Néhány másodpercig úgy tűnt, hogy újabb sértéssel fog válaszolni. Ehelyett inkább az asztalra tette a virágokat.

– A családom már hónapok óta az esküvőnkről beszél.

– Világossá kellett volna tennem, hogy nem volt semmilyen esküvő, amit meg kellett volna terveznem. Elnézést kérek, hogy ezt az elvárást megengedtem magamnak.

Könnyes szemekkel nézett rá.

-Nem akartam veszíteni senki ellen.

– Marisol nem veled versenyzett.

Ez volt az egyetlen dolog, amire Paulina nem talált választ.

Színpadi búcsú nélkül távozott.

Napokkal később bocsánatkérést küldött Teresának, majd egy másikat Marisolnak. Nem lettek barátok, de legalább abbahagyta az ellenségként való bánást velük.

Alejandrónak is voltak dolgai, amiket meg kellett oldania.

Átnézte az étterem panaszait a vezetőséggel. Rájött, hogy az édesanyjával történtek nem egyedi esetek.

Oscart megbüntették és elmozdították a szolgáltatást vezető pozíciójából. Világos kritériumokat határoztak meg az ügyfelek fogadására, valamint egy mechanizmust, amellyel az alkalmazottak bejelenthették a rossz bánásmódot.

Marisol nem kapott előléptetést, mert a tulajdonos anyja kedvelte.

Ő és kollégái olyasmit kaptak, amire hónapok óta vártak: stabil beosztást, képzést és átláthatóan kezelt borravalót.

Néhány héttel később Alejandro engedélyt kért, hogy a műszakja lejárta után beszélhessen.

– Szeretnélek meghívni egy kávéra.

Marisol alaposan szemügyre vette.

– Mint a főnököm?

– Mint valaki, aki meg akar ismerni, és elfogadja a nemet.

Gondolkodásba merült.

– Jelenleg azt javaslom, hogy várjunk.

Alejandro bólintott.

És várt.

Nem változtatott a műszakjain, nem küldött neki ajándékokat, és nem kereste meg Teresát, hogy közbenjárjon.

Ez volt az első válasz, amiben Marisol igazán hitt.

A következő hónapokban néhányszor találkoztak az idős asszony házában. Rájöttek, hogy mindketten szeretnek antikváriumokat vásárolni, és lelkesen vitatkoztak arról, hogy melyik édes kenyér a legjobb.

Alejandro találkozott Lourdesszal, Marisol anyjával, amikor elkísérte Teresát, hogy vásároljon gorditákat.

Lourdes egy kötényt nyújtott a kezébe.

– Ha már itt maradsz beszélgetni, legalább segíts befejezni.

Engedelmeskedett.

Marisol nézte, ahogy hibákat vét a dolgozattal, kissé megégeti az ujjait, és dühöngés nélkül elfogadja a javításokat.

Bízni kezdett.

Amikor önállóan kapott egy adminisztratív állást egy élelmiszer-szövetkezetnél, meghívta Alejandrót a szuszpenziós kávéra.

Az első randevújuk egy téren volt, kartonpoharakkal és egy zacskó churrosszal.

– Figyelmeztetlek, hogy nem mindig vagyok türelmes – mondta.

– Már rájöttem.

– És nem akarom, hogy minden problémát azzal oldj meg, hogy előveszed a pénztárcádat.

– Majd valamikor emlékeztetned kell rá.

Marisol elmosolyodott.

– Meg tudom csinálni.

Nem szerettek bele egymásba aznap délután. Fokozatosan szerettek bele beszélgetések, nézeteltérések és apró, betartott ígéretek révén.

Egy évvel később Alejandro megkérte a kezét Lourdes konyhájában, miközben négyen vacsoráztak.

Teresa annyira színlelte a meglepetést, hogy mindenki nevetett.

Marisol egy feltétellel egyezett bele:

– Egy kis esküvő. És anyukám nem főz a vendégeknek.

Lourdes azonnal tiltakozott.

Alejandro és leendő anyósa most először folytattak igazán komoly megbeszélést: ki készítse elő a vakondot.

Az esküvőt egy bougainvilleákkal teli udvaron tartották.

Teresa ugyanazt a törtfehér pulóvert viselte, tisztán és szépen elrendezve. Amikor Marisol meglátta, könny szökött a szemébe.

– Arra gondoltam, hogy valami újat fogok használni.

– Ez most nagyon szerencsét hozott nekem.

A szertartás előtt az idős asszony felajánlotta neki a karját.

– Ma rajtam a sor, hogy elkísérjelek.

Lassan sétáltak.

Néhány lépésnyire Alejandro türelmesen várt. Lourdes egy szalvétával megtörölte a szemét, meggyőződve arról, hogy senki sem látja.

– Fáradt vagy? – suttogta Marisol.

– Nem, lányom. Jól szórakozom.

Terézia egy pillanatra megállt, hogy ránézzen.

– Köszönöm a levest.

Marisol elmosolyodott.

– Don Beto sütötte.

– Én is megköszöntem már neki.

Mindketten nevettek.

Aztán folytatták útjukat, ugyanabban a tempóban, a családjuk felé, amelyet megtanultak megalakítani próbatételek, álruhák nélkül, anélkül, hogy bárkinek is fel kellett volna hagynia önmaga mellett.