A vendégek csodálkozó pillantásokat váltottak.
„Nem csupán észrevette. Nem volt hajlandó megérinteni a ruhát szakember jelenléte nélkül, és ragaszkodott hozzá, hogy azonnal hívjanak. Neki köszönhetően sikerült megmenteni ezt a felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyét.”
Megdöbbent suttogások hulláma söpört végig a szobán.
Artúr elsápadt.
Soha nem tudta, hogy Layla valaha évekig dolgozott segédként egy múzeum restaurátorműhelyében, mielőtt a családja mindent elveszett, és kénytelen volt takarítónőnek állni.
A konzervatív folytatta:
„Ha hallgatott volna, holnapra ez a ruha sokat veszített volna történelmi értékéből. Ma már kizárólag ennek a nőnek köszönhetően maradt fenn.”
A terem tapsviharban tört ki.
Ugyanazok az emberek, akik órákkal korábban még kinevették Laylát, most odamentek hozzá, hogy kezet rázzanak vele.
Arthur dermedten állt.
Emlékezett a saját szavaira.
„Bármilyen kívánságodat teljesítem.”
Mindenki Layla felé fordult.
Nyugodtan a milliárdosra nézett, és azt mondta:
„Nem kell a pénzed. És nem kell a kastélyod. Csak egy dolgot akarok.”
Egy pillanatra szünetet tartott.
„Soha többé ne alázd meg az embereket pusztán azért, mert megvan hozzá a hatalmad. És ma, mindenki előtt, nem a takarítónőnek kellene bocsánatot kérnie, hanem a ház tulajdonosának.”
Olyan mély csend telepedett a hatalmas teremre, hogy poharak csilingelését lehetett hallani.
Arthur sokáig hallgatott.
Aztán, hosszú évek óta először, lesütötte a szemét, és halkan megszólalt:
„Sajnálom… Layla.”
A vendégek ismét tapsviharban törtek ki.
