– Szóval, kinek?

Javier a szüleit figyelte, akik néhány méterrel arrébb ültek, és úgy tettek, mintha nem hallanák.

– Hogy ne veszítsék el az otthonukat.

Laura összevonta a szemöldökét.

Ez nem magyarázta Miguel hallgatását, hazugságait vagy kétségbeesését.

– Miért nem tudhatta Elena? Ő a lánya.

– Elena tudta – mondta Javier –. Aki nem tudhatta, az te voltál.

Miguel lehunyta a szemét.

Javier folytatta:

– Mert amikor a problémák elkezdődtek, a te neved is szerepelt néhány dokumentumban.

Laura mozdulatlan maradt.

– A nevem?

Miguel hirtelen felkapta a fejét.

– Javier, ennyi elég volt.

De már túl késő volt.

Javier bűntudattal és fáradtsággal vegyes tekintettel nézett Laurára.

– Majdnem egy évvel ezelőtt az apósod segítséget kért Migueltől néhány adósság refinanszírozásához. Aztán újabb dokumentumok, újabb kölcsönök és újabb aláírások jelentek meg. Miguel Elena pénzét használta fel a tartozások egy részének fedezésére, mielőtt te megtudtad volna.

Laura hideget érzett a kezében.

– Mit írsz alá?

Javiernek kellett pár másodperc.

– Aláírások, amelyeknek a tiédnek kellett volna lenniük.

3. RÉSZ

Laura nem tudta, mi fáj neki jobban: Javier megjegyzése, vagy az, hogy Miguel nem tagadta.

Néhány másodpercig senki sem szólt semmit. Halk zene szólt körülöttük, pincérek cava tálcákkal vonultak át az udvaron, a fotós pedig mosolyokat kért. Az esküvő úgy folytatódott, mintha Laura világa nem nyílt volna meg teljesen a lába alatt.

– Miguel, nézz rám. Vannak itt olyan dokumentumok, amelyeken a nevem szerepel?

Mély lélegzetet vett.

-Igen.

– Általam írták alá?

– Nem mindegyikük.

Ez a válasz rosszabb volt, mint egy igen.

Miguel szülei, Carmen és Antonio közeledtek. Antonio szólalt meg először.

– Ne csináljunk jelenetet mindenki előtt.

Laura ránézett.

– Felhasználta a nevemet pénzügyi dokumentumokon?

– Nem ez a fontos most.

– Számomra igen.

Elena megkérte az egyik unokatestvérét, hogy vigye el Sofiát a kertbe a többi gyerekkel. Amikor a kislány eltűnt a szeme elől, Laura visszafordult a férjéhez.

—Kezdd az elejétől.

Majdnem egy évvel korábban Antonio adósságot halmozott fel, miután bezárta kis lakásfelújító vállalkozását. Hogy megtarthassa a családi házat, refinanszírozta a hiteleket, elhalasztotta a fizetéseket, és hitelkeretet nyitott. Miguel úgy döntött, hogy segít.

Először 1500 euró volt. Aztán 2000 euró. Aztán havi törlesztőrészletek, amiket otthon soha nem számolt.

„A mi pénzünkből?” – kérdezte Laura.

Miguel bólintott.

Ahogy a hátralékok gyűltek, Antoniónak nagyobb fizetőképességet kellett bizonyítania. Miguel átadta neki a megőrzött dokumentumokat: fizetési jegyzékeket, bankszámlakivonatokat, a közös adóbevallásuk másolatát és egyéb családi dokumentumokat. Elmondása szerint ezek csak a refinanszírozás mérlegelésekor lennének hasznosak.

Hetekkel később felfedezte, hogy néhányat felhasználtak, beleértve Laura adatait is, pénzügyi támogatásként.

– És mit tettél?

Miguel a földre nézett.

– Megpróbáltam megjavítani anélkül, hogy szóltam volna.

Hogy részben fedezze a hiányt, mielőtt a bank további információkat áttekintene, 14 800 eurót kért Elenától. Biztosította Elenát, hogy Laura tud erről, mert attól tart, hogy a nővére nem adná kölcsön ezt az összeget, ha azt hinné, hogy mindent titokban csinálnak.

– Azt mondtad nekem, hogy „Laura egyetért” – emlékezett vissza Elena.

-Tudom.

Laura úgy érezte, mintha hónapok óta a saját házának egy hamisítványában élne.

– Mennyi pénzt vettek el a gazdaságunktól?

– Körülbelül 9000 euró, Elenán kívül.

Antonio közbeszólt:

– Mindannyian segítjük a családot, amikor szükség van rá.

Laura felé fordult.

– A segítés kérdéseket jelent. Nem arról van szó, hogy mások információit felhasználva hagyjuk egy 8 éves kislányt azt hinni, hogy nem szeretik, hogy a felnőttek továbbra is titkolózhassanak.

Elena lehajtotta a fejét.

—Igazad van.

Laura még mindig nem értett valamit.

– Miguel, miért akadályoztad meg Sofiát abban, hogy visszatérjen az udvarlásba, amikor Elena meggondolta magát?

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert ha visszajönnék, lennének próbák.

-ÉS?

– El akartál jönni.

Aztán minden a helyére került.

Elena két próbát szervezett a gyerekekkel. Ha Sofia visszatér, Laura is ott lesz. Időt tölt majd a sógornőjével. Elena megemlítheti a kölcsönt, kérdezhet a visszafizetésről, vagy beszélhet Antonio problémáiról.

Miguel attól tartott, hogy a hazugság napvilágra kerül, mielőtt véglegesíthetné a refinanszírozást és kijavíthatná a dokumentumokat.

Így hát a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választotta: kihagyni a saját lányát.

Laura hosszan nézte őt.

– Inkább hagytad, hogy Sofia azt higgye, a nagynénje már nem szereti, mintsem hogy elmondd nekem az igazat.

– Azt hittem, meg tudom oldani.

– És miközben próbálkoztál, mindkettőnket a hazugságod részévé tettél.

Javier közeledett.

– Van még több is.

Elmagyarázta, hogy három hónappal korábban Antonio egy megosztott digitális mappát használt, amelyben Miguel és Laura régi dokumentumai voltak. A bank elkezdte megkérdőjelezni, hogy miért jelennek meg az adatai, ha nem ő szerepel elsődleges jelentkezőként.

– Mindent ellenőrizned kellene – mondta Javier.

Antonio felhorkant.

– Ez azért túlzás.

Laura elővette a mobiltelefonját.

– Holnap felhívok egy ügyvédet. Ma blokkolok minden olyan pénzügyi hozzáférést, amelyet nem ismerek fel.

Miguel felnézett.

– Laura, várj!

– Egy évig vártam anélkül, hogy tudtam volna, hogy várok.

Elena közeledett.

– Mielőtt bármit tennél, bocsánatot kell kérnem.