Renata elfogadta az Abril által nyújtott törölközőt, és megtörölte az arcát. A kezei remegni kezdtek. Az asztalon pihentette őket, amíg visszanyerték az erejüket.

– Ő volt a menedzserük.

Bruno bizonytalanul felnevetett.

– Esteban úr, ez az ügyfél már egy ideje problémákat okoz.

– Megpróbáltam felkészíteni az éttermet a találkozójukra.

Ismael tett egy lépést.

– Csak azt kérte, hogy foglalkozzanak vele.

Bruno elfordította a fejét.

– Te maradj ki belőle.

– Soha többé ne beszélj így vele – mondta Renata.

Esteban rövid időre lehunyta a szemét.

Aztán a menedzserre nézett.

– Ő Renata Valdés.

Bruno magyarázatra várt.

– A Grupo Raíz alapítója és elnöke.

A név szerepelt a kézikönyveken, a nyugtákon és a közleményeken, amelyeket Bruno minden héten kapott.

A Grupo Raíz birtokolta a La Mesa del Patio márkát, és 120 létesítménnyel rendelkezett, beleértve saját üzleteket és franchise-okat is.

Renata volt az a személy, akivel Esteban tárgyalni akart az ötéves szerződésének megújításáról.

Bruno a foltos blúzra nézett. Aztán az arcára.

– Nem tudtam, hogy ki maga.

Renata a lábán hagyta a törölközőt.

– Már észrevettem.

– Ha elmondta volna, másképp fogadtam volna.

– És miért kellett elmondanom neki az álláspontomat, hogy tisztelettel bánjon velem?

A kérdés a levegőben lógott.

A nevető vásárló lesütötte a szemét. A lány anyja magához ölelte a lányát.

Esteban megkérte Brunót, hogy adja át a kulcsokat és hagyja el az ebédlőt. Ezután felhívta az adminisztratív vezetőt, hogy maradjon nála, amíg kivizsgálják az esetet.

– Elveszed az állásomat egy vicc kedvéért – tiltakozott Bruno.

Ismael egy benzinkútnál hagyta a tálcát.

– Három éve mindent viccnek nevezel.

A hangja nem volt hangos. Ettől mindenki hallotta.

Elmesélte, hogyan küldte Bruno a konyha mögé, amikor különlegesnek tartott vendégek érkeztek. Hogyan tagadta meg tőle a képzési lehetőségeket, miközben az újonnan felvett alkalmazottakat képezte.

– Van egy lányom.

– Haza kell mennem pénzzel.

– Ezért hallgattam.

Megállt, hogy levegőt vegyen.

– De azt kérdezi, miért jövök vissza ilyen szomorúan.

April befogta a száját. Aztán előrelépett, amíg oda nem ért mellé.

– Azt mondta, legyek hálás, hogy van munkám, mert egy lány, aki otthagyta az egyetemet, nem is vágyhat többre.

Bruno megpróbálta félbeszakítani.

April folytatta a beszélgetést.

Abbahagyta a tanulást, hogy segítsen anyjának egy betegség alatt. Ezt sosem magyarázta el a vezetőnek, mert hamar rájött, hogy bármilyen magabiztosság megaláztatássá válhat.

Sara felemelte a kezét a dobozból.

–Azzal vádolt, hogy 500 pesót tartok a kollégáim előtt.

– Aztán a számla megjelent a nyugtái között, és nem tisztázott semmit.

A tanúvallomások özönvízszerűen kezdtek előbukkanni.

Renáta felemelte a kezét.

– Mindegyiket meghallgatjuk, külön-külön és a maga idejében.

– Senkinek sem kell fájdalmas történetet elmesélnie a vásárlók előtt ahhoz, hogy higgyünk nekik.

Egy nő közeledett a telefonjával. Épp elkezdte a felvételt, amikor Bruno megragadta Renata karját.

– Ez nálam van.

Renata megköszönte, és kért egy példányt.

Azt is kérte, hogy őrizzék meg az étterem felvételeit. Az adminisztratív vezető felhívta a szolgáltatót, hogy megakadályozza azok felülírását.

Bruno úgy nézett a kamerákra, mintha most fedezte volna fel őket.

Mielőtt elment, még egy utolsó magyarázattal próbálkozott.

– Én gondoskodom a vállalkozás imázsáról.

Renáta ránézett.

– Pontosan megmutatta, hogyan csinálja.

Amikor becsukódott a folyosó ajtaja, Abril sírva fakadt.

Ismael hozott neki egy széket.

Furcsa csend lett az ebédlőben. Renata vizet kért. Sara ezúttal azonnal odahozta neki, de mindketten érezték az abszurditás súlyát: bemutatásra volt szüksége ahhoz, hogy valami ilyen egyszerű dolgot kapjon.

Esteban el akarta vezetni az irodájába.

– Eltávolodhatunk ettől az egésztől.

– Először is szeretném tudni, hogy kell-e valakinek otthagynia a műszakját.

April megrázta a fejét. Ismael megkérdezte, hogy bezár-e az étterem.

Renata nem ígért neki olyasmit, amit még nem tudott garantálni.

– Át fogom tekinteni, mi történt, és hogyan védhetném meg az állásukat.

– Nem te okoztad ezt.

Aztán a blúzát egy tiszta ingre cserélte, amit az egyik alkalmazott tartott a szekrényében.

Az irodában Esteban elkezdte a bocsánatkérést.

– Bruno azt mondta nekem, hogy a nehéz ügyfelekkel való nézeteltérések voltak.

Renata kinyitotta a telefonját.

A megújítás előtti felülvizsgálat során 12 panaszt tartalmazó aktát kaptam. Néhány esetben a megjelenés alapján osztották ki az asztalokat. Más esetekben a személyzetet ért sértések is szerepeltek.

Ezért döntöttem úgy, hogy személyesen megyek, és korábban érkezem.

Esteban végigsimított az arcán a kezével.

– Soha nem gondoltam volna, hogy idáig fajul a dolog.

Renata megnyitotta a válaszok előzményeit.

Az arckifejezése megváltozott.

Maga felé fordította a képernyőt.

Minden panaszt megoldottként jelöltek meg.

Mindannyiuknak ugyanaz volt a neve, mint a felelős személynek.

– Esteban, ezeket a válaszokat te engedélyezted.

Elhallgatott.

Bruno távozása nem oldotta meg a problémát.

Épp most jöttek rá, hogy ki hagyta felnőni.

3. rész

Esteban tartotta a telefont, de nem próbálta meg tagadni az engedélyeket.

Megkapta a jelentéseket. Bruno rövid összefoglalókat küldött neki: az árakkal elégedetlen ügyfelek, a javítások miatt bosszankodó alkalmazottak, a szövegkörnyezetből kiragadott megjegyzések.

Elfogadta őket.

„Az eladások nőttek” – ismerte el.

– Azt gondoltam, ha az étterem még mindig tele van, akkor a dolgok nem lehetnek olyan rosszak.