Nem hívott azonnal orvost, bár a segédei már rohantak lefelé a lépcsőn az összegyűrt testem felé. Odalépett Beatrice mellé, fölé magasodott, és olyan hangon szólt, hogy a történelmi csarnok alapjai megremegtek.

– Álljatok pontosan ott, ahol vagytok! – parancsolta a tábornok, hangja mintha fegyvert fogott volna.

Beatrice összerezzent, megpördült. Arcából kiszaladt a vér, miközben felnézett a mellkasán csillogó négy csillagra. Miller tábornok az övére csíptetett nehéz rádió után nyúlt, tekintetét le sem véve Beatrice remegő, sápadt arcáról.

„Kérjük, küldjék a Katonai Rendőrséget a főlépcsőhöz, azonnal!” – vakkantotta a kagylóba, az adás visszhangzott a csendes szobában. „Azt akarom, hogy ezt a civilt azonnal tartsák fogva. Tartóztassák le belföldi terrorizmus és felettese elleni súlyos testi sértés miatt. Gyerünk!”

3. fejezet: A törvény pajzsa

A kórház éles, fertőtlenítő szaga éles ellentétben állt a díszterem fényes viaszával. Egy rideg fehér ágyban feküdtem, és a mennyezetcsempéket bámultam. A zúzódásos hasamra erősített magzati szívmonitor egyenletes dübörgése volt az egyetlen kötelék, ami az ép eszemhez kötött. A bordáim minden lélegzetvételnél sajogtak, a jobb karom pedig erősen be volt kötve, de a baba szívverése erős volt. Túléltük.

Mark a szoba sarkában álló műanyag széken ült, arcát mélyen a kezébe temette. Az elegáns öltöny, amit órákkal ezelőtt viselt, gyűrött volt, nyakkendője elhajítva. Úgy nézett ki, mint aki egy sekély medencében fuldoklik.

A telefonja szüntelenül rezegni kezdett. Végül felnézett, a szeme vérben forgó volt. „Apám most hívott újra” – mondta remegő hangon. „Azt mondja… azt mondja, ha nem írunk alá egy hivatalos nyilatkozatot, amelyben azt állítják, hogy csak egy szédülési roham volt… hogy megbotlottál a nadrágod aljában… akkor teljesen levágnak minket, Maya. Azt mondja, Beatrice csak „téveszméi” vannak a gyógyszereitől, de nem bűnöző. Az állam legjobb ügyvédi irodáját szerződtetik.”

Hideg, nehéz rettegés tekergett a gyomromban, ami gyorsan acéllá keményedett. A férjemre néztem – arra a férfira, aki Isten színe előtt megesküdött, hogy elsődleges védelmezőm lesz.

– Ő erőltetett, Mark – mondtam hátborzongatóan nyugodt hangon. – Azt suttogta, hogy a bőröm színe miatt nem vagyok alkalmas katonák vezetésére. Aktívan megpróbálta megölni a meg nem született gyermekedet, hogy kitöröljön a vérvonaladból. És te itt ülsz, és egy örökségről beszélsz nekem?

Mark nagyot nyelt, és elnézett. „Maya, el fognak pusztítani minket a bíróságon. Tudod, mekkora hatalmuk van. Az anyámról van szó…”

Nem tudta megtenni. A felismerés elöntötte a szívem, hátborzongatóan, de ugyanakkor tisztábban is látott. Túl mélyen félt a családja haragjától ahhoz, hogy megvédjen. Ha meg akarom vívni ezt a háborút, akkor a saját igazságszolgáltatásom parancsnoka leszek.

Nem törődtem a bordáimba hasító fájdalommal, és átnyúltam az ágyon az éjjeliszekrényen heverő telefonért. Nem tárcsáztam anyámat, hogy sírjon. Nem hívtam civil ügyvédet. A JAG (bírói főügyész) irodájának közvetlen mellékét tárcsáztam.

– Maya Vance őrnagy vagyok – mondtam a kagylóba, kissé elcsukló hangon, mielőtt acélosra erőltettem volna a hangomat. – Azonnal szükségem van egy nyomozóra a szobámba. Hivatalos, eskü alatt tett jelentést nyújtok be a Hősök Csarnokában történt mai támadással kapcsolatban.

Szünetet tartottam, és Mark rémült arcára pillantottam. „Hanganyagokkal is rendelkezem. Az okosórám úgy van programozva, hogy rögzítse a környezeti zajokat nagy stresszel járó szív- és érrendszeri események során. Akkor aktiválódott, amikor elestem. Biztos akarom, hogy Beatrice Sterling minden egyes szava bekerüljön a szövetségi nyilvántartásba.”

Mark sápadtan felállt. Épp amikor a vonal túlsó végén lévő JAG-tiszt gyorsan elkezdte begépelni a vallomásomat, Mark telefonja hangos, tolakodó csengéssel rezegni kezdett. A képernyőre nézett, elállt a lélegzete.

Egy üzenet volt az apjától. Onnan, ahol ültem, el tudtam olvasni.

Az óvadékot kitűztük. A bíró a barátunk. Beatrice ma este hazajön. Egy óra múlva várjuk a birtokon, hogy beszélj egy kis észjárást a feleségeddel, mielőtt kicsúszik az irányítás alól a helyzet.

4. fejezet: A tábornok gambitja

Három nappal később tolószékben ültem a hatalmas Sterling-birtok előcsarnokában. Az orvosi személyzet kétségbeesett tanácsa ellenére ragaszkodtam hozzá, hogy Mark hozzon ide. Össze kellett csomagolnom a holmimat. Elhagytam őt, és örökre magam mögött hagytam ezt a mérgező dinasztiát.

Beatrice-t fényűző, üvegfalú verandáján találtuk, buja páfrányok és antik fűzfavesszők között. Épp Earl Grey teát kortyolgatott egy csontporcelán csészéből, mintha nem töltött volna hat nyomorúságos órát egy katonai cellában a hét elején. Magas áradságú civil ügyvédeinek sikerült elérniük az ideiglenes szabadlábra helyezést, és Beatrice-ből sugárzott az önelégült, érinthetetlen arrogancia, mint egy olyan nőé, aki azt hitte, hogy a vagyona egyetemes pajzs.

– Egy egyszerű, szerencsétlen baleset volt, Maya – mondta, és halkan megcsörrent a csészéjével letette a csészéjét. Rám nézett, tekintete gúnyosan elidőzve a karomon lévő nehéz gipszen. Egy vigyor játszott az ajkán, de ez nem érte el hideg, számító tekintetét. – A márványlépcsők szörnyen csúszósak voltak. És Mark, drágám, meg kell mondanod a feleségednek, hogy egy nyilvános jelenet csak ártana a karrierednek a cégnél. Vannak barátaink Washingtonban. Eltüntethetjük ezt teljesen, vagy eltüntethetünk téged a hadseregből.

Mark dermedten állt a kerekesszékem és az anyja között, megbénította az előtte álló választás súlya.

Mielőtt megszólalhatott volna, a birtok nehéz mahagóni bejárati ajtajai nemcsak kinyíltak, hanem erőszakosan betörték őket. Nehéz, szinkronizált bakancsok dobogtak az importált olasz csempéken.