Elővett egy 1000 pesós bankjegyet, és a kezébe nyomta az alkalmazottnak. Ugyanannyi volt, mint amennyit aznap este megspórolt, bár a bankjegy más volt.
– Köszönöm, hogy tartottad az ajtót. Hideg van.
Nem tett hozzá szemrehányást. Julián ránézett a számlára, és megértette a hivatkozást anélkül, hogy a nőnek magyarázkodnia kellett volna.
Clara Mateóval lépett be. Az apja a lépcsőnél várta őket, és előrehajolt, hogy meghallgassa a parkokkal kapcsolatos kérdést.
Zene és beszélgetés moraja szűrődött be a hallból. Mateo megigazította anyja csuklóján a színes gyöngyökből készített egyszerű karkötőjét. Clara az órája mellett viselte, büszke volt az ajándékra, amit a hallgatásával nem kellett megvennie.
Vacsora előtt Mateo kérte, hogy korábban hazamehessen. Megígérték, hogy elolvassák egy könyv utolsó fejezetét.
Klára ránézett az időre, és elmosolyodott.
– Meg fogjuk csinálni.
Olyan életet épített fel, ahol még az apró ígéretek is számítanak. És amikor aznap este visszatért, karjában alvó fiával nyitotta ki a bejárati ajtót, tudván, hogy soha többé senki nem fogja követelni tőle, hogy menjen ki felnőttnek érezni magát.
