Sergio kénytelen volt otthagyni a telefonját a pulton.

– Anyám már tudta, hogy terhes vagyok?

Maribel bólintott.

– Ezt mondta nekem.

Natália újabb szúrást érzett.

24 órával korábban tudta meg.

Honnan tudhatta volna Pilar?

A válasz még aznap délután megérkezett.

Amikor megérkeztek Pilar házához, hogy szembesítsék vele, Natalia egy mappát pillantott meg egy komódon, amit azonnal felismert.

Az övé volt.

Bent néhány orvosi vizsgálat másolatai voltak, amiket a hálószobája fiókjában tartott.

Pilar napokkal korábban lépett be a régi kulcsával.

Megtaláltam a dokumentumokat.

És ő már előbb megértette, hogy létezhet terhesség.

„Bejöttél a szobánkba?” – kérdezte Sergio.

Pilar sírni kezdett.

– Csak a papírjaidat kerestem.

– És aztán elkezdtél kérdezősködni azokról a gyógynövényekről?

Pilar nem válaszolt.

Natalia otthagyta az üveget az asztalon.

– Tudni akarom, miért.

– Féltem.

– Egy csecsemőről?

– Attól, hogy elvesztettem a fiamat.

Sergio hátralépett, mintha valami képtelenséget hallott volna.

De Pilar még nem végzett.

Remegő kézzel kinyitott egy fiókot, és kivett belőle néhány banki borítékot.

– Van még valami, amit egyikük sem tud.

Sergio az elsőt ellenőrizte.

Aztán a második.

És rájött, hogy a terhesség nem az egyetlen titok volt, amit az anyja hónapokig titkolt.

3. RÉSZ

Pilar közel 96 000 euróval tartozott.

Sergio-nak több másodpercbe telt, mire megértette a számot.

Az édesanyja hitelgaranciát vállalt, hogy segítsen öccsének, Joaquínnak bővíteni egy Dos Hermanas-i lakásfelújítási vállalkozást. A projekt azonban kudarcba fulladt, Joaquín több részletet sem tudott fizetni, és a pénzügyi felelősség egy része végül Pilarra hárult.

Nem szólt semmit.

Hónapokig egyensúlyozással, ékszerek eladásával, az egyik kártyával a másikat fedezve, és Sergiotól kisebb összegeket kérve élt különféle kifogásokkal.

Egy javítás.

A biztosítás.

Probléma a közösséggel.

Egy váratlan számla.

Soha nem mondtam el neki a probléma valódi mértékét.

– Éppen azon gondolkodtam, hogy elmondom-e – mormolta.

– Mikor? – kérdezte Sergio. – Amikor már nincs mit tenni?

Pilar megtörölte az arcát.

– Azt hittem, segíteni fogsz.

– És mi köze ehhez Natáliának?

Pilar hallgatott.

Natália már megértette.

– Tudom én, hogy mi köze hozzá.

Mindketten ránéztek.

–Pilar azt gondolta, hogy ha gyerekünk lenne, Sergio minden alkalommal abbahagyná a megmentését, amikor problémája adódna.

Pilar lehunyta a szemét.

Ez válasznak elég volt.

Sergio olyan csalódottsággal nézett rá, amilyet Natalia még soha nem látott benne.

– Ennyi volt?

– Nemcsak.

– Akkor mondj el mindent.

Pilar lassan lélegzett.

Évekig Sergio volt az élete középpontjában.

A férje meghalt, amikor Sergio 17 éves volt. Azóta anya és fia szinte elválaszthatatlan csapatot alkottak.

Sergio tanult és dolgozott is néhány hétvégén.

Pilar vezette a házat és minden eurót kiosztott.

Amikor megkapta első stabil állását építészként, elkezdett segíteni neki.

Aztán megérkezett Natália.

Először is, voltak olyan vacsorák, amelyeket Sergio már nem evett meg az anyjával.

Aztán hétvégék.

Vakáció.

Az esküvő.

A lakás megvásárlása.

Pilar számára pedig minden új döntés, amit a fia hozott, olyan volt, mint egy ajtó bezárása.

– Amikor megházasodtál, azt hittem, megszokhatom – vallotta be. – De egyre kevésbé volt rám szükséged.

Sergio lassan megrázta a fejét.

– Ezt hívják felnövésnek.

– Most már tudom.

– Nem. Most te említed.

A mondat hallatán Pilar lesütötte a tekintetét.

Natália még mindig az asztalnál állt.

Nem akartam egy szomorú történetet hallani, ami érthetővé tenné a történteket.

Voltak dolgok, amiket meg lehetett magyarázni anélkül, hogy indoklásra került volna sor.

– Szeretnék feltenni egy kérdést – mondta.

Pilar felnézett.

– Amikor elkészítetted azt a csészét, mire számítottál?

– Natália…

„Nem akarom hallani, hogy féltem. Vagy a kölcsön miatt. Vagy hogy Sergio feleségül vett. Tudni akarom, mire számítottam, miután megittam.”

Pilar hangtalanul sírt.

Végül válaszolt.

– Azt hittem, hogy talán nem folytatódik a terhesség.

Sergio hirtelen felállt.

-Anya!

Natalia viszont nem sikított.

A nyugalom, amivel beszélt, sokkal keményebbnek tűntette fel a hangját.

–Tehát döntést hozott a testemmel kapcsolatban, mert szüksége volt arra, hogy a fia elérhető maradjon, hogy rendezni tudja az életét.

– Nem így gondoltam rá.

–Pontosan ez a probléma. Nem gondolt rám.

Pilar eltakarta az arcát.

-Sajnálom.

„Biztos vagyok benne, hogy most rosszul érzi magát. De tegnap háromszor is ragaszkodott hozzá, hogy igyak.”

Ettől csend lett a szobában.

Natália széttárta a kezét.

—A kulcs.

Pilar ránézett.

-Hogy?

– A házunk másolata.

Sergio nem avatkozott közbe.

Néhány másodperc múlva Pilar elővette a kulcstartót a táskájából, és az asztalra tette.

Natália felvette.

– Mától kezdve nem léphetsz be a házunkba meghívás nélkül. Nem turkálhatsz át a holmink között. Nem hozol nekem italt, táplálékkiegészítőt, gyógyszert vagy külön nekem készített ételt. Azt sem akarom, hogy egy ideig egyedül legyek veled.

Pilar bólintott.

-Értem.

– És lesz még valami.

Natalia Sergióra nézett.

„Nem akarom, hogy ebből háború legyen, ahol választanod kell az anyád és a feleséged között.”

Sergio meglepettnek tűnt.

– Azután, amit tett…

–Pontosan ezért. Te fogod eldönteni, milyen kapcsolatot akarsz vele. Én majd eldöntöm, milyent tudok ápolni.

Pilar újra sírni kezdett.

De Natália folytatta:

– A korlátok felállítása nem azt jelenti, hogy megköveteljük a gyermektől, hogy hagyja abba az anyja szeretetét.