„Nem te vagy az első nő, aki túl későn hoz értelmes döntést. Gyere be, mielőtt a por teljesen tönkreteszi azt a ruhát.”

Tomás a küszöbön állt, kalappal a kezében.

– Szeretnék valamit tisztázni – mondta Elisának. – Nem én hoztalak ide, ezért most engem kell választanod. Épp most jöttél el a saját esküvődről. Nem fogom kihasználni a félelmedet, vagy bármilyen érzésünket sem.

– Ez nagy hatalom egy olyan embertől, aki évekig hallgatott.

– A mesterség az egyetlen dolog, amit valaha is jól gyakoroltam.

Mielőtt bármi olyat mondott volna, ami nyomást gyakorolhatott volna rá, elment.

Pontosan ez a tisztelet segített Elisának megérteni a két férfi közötti különbséget. Benjamin azt tervezte, hogy a házasságkötésük után dönt helyette. Tomas visszaadta neki a szabadságát, még akkor is, ha ez a szabadság elválaszthatta tőle.

Másnap reggel Elisa visszatért a tanyára, felkészülve anyja felháborodására.

Doña Rosát a konyhában találta. A lámpa még égett, pedig a nap már sütött az asztalra. Don Julián régi könyve nyitva feküdt előtte.

– Egész éjjel ezeket az oldalakat böngésztem – mondta az anyja. – Benjamin adatai sosem tűntek helyesnek. Apád minden egyes befizetést feljegyzett, az utolsó fillérig.

Dühös vagy rám?

Doña Rosa felemelte vörös szemét.

„Annyira féltem, hogy elveszítem a ranchot, hogy beleegyeztem, átadlak egy olyan embernek, akiben nem bíztunk. Tegnap este rájöttem, hogy inkább elveszítem ezt a házat becsületesen, mint hogy megtartsam az életed eladásával.”

A lánya felé tolta a könyvet.

–Keressétek az igazságot. Ha nem vagyunk bűnösök abban, amit Benjamin állít, a bizonyíték itt lesz.

Ezek a szavak voltak anyja bocsánatkérése és egyben a harc kezdete.

Két nappal később a Mora Mercantile House követelte a feltételezett tartozás teljes kifizetését 30 napon belül. Ha nem fizetnek, lefoglalják a Las Golondrinas-t.

Benjamin megbüntette Elisát, amiért megalázta.

Ő, az anyja és Tomás elkezdték átnézni az összes feljegyzést. Összehasonlították Don Julián könyvét a dobozokban tárolt bizonylatokkal, a régi bank leveleivel és a bírósági aktákban található adatokkal.

A munka lassan haladt. Egész napokat töltöttek megsárgult papírok átkutatásával anélkül, hogy bármi hasznosat találtak volna.

Egyik délután Elisa felfedezett egy nyugtát két oldal között elrejtve.

– Itt van. „Teljesen kifizetve, 1883 márciusában.”

Tamás megvizsgálta.

– Ugyanaz a váltó, amiről Benjamin azt állítja, hogy még mindig tartozunk, plusz 3 évnyi kamattal.

„Ez nem lehetett tévedés. Valaki eltávolította ezt a kifizetést a jelentésből, amit anyám kapott.”

Elvitték a dokumentumot Leandro Figueroa úrnak, a városi nyilvántartás felelősének. Ő megerősítette, hogy a fizetést jogszerűen rögzítették.

„Ez azt mutatja, hogy az egyik váltót kifizették” – figyelmeztetett. „Ez nem bizonyítja, hogy az összes tartozás hamis.”

– De ez bizonyítja, hogy Benjamin hiányos beszámolót nyújtott be – válaszolta Elisa.

A bíró ideiglenesen felfüggesztette a lefoglalást, és elrendelte a Casa Mora tulajdonában lévő összes dokumentum felülvizsgálatát.

Benjamin másnap meglátogatta a tanyát.

– Vond vissza a panaszt, vegyél feleségül, és elfelejtem a templomi botrányt – ajánlotta fel. – Még meg tudom menteni ezt a vagyont.

– Kinek mentsd meg őt?

– Számunkra.

– Hallottam, hogy azt mondtad, a váltók az esküvő után is a te felügyeleted alatt maradnak.

Benjamin arca megváltozott.

– A nők nem értik ezeket a tárgyalásokat.

– Akkor súlyos hibát követtél el azzal, hogy megpróbáltad egy nő könyveiben elrejteni a csalásodat.

„Amikor a bíró megerősíti a tartozást, te és az édesanyád az utcára kerültök. Tomás nem fog tudni nektek semmit sem felajánlani.”

A brigádvezető előrelépett, de Elisa felemelte a kezét.

– Tomás olyasmit kínál nekem, amit sosem értettél: a választás jogát, még akkor is, ha az én választásom nem ő.

Benjamin elviharzott.

A következő hetekben Elisa és Tomás együtt dolgoztak a városi levéltárban. Nyugták, hideg vacsorák és hosszú lovaglás közben újjáépítették a bizalmat, amelyet az eljegyzésük megszakított.

Egyik este, Doña Jacinta verandáján ülve, Elisa úgy döntött, megkérdezi, mit kerülnek mindketten.

– Miért nem mondtál soha semmit?

Tamás a sötétségbe bámult.

– Mert megérdemeltél egy jobb életet, mint egy föld nélküli munkásét. Azt gondoltam, hogy a hallgatás az egyetlen illendő dolog.

–Évekig vártam, hogy adj nekem okot a maradásra.

Ránézett, de Elisa folytatta, mielőtt félelemből fakadó döntésként értelmezhette volna ezeket a szavakat.

„Nem foglak választani csak azért, mert Benjamin hazugnak bizonyult. Ha valaha is választalak, az azért lesz, mert amikor nem tudtam, mit tegyek, visszaadtad a szabadságomat, ahelyett, hogy jutalmul követeltél volna tőlem.”

– Megvárom, amíg biztos nem leszel benne.

A bírósági felülvizsgálat egy hónapig tartott. Az eredmény rosszabb lett, mint amit Elisa elképzelt.

A Mora Mercantile House négy, Don Julián által befizetett összeget törölt, és a már kifizetett összegekre kamatot is felszámított. A valódi tartozás kevesebb mint a követelt összeg fele volt. Ezenkívül Doña Rosa hamisított aláírása több dokumentumon is szerepelt.

Benjamin apja a könyvelőit hibáztatta, de egy alkalmazott átadott leveleket, amelyek igazolták, hogy Benjamin a házassági ajánlat megkérése előtt elrendelte a nyilvántartások módosítását.

A terve világos volt: feleségül venni Elisát, törvényesen átvenni a ranchot, és miután a vagyont átadta a családi vállalkozásnak, kiutasítani Doña Rosát.