Herrera kinyitott egy újabb borítékot.

Elővett egy kicsi, kötött, kék kesztyűt, amit évek óta viselt.

Rodrigo mozdulatlan maradt.

– Felismered ezt?

Nem válaszolt.

– Az édesanyád kötötte, amikor megszülettél. Egész életében megtartotta.

Aztán kibontott egy levelet.

Nem az volt, amit Doña Carmen írt nekem.

Valaki más volt az.

A fiadért.

Az ügyvéd olvasni kezdett.

„Rodrigo: ha valaha is meghallod ezeket a szavakat, valószínűleg úgy döntöttél, hogy engem hibáztatsz, hogy megmentsd magad. Azt akarom, hogy tudd, túl későn vettem észre, hogy a számlámat használtad a vállalkozásoddal kapcsolatos pénzek fogadására. Megkértelek, hogy hagyd abba. Rám ordítottál. Azt mondtad, hogy egy beteg öregasszony semmit sem ért.”

Rodrigo lehajtotta a fejét.

„Hibáztam: féltem feljelenteni a saját fiamat. De a hallgatás nem jelenti azt, hogy helyesled őt. Ezért hagytam abba a további befizetések elfogadását, és biztonságba helyeztem a dokumentumokat.”

Raúl teljesen sápadt volt.

„Azt is tudom, hogyan bántál Lucíával. Miközben fürdetett, etetett és álmatlan éjszakákat töltött velem, te azt mondtad, hogy teher vagyok. Ő volt az a lány, akit már nem tudtál családtagként kezelni.”

Rodrigo sírni kezdett.

Herrera azonban folytatta.

„Még akkor is szerettelek, amikor már nem ismertelek meg. Ez az én szégyenem és büntetésem anyaként. De az utolsó cselekedetem nem az lesz, hogy megvédjelek. Az lesz, hogy megakadályozzam, hogy magaddal rántsd Lucíát.”

Senki sem szólt semmit.

Aztán megszólalt a csengő.

Egy hatvanas éveiben járó férfi lépett be egy másik személy kíséretében.

Rodrigo felnézett és elsápadt.

—Mendoza mérnök…

Ő volt a megfelelőségi és belső ellenőrzési igazgatója annak a csoportnak, ahol Rodrigo dolgozott.

Herrera ügyvéd korábban elküldte a dokumentáció másolatát a bizonyítékok megőrzése és a hivatalos felülvizsgálat kérése érdekében.

– Rodrigo – mondta Mendoza mérnök –, elegendő ellentmondást találtunk ahhoz, hogy ideiglenesen felmentsük önt a feladatai alól, amíg teljes körű vizsgálatot folytatunk.

– Ez családi ügy.

– Ez megszűnt létezni, amikor megjelentek a vállalat beszállítóival kapcsolatos műveletek.

Raúl hátrált egy lépést.

– A cégem legálisan működik.

Mendoza ránézett.

– Ezt be kell bizonyítani.

Rodrigo izzadni kezdett.

– Mindez évekkel ezelőtt történt.

– Akkor nem lesz problémája az információk átadásával.

Az arrogáns magabiztosság, amellyel a találkozó elkezdődött, eltűnt.

Megpróbált közeledni felém.

– Lucía, ezt meg tudjuk oldani.

Hátraléptem.

-Nem.

– Nem érted, mi történhet.

— Tökéletesen értem.

– Én vagyok a férjed!

Ezek a szavak valami furcsa dolgot váltottak ki belőlem.

Nincs fájdalom.

Még haragot sem.

Szinte kár.

– Te voltál a férjem, amikor az édesanyád a földre esett, és én beszálltam vele a mentőautóba.

Néma maradt.

– Te voltál a férjem, amikor harmincszor tárcsáztam a kórházból.

Nem tudott rám nézni.

– Te voltál a férjem, amikor meghalt, fogva a kezem, amíg te Fernandával voltál.

Patricia halkan sírni kezdett.

– Ne használj olyan szót, amit évek óta elfelejtettél.

Rodrigo beleroskadt a székbe.

Aztán megpróbált utolsó reményébe kapaszkodni.

– Rendben. Tartsd meg a pénzt. Tartsd meg a házat. Nem érdekel. Az életem még megvan.

Idegesen felnevetett.

– Fernanda és én újrakezdjük.

Herrera ügyvéd rám nézett.

Bólintottam.

-Biztos vagy benne?

Rodrigo összevonta a szemöldökét.

— Mit jelent ez?

Herrera elővett egy dokumentumot.

– Irodánk ma reggel felvette a kapcsolatot Fernandával számos olyan kiadással kapcsolatban, amelyek a házaspár vagyonának vizsgálatához kapcsolódhatnak.

Rodrigo felkelt.

– Beszéltél vele?

-Igen.

– Mit mondott?

– Hogy biztosítottad őt arról, hogy külön éltek, hogy hamarosan nagy örökséget fog kapni, és hogy elegendő anyagi forrásod van ahhoz, hogy fenntartsd azt az életmódot, amit felajánlottál neki.

– Hazudik.

– Azt is kijelentette, hogy nem kíván többé kapcsolatba lépni veled.

Rodrigo elővette a telefonját.

Keret.

Várjon.

Semmi.

Újra gólt szerzett.

Aztán megpróbált üzenetet küldeni.

A számát blokkolták.

Először láttam, hogyan veszíthet el valaki mindent anélkül, hogy bárki is elvenne tőle valamit.

Ő maga pusztított el mindent.

Az anyja.

A házasságuk.

A céged bizalma.

A családjával való kapcsolata.

Még az a nő is eltűnt, akiért mindent feladott, amikor már nem tűnt számára jövedelmezőnek a dolog.

– Ez nem történhet meg – mormolta.

Raul dühösen meredt rá.

– Azt mondtad, hogy Lucía lopta el a dokumentumokat. Soha nem említetted Los Cabost. Soha nem mondtad, hogy Carmen fedezte fel a számlákat.

– Te is kaptál juttatásokat – felelte Rodrigo.

Raúl megragadta a karját.

-Csendben maradj!

– Most úgy teszel, mintha nem tudnád?

A család veszekedni kezdett.

Patricia azzal vádolta Rodrigót, hogy hagyta egyedül meghalni az anyját.

Raúl megpróbálta megvédeni magát.

Az unokatestvérek megkérdezték, hogy még hány dolgot rejtettek el.

Az asztal egyik végéből figyeltem.

Húsz évig hittem, hogy a családom egy erődítmény, és én vagyok a betolakodó, akinek minden nap ki kell érdemelnie a odatartozás jogát.

Most megláttam az igazságot.

Az erődítményt csendekre építették.

Én voltam az, aki egyszerűen abbahagyta az ölelését.

Mendoza mérnök távozott, miután közölte, hogy Rodrigo hivatalos felfüggesztési értesítést kap, és a cég felülvizsgálja a szerződéseket, az e-maileket és a működést. Az adminisztratív, polgári jogi vagy büntetőjogi következmények a megállapításoktól és az illetékes hatóságoktól függenek.

Raúl röviddel ezután elköszönés nélkül távozott.

A többiek követték őt.