyomozás esetleges manipulálása ügyében.

Miközben mindez történt, Javier minden előzetes figyelmeztetés nélkül megjelent San Miguelben.

Teresa ingerült arckifejezéssel látta, ahogy kiszáll a teherautójából.

–Beszélnünk kell.

-Beszél.

– Esteban azt mondta, hogy lemondtad az adásvételt.

Terézia meglepetten nézett rá.

– Mióta beszélsz Estebannal?

Javier túl sokáig várt a válasszal.

Ez a csend elég volt.