„Apám sokat mesélt magáról, mielőtt meghalt… Kérem, engedje meg, hogy a gyerekeimért a birtokán dolgozzam!”

„Azt mondta, hogy egy különleges személynek küldte. Aztán eltűnt. És azt várja tőlem, hogy elhiggyem, csak véletlenül bukkant fel?”

„Azért jöttem, mert Don Leandro, egy jerezi öszvérhajcsár azt mondta, hogy embereket keresnek itt. Ha ismertem volna a történetet, soha nem hoztam volna ide a gyerekeimet, hogy gyanúsnak tartsam őket.”

Jacinta sebe megszólalt a tárgyalása előtt.

– Majd holnap meglátjuk, van-e még munkája.

Tomás pakolással töltötte az éjszakát. Nicolás összehajtogatta az egyetlen tiszta ingét.

– Nem tettél semmi rosszat, apa, de mindig kirúgnak minket valamiért, amit nem tettünk.

Ez a mondat jobban fájt neki, mint La Noria elvesztése.

Hajnalban fekete füst szállt fel a legelőről. A szél a pajta felé közeledett. Tomás odaszaladt, hogy begyújtsa a szivattyút, de a főtömlőt elvágta egy levél, a szelepet pedig homokkal töltötte meg.

„Vigyétek ki a teheneket a kiszáradt folyómederen keresztül!” – parancsolta.

Nicolás Inést és Mateót vezette a házhoz. Beto Rivas, a legidősebb mezőgazdasági munkás, segített Tomásnak utat nyitni a traktorral. Jacinta nem volt hajlandó elhagyni a folyosót, amíg meg nem látta az utolsó lovat is elmenni. Két órán át nedves homokzsákokkal és a szomszédos tanyáról kölcsönzött víztartállyal küzdöttek a lángokkal. Az istállót mindössze néhány méterrel sikerült megmenteni, de Tomás égési sérüléseket szenvedett a karján.

Octavio akkor jelent meg, amikor a Polgári Védelem már a terepet szemlélte.

– Milyen kényelmes – mondta, meglátva a tömlőt. – Megérkezik egy idegen, tűz üt ki, és akkor hős lesz belőle.

Beto előrelépett.

– Tegnap este láttam a teherautódat a kútoszlop mellett.

Octavio rávetette magát, de Tomás ép karjával megállította. A vita akkor szakadt meg, amikor a felügyelő ugyanolyan homokot talált egy vödörben a teherautó platóján. Ez nem volt elég ahhoz, hogy a tűz okozásával vádolják, amelyet egy leszakadt kábel okozott, de igazolta a szabotázs kivizsgálását. Octavio távozott, és megfogadta, hogy jogi lépéseket tesz ellenük.

Jacinta csendben ellátta Tomás égési sebeit. Inés az ajtóban maradt, meggyőződéseként, hogy elveszítik egy újabb otthonukat a tűz miatt, ahogy az anyjukat is elveszítették a víz miatt. Jacinta odahívta, és a kezébe nyomta a kamra kulcsát.

– Tartsd meg, amíg apád meg tudja mozdítani a karját. Aki kirúgás előtt áll, az nem kap kulcsokat.

A kislány olyan szorosan ölelte magához, hogy az idős asszony megbotlott. Nicolás elfordította az arcát, hogy senki ne vegye észre a sírását. Ekkor Jacinta összegyűjtötte a gyerekeket.

– Senki sem megy el. Az apjának sikerült megszöknie, és ott maradt, hogy megmentsen egy házat, amelyik azt sem tudta, hogy még befogadja-e őt.

Innentől kezdve megváltozott a kapcsolat. Inés Jacinta felügyelete alatt tanult meg faragni; Nicolás Ernesto állatorvosi könyveit használva folytatta tanulmányait; Mateo pedig „Titának” kezdte hívni. Tomás minden kiadásról számlát benyújtott, Jacinta pedig először mutatta meg neki a számláit. A lucernaszüret lehetővé tette számukra, hogy az esőzések előtt megjavítsák a tetőt.

De a béke három hétig tartott. Rebeca Octavio és egy ügyvéd kíséretében érkezett. Az asztalra helyeztek egy bírósági beadványt, amelyben Jacintát a vagyonának kezelésére alkalmatlannak nyilvánították. Csatoltak fényképeket Mateóról az ölében, szomszédok vallomásait Tomás hirtelen érkezéséről, valamint egy 480 000 dolláros váltó másolatát, amelyet Jacinta állítólag az unokaöccse javára írt alá.

– Vagy velem jössz Fresnillóba, vagy én kérem, hogy engem nevezzenek ki a gyámodnak – jelentette be Octavio. – Ez a potyázó manipulál téged.

Jacinta megvizsgálta a váltót. Az aláírása úgy nézett ki, mint az övé, de a dokumentum a tűzvész napjára volt keltezve, amikor 20 tanú előtt állt.

– Meghamisítottad a nevemet.

– Ez azt mutatja, hogy még mindig emlékszel, hogyan kell aláírni a neved.

A kegyetlenség megtört valamit Rebecában. Lesütötte a tekintetét, bár nem ellentmondott a fiának. Tomás ki akarta hívni a rendőrséget, de Jacinta megállította: először bizonyítékokra, szakértői jelentésre és jogi képviseletre volt szükségük.

Azon a délutánon Ernesto ládájában keresték az okirataikat. A dokumentumok alatt egy lezárt boríték volt, Jacintának címezve Joaquín kézírásával. Belül egy 55 évvel korábbi keltezésű levelet és egy második papírdarabot találtak, amelyet a nővérek apja írt.

Rebecca elsápadt, amikor felismerte.

„Elrejtettem azt a borítékot” – vallotta be. „Apa kényszerített, mert azt mondta, hogy Joaquín be fogja rontani a családunk hírnevét.”

Jacinta felbontotta a levelet. Miután elolvasott három sort, úgy nézett a húgára, mintha az előbb veszítette volna el.

–Tudtad, miért ment el. 55 évig hagytad, hogy azt higgyem, elhagyott.

3. RÉSZ
Rebecca leült, egy túl öreg bűntudat gyötörte.

„Tizennyolc éves voltam, és féltem apától. Joaquín keresett téged az este, mielőtt elment. Apa pénzt ajánlott neki, hogy elmenjen; amikor nem volt hajlandó, azzal fenyegetett, hogy feljelenti két ló ellopásáért. Ugyanazok voltak, amelyeket Joaquín szerzett meg néhány tolvajtól. Aztán megparancsolta, hogy rejtsem el a levelét.”

Az apa levele megerősítette a megállapodást: Joaquínnak el kell hagynia Los Laurelest, és soha többé nem szabad Jacinta közelébe mennie, különben megvádolják. Joaquín levelében kijelentette, hogy azért távozik, hogy elkerülje Jacinta családja ellen fordítását, hogy tud Ernestoval kötött eljegyzéséről, és hogy nem szándékozik tönkretenni a jövőjét. Csak annyit kért tőle, hogy fogadja el a madarat, mert rá gondolva faragta ki.