Hajnalban Julian megjelent a ház előtt.

– Mondtam anyámnak, hogy szerelmes vagyok beléd.

– Ez nem oldja meg a történteket.

– Nem azért mondtam, hogy helyrehozzam a dolgokat. Azért mondtam, mert igaz volt.

Lucía csukva tartotta az ajtót anélkül, hogy beengedte volna.

–Nem akarom, hogy ebből háború legyen egy anya és a fia között. És azt sem akarom, hogy bemenjek abba a házba, és megköszönjem mindenkinek a széket, mintha jótékonykodnának velem.

-Nekem semmit sem kell majd bizonyítanod.

– Te nem vagy az egész családod, Julian.

A következő két hétben kerülte a kávézó teraszát. Doña Amalia kirándulásokat, étkezéseket és látogatásokat szervezett, hogy Julián Renatával maradhasson. A város intézte a többit: a boltban úgy beszéltek az esküvőről, mintha már meg lett volna a dátuma. Lucía belevetette magát a munkájába, amíg Elvira szembe nem vonta vele.

– Ha nem akarnak helyet adni neked az asztaluknál, csinálj magadnak.

Azon az estén Lucía 11 oldalt töltött meg számításokkal. Los Laureles minden évszakban rengeteg olyan guavát veszített, amely beérett, mielőtt piacra került volna. Azt javasolta, hogy a gyümölcsöt guavapasztává, lekvárrá és lekvárrá alakítsák, a közeli tanyákról származó nőket alkalmazva.

Reggel 7-kor 10 percet kért Don Arturótól. Elmagyarázta a költségeket, az üvegeket, a szállítást, a fizetéseket, és azt a pontos időpontot, amikor a befektetés megtérül. A tulajdonos csendben áttekintette a számokat.

– Ki szervezte mindezt?

-Azok.

– És ki vezetné a műhelymunkát?

– Aláírok egy szerződést, ahol mérik az eredményeimet. Nem akarok szívességet sem Juliántól, sem mástól.

Julian az ajtóból hallgatózott. Bár vágyott rá, hogy megölelje, egyszerűen csak annyit mondott:

– Én a projekt mellett szavazok, de ő fogja szabni a feltételeket.

A műhely egy elhagyatott raktárban nyílt meg. Az első tétel leégett; a második nem szárnyalt. A harmadik egy celayai üzletbe érkezett, és teljesen elfogyott. Öt hónapon belül 14 nő dolgozott ott. Az egyikük a lánya középiskolai tanulmányait fizette; egy másik abbahagyta a pénzkéréseket bántalmazó férjétől. Lucía minden egyes pesót nyilvántartásba vett, és követelte, hogy a munkások által megalkotott receptekért jogdíjat fizessenek.

Amikor egy hibás szelep fellángolást okozott, Lucía megégette a tenyerét, miközben elzárta a tartályt. Julián az éjszakát a klinika előtt töltötte, de nem használta a vezetéknevét, amikor bejutott. Amikor látta, hogy elmegy, kávét adott neki, és megkérdezte, hogy hazakísérheti-e. Lucía beleegyezett. Ekkor értette meg először, hogy Julián képes gondoskodni róla anélkül, hogy megpróbálna helyette döntéseket hozni.

Doña Amalia nézte, ahogy az üzlet növekszik, miközben a bátyja, Ramiro folyton azt hajtogatta, hogy Lucía manipulálja Juliánt, hogy átvegye a birtokot.

„Egy ambiciózus alkalmazott mindig azzal kezdi, hogy tiszteletet követel” – jelentette ki Ramiro. „Aztán tetteket is követel.”

Amália hinni akart neki, mígnem rájött, hogy Lucia visszautasított egy ajándékba kapott részvényt, és a nyereségéből követelte, hogy megvegye.

Renata is figyelte. Egyik délután bement a műhelybe, levette elegáns cipőjét, hogy ne csússzon el, és segített felcímkézni az üvegeket.

„Anyáink már 18 éve tervezték, hogy Juliánnal összeházasodjunk” – vallotta be. „Soha nem kértek meg minket.”

Lucia lesütötte a tekintetét.

– Olyan életet élhetnél, amilyet ők szeretnének.

– Megtehetném. De nem akarok egy olyan férfi mellett aludni, aki az ajtót bámulja, és arra vár, hogy bejöjj.

Mielőtt elindultak volna, Renata összehívta mindkét családot a folyosón.

„Nem lesz esküvő. Julián szereti Lucíát, én pedig túlságosan tisztelem magam ahhoz, hogy kényelmes vezetéknévként használjanak.”

A leleplezés terve nélkül hagyta Doña Amalia-t, és feldühítette Ramirót, aki Lucíát vádolta meg a botrány okozásával. Azon az éjszakán 600 összetört üveget találtak a műhelyben. A könyvelési könyvbe valaki piros festékkel ezt írta: „Távozz innen, mielőtt tönkreteszed ezt a családot.”

Julian hívni akarta a rendőrséget, de Amália parancsot adott az ajtók bezárására.

– A Del Valle család problémái otthon oldódnak meg.

Lucia felvette a foltos könyvet.

– Ez a probléma, asszonyom: csak azokat hívja, akikkel közös a vér szerinti családja.

Doña Amalia másnap reggel négyszemközt beszélni kért vele. Amikor Lucía belépett az irodába, egy csekket, egy buszjegyet és egy már elkészített felmondólevelet talált.

– Írd alá, vedd el a pénzt, és tűnj el a fiam életéből – mondta Amália. – Ha igazán szereted, nem fogod kényszeríteni, hogy elveszítse a vezetéknevét miattad.

Lucia négy darabra tépte a csekket.

– Holnap megtudod, ki teszi tönkre ezt a családot. És ígérem, hogy nem én vagyok az.

3. RÉSZ
Doña Amalia a csekk darabjait bámulta az asztalon. Lucía a műhelyszámlák másolatát tette melléjük. Hetek óta minden vásárlást átnézett, miután észrevette, hogy az üvegek drágábban és kisebb mennyiségben érkeznek. Minden módosított rendelésen Ramiro del Valle engedélye szerepelt.

„A bátyja elsikkasztott pénzt a hagyatékból, és megpróbálta a műhely számlájára írni” – magyarázta. „Amikor visszautasítottam az utolsó számlát, valaki lerombolta a raktárat. A sárban ott vannak a teherautójának keréknyomai, és az éjjeliőr látta, hogy két embere bemegy.”

Amália elsápadt, de a szék támlájába kapaszkodott.

– Ez nem változtat azon, ami közted és Julián között van.

– Nem. De változtasd meg a hazugságot, amit rólam elhittél.