Szünet következett, mielőtt Richard folytatta.

„És megbízom abban a nőben, akit a múlt hónapban regionális operatív igazgatónak neveztem ki.”

Elaine lassan felém fordult.

„Regionális micsoda?”

Benyúltam a kabátom alá, és kivettem a céges jelvényt, amelynek nyilvános bejelentésére még nem kaptam felhatalmazást. Aztán a pultra tettem, és megfordítottam, hogy Elaine maga is elolvashassa a címét.

Claire Bennett. Regionális operatív igazgató. Belle & Vale Corporate.

Elaine a jelvényre meredt, majd vádlón Grantre nézett.

„Azt mondtad, hogy ő csak a boltvezető.”

Grant állkapcsa megfeszült.

„Csak a jövő héten kellett volna bejelenteni.”

Összefontam a karjaimat.

„Még mindig nem az. Ahogy a megfelelőségi vizsgálat sem, technikailag.”

Mielőtt Elaine válaszolhatott volna, a butik üvegajtaja kinyílt. Két biztonsági őr lépett be egy nővel a Belle & Vale jogi osztályáról, akinek nyugodt arckifejezése azt sugallta, hogy ez a konfrontáció csupán az utolsó lépés a már máshol elkészített papírmunkában.

Először Granthez fordult.

„Mr. Bennett, a vállalati rendszerekhez és telephelyhez való hozzáférését a vizsgálat idejére azonnal felfüggesztjük.”

Elaine megragadta a fia karját.

„Ez nevetséges. Nem lehet egyszerűen eltávolítani őt a saját családi cégéből.”

Az ügyvéd felé fordult.

„Mrs. Bennett, a vállalati tekintélynek való kiadatás és egy felhatalmazott vállalati tisztviselő eltávolításának kísérlete a vállalat tulajdonából külön jogi problémákat vethet fel.”

Amióta beléptem a boltomba, Elaine most először tűnt bizonytalannak.

Felvettem a névtáblát, amit a pénztárgépről tépett le, és felé nyújtottam.

„Tartsd meg. Lehet, hogy ma szükséged lesz valami emlékre.”

Elaine rámeredt, majd úgy ejtette a pultra, mintha hirtelen veszélyessé vált volna megérinteni.

Grant felém lépett, és teljesen megváltozott a modora. Az arrogancia eltűnt, helyét az a halk, óvatos hang vette át, amit általában azokra a pillanatokra tartogatott, amikor azt akarta, hogy elfelejtsem, amit az előbb tett.

„Claire, menjünk haza, és beszéljük meg ezt négyszemközt.”

Ez a hirtelen jött gyengédség sokkal jobban zavart, mint a korábbi önelégültsége.

„Nem. Behoztad az anyádat a munkahelyemre, hogy leleplezzen a beosztottaim és a vásárlóim előtt. Itt és most befejezhetjük a beszélgetést.”

Az ügyvéd egy vastag megfelelési mappát tett a pultra, és kinyitotta.

Az első oldalakon szállítói kódok és visszatérítési naplók szerepeltek.

A következő oldalakon e-mailek voltak.

Aztán a biztonsági őrök fényképeihez fordult, amelyeken Grant éjfél után az irodámban látható, ahogy a terminálomnál ül azokon az éjszakákon, amikor én több mérföldnyire voltam távol apámat meglátogatni a hospice-ban.

Elaine a képernyőt bámulta.

„Grant?”

Megkeményedett az arca.

„Én csináltam meg értünk.”

És ekkor kezdte Elaine végre megérteni, hogy az a személy, akinek a védelmére bement a butikba, talán pont az, akinek soha nem lett volna szabad megbíznia.

3. rész: A bizonyítékok az irodai kamerámon
Elaine úgy meredt Grantre, mintha arra számított volna, hogy azonnal mindent tagad. Ehelyett a férfi mereven állt a pult mellett, arca megfeszült, miközben a jogi tisztviselő tovább lapozgatott a megfelelőségi mappában.

A bizonyíték fájdalmasan egyértelmű volt. A szállítói kódokat manipulálták, a visszatérítéseket átirányították, és számos kifizetés egy Grant egyik unokatestvéréhez kapcsolódó fedőcéghez vezetett.

Ezután a jogi tisztviselő megnyitott egy sor időbélyeggel ellátott biztonsági felvételt. Ezeken Grant látható volt, amint munkaidő után belép az irodámba, és a terminálomnál ül azokon az estéken, amikor apámat látogattam meg a hospice-ban.

Elaine a fényképekről a fiára nézett.

„Grant, mi ez?”

Megkeményedett az arckifejezése.

„Megmondtam. Értünk tettem.”

Majdnem felnevettem ezeknek a szavaknak az abszurditásán. Megpróbált engem felelősségre vonni a pénzügyi szabálytalanságokért, mégis valahogy úgy beszélt, mintha az elárulásom a hűség jele lett volna.

„Nincsenek mi. Megpróbáltál beskatulyázni engem.”

Grant közelebb lépett, és lehalkította a hangját, mintha még mindig magánjellegű házastársi nézeteltéréssé változtathatná a helyzetet. Mielőtt bármi mást mondhatott volna, a butik ajtaja újra kinyílt.

Richard Vale nyakkendő nélkül lépett be, feszülten uralkodott a dühén. Minden alkalmazott ösztönösen félreállt, ahogy átvágott az eladótéren, és megállt Elaine előtt.

„Megaláztad a legjobb operátoromat a vendégek előtt.”

Elaine azonnal kiegyenesedett.

„Ő a menyem.”

Richard arckifejezése nem változott.

„Ő az alkalmazottam. És a fiaddal ellentétben kiérdemelte a pozícióját.”

Ezek a szavak Elaine-nek aznap reggel minden másnál erősebben sújtották. Évekig hitte, hogy a családi kapcsolatok feljogosítják Grantet a hatalomra, míg az én munkámat valami átmenetinek és pótolhatónak tekintette.

Richard Grant felé fordult, és megkérdezte a jogi tisztviselőt a nyomozás állásáról. A tisztviselő megerősítette, hogy a hozzáférését felfüggesztették, és hogy a pénzügyi nyilvántartásokat már megőrizték a hivatalos felülvizsgálat céljából.

Grant azzal próbált érvelni, hogy a szállítói kifizetéseket félreértették. A fedőcéghez kötődő unokatestvér gyorsan csatlakozott ehhez, és ragaszkodott ahhoz, hogy a megállapodás csupán egy számviteli hiba volt.

A jogi tisztviselő több számlát tett a pultra.

„Ezek nem hibák.”

Az unokatestvér elhallgatott.

Richard még utoljára Grantre nézett.

„Azonnali hatállyal megszüntetjük a Belle & Vale-nál fennálló munkaviszonyát, amíg a vizsgálat eredményeként további jogi lépésekre nem kerül sor.”

Grant arca teljesen elsápadt.

„Ezt nem teheted. Én a családtag vagyok.”

Richard hideg pillantást vetett rá.

„Pontosan ez a probléma. Azt hitted, hogy a családod miatt rád nem vonatkoznak a szabályok.”

Elaine azonnal tiltakozni kezdett, és azt állította, hogy Richard a saját rokonait alázza meg, hogy engem védjen. A biztonságiak közelebb léptek, és Elaine aznap először látszott megérteni, hogy semmilyen mértékű felháborodás nem fogja visszaállítani azt a tekintélyt, amit magának kitalált.