Végül Lucas remegő, rémült hangon szólalt meg.
„Anya… mi a csudát csináltál az előbb?”
3. RÉSZ
– Hogy érted azt, hogy „Mit tettem?” – csattant fel Beatrice a telefonba. – „Idehoztam a barátaimat, ahogy megmondtam, hogy segítsek népszerűsíteni az éttermünket!”
Lucas élesen kifújta a levegőt, alig kapott levegőt.
„Anya, ez nem a mi éttermünk.”
Beatrice teljesen megdermedt a zsúfolt szoba közepén.
„Ne viccelj már velem, Lucas!”
„Nem viccelek! Soha egyetlen dollárt sem fektettem ebbe az üzletbe! Az étterem teljes egészében Camillához tartozik!”
A körülöttük lévő nők zavart, feszengő pillantásokat kezdtek váltani egymással.
Beatrice még szorosabban markolta a telefonját, az ujjpercei elfehéredtek.
„De hiszen elkészítetted a hivatalos átruházási dokumentumokat!”
„Igen, én magam fogalmaztam meg őket, de Camilla soha nem egyezett bele, hogy bármit is nekem írjon alá!”
Egy Beatrice mellett ülő gazdag nő odahajolt, és éles suttogással megkérdezte.
„Akkor miért a csudába mondtad, hogy ez a luxuslétesítmény gyakorlatilag már a tiéd?”
Beatrice úgy tett, mintha nem hallaná, és kétségbeesetten beszélt a telefonba.
„Lucas, most azonnal magyarázd el nekik, hogy azért veszel fel kölcsönt, hogy megmentsd ezt az éttermet, mert csődbe megy!”
Újabb kínos csend telepedett a vonalra.
„Anya… ez is hazugság.”
Beatrice arcából egy pillanat alatt kifutott a vér.
„Mit mondtál?”
„Az étterem nincs csődben, és soha nem is volt!”
A különszobában senki sem mert még egy kortyot inni az italából.
Lucas idegesen folytatta a fecsegést a kihangosítón keresztül, teljesen leleplezve saját hazugságait.
„Hatalmas személyes adósságaim voltak, anya! Kétségbeesetten szükségem volt pénzre, ezért vettem fel közvetlenül a kereskedelmi számláról!”
– Mennyi pénz? – kérdezte Beatrice rekedtes hangon.
„Sok…”
Előreléptem, és közvetlenül beleavatkoztam a beszélgetésbe.
„Közel negyvenezer dollárnyi jogosulatlan átutalásról és személyes kiadásról van szó, amelyek mindegyike dokumentált.”
Lucas teljesen elhallgatott a vonalban.
Beatrice egyik legközelebbi barátnője felállt, és hangosan megkérdezte.
„És mi van azzal a fiatal lánnyal, akivel az előbb dicsekedett, Beatrice?”
Beatrice tiszta dühvel meredt a barátjára, de Lucas már a saját csapdájába esett.
– Igen, volt még valaki – vallotta be Lucas nyomorultan. – A pénz egy része luxushotelszobákra, drága ajándékokra és utazásokra ment el.
A döbbenet hangos moraja futott végig az összegyűlt tömegen. Beatrice látszólag teljesen képtelen volt feldolgozni, hogy a saját fia kevesebb mint öt perc alatt lerombolja az egész hamis birodalmát.
– Hazudtál nekem, Lucas – suttogta hitetlenkedve.
„Szükségem volt rád, hogy nyomást gyakorolj Camillára, hogy átadja nekem az üzlet irányítását! Azt hittem, ha törvényes hozzáférést kapok, az étterem bevételét felhasználhatom az adósságaim rendezésére!”
Az egyik előkelő társasági hölgy felállt a székéből.
„Beatrice, egyértelműen közölted velünk, hogy a fiad ennek a helyszínnek az egyetlen tulajdonosa!”
„Csak azt ismételtem, amit elmagyarázott!” – kiáltotta vissza Beatrice védekezően.
„Azt is megígérted, hogy az egész lakomát te fizeted!” – tette hozzá dühösen egy másik nő, miközben felvette a hatalmas számlát. „Ki fogja most ezt a sok drága ételt és bort kifizetni?”
Beatrice kétségbeesetten nézett a kijárat felé, de én simán az útjába álltam.
„Azt a személyt, aki megszervezte az eseményt, leadta a hatalmas megrendeléseket, és nyilvánosan bejelentette, hogy mindenkit ellátnak, jogilag felelősségre kell vonni. Ha úgy gondolod, hogy Lucasnak tudósítania kellene róla, nyugodtan beszéld meg vele.”
Beatrice ismét a szájához emelte a telefont.
„Lucas, fizesd ki ezt a számlát most azonnal!”
„Nem tehetem, anya.”
„Hogy érted azt, hogy nem tudsz?”
„Nincs már pénzem!”
A vonal teljesen elnémult, ahogy Lucas letette.
Hosszú másodpercekig senki sem mozdult, a szoba fullasztóan csendes volt.
Nyugodtan lehajoltam, és visszahúztam az ezüsttálcán lévő nyugtát, hogy felfedjem az alatta lévő jogi papírokat.
– Van még valami, amit mindenkinek tudnia kell – mondtam tisztán.
Átadtam Beatrice-nek a hivatalos bírósági ítéletem hitelesített másolatát.
„Ma reggel aláírták a végleges határozatot. Lucas és én hivatalosan elváltunk, és már nem vagyunk férj és feleség.”
Beatrice gyorsan pislogott, és a dokumentum pecsétjét bámulta.
„Ez… ez nem lehet igaz.”
„Ez teljesen valóságos, Beatrice. Jogi szempontból már semmilyen módon nem vagyunk rokonok, és még ha így is lenne, az soha nem jogosítaná fel a családodat arra, hogy besétáljanak az üzletembe, több ezer dollár értékben fogyasszanak el luxuscikkeket, és fizetés nélkül távozzanak.” Tervezz családi kirándulásokat
Beatrice lenézett a bírósági dokumentumokra, majd dühös barátaira, végül pedig az üvegajtókra.
„Camilla, kérlek… mi család vagyunk. Ne tedd ezt velem.”
„Amikor ma harmincnyolc ember előtt csak egy egyszerű szolgának neveztél, akkor családnak számítottunk?”
Kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
„Amikor Lucas a céges számlámról lopott pénzt, hogy finanszírozza a szeretőjét, akkor még családnak számítottunk?”
Csend.
„Amikor jogi papírokat hoztál, hogy kiszorítsanak a saját vállalkozásomból, családtagnak számítottunk?”
Beatrice barátai elkezdtek fizikailag eltávolodni tőle, mosták kezet a helyzettel.
„Csak azért jöttem ma, mert Beatrice biztosított minket, hogy mindenről gondoskodtak!” – jelentette ki hangosan az egyik nő.
„Én is!” – szólt közbe egy másik. „Engem biztosan nem fognak jogi bajba sodorni a családja hazugságai miatt!”
Beatrice igazi pánikkönnyeket kezdett hullatni.
„A fiam is becsapott!”
– Elmagyarázhatod a te verziódat az illetékes hatóságoknak – válaszoltam határozottan. – De a vacsora fennmaradó részét még mindig nem fizetted ki.
