Aztán Melissa hozzátette:

„És mivel a hitelező csalásmegelőzési osztálya már belső vizsgálatot indított.”

Heath megdermedt.

Rhonda leengedte a kezét.

„Melyik csalásellenes osztály?”

Melissa azt mondta: „Mrs. Carter, ezért szerettem volna, ha jelen van.”

Kopogás hallatszott a bejárati ajtón.

Három lassú kopogás.

Mindenki megfordult.

Heath arca elsápadt.

Melissa nevére néztem, ami világított a telefonomon.

– Küldtél valakit?

– Nem – mondta.

Újabb kopogás.

Heath hirtelen felkapta a kulcsait.

Rhonda közé és az ajtó közé lépett.

„Hová mész?”

“Mozog.”

“Nem.”

„Anya.”

„Ki van az ajtóban?”

“MOZOG.”

Még soha nem láttam ekkora félelmet az arcán.

Heath eltolta magát a szigettől.

Odamentem a bejárati ajtóhoz és kinyitottam.

Két ember állt a verandán.

Egy férfi és egy nő.

Mindketten professzionálisan öltözködtek.

A nő felmutatta az igazolványát.

A hitelszövetkezet pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó osztályán dolgozott.

A férfi a megyei ügyészség nyomozója volt.

Kiszáradt a szám.

A nő elnézett mellettem.

„Heath Cartert keressük.”

Mögöttem valami csattant.

Heath felborított egy széket.

A hátsó ajtó felé rohant.

Nem jutott messzire.

A megyei nyomozó a konyha közelében kapta el.

Kiabálás hallatszott.

Rhonda a nevét kiáltotta.

A falnak dőlve álltam, miközben a nyomozó utasította Heath-et, hogy hagyja abba az ellenállást.

Másodperceken belül a férj, aki az előző estét azzal töltötte, hogy elmagyarázta, hogyan fog működni a háztartásom, a konyhámban állt, hátrakötött kézzel.

Rám nézett.

„Claire.”

Nem szóltam semmit.

– Mondd meg nekik, hogy ez félreértés.

Majdnem felnevettem.

„Megpróbáltad ellopni a házamat.”

„Én nem loptam semmit.”

„Hamisítottad az anyád aláírását.”

Tekintete Rhondára siklott.

A nyomozó megfordult.

– Carter asszony?

Lassan a fiára nézett.

Egy szörnyű pillanatig azt hittem, megvédi őt.

Aztán megtörölte az arcát.

Remegett a hangja.

De egyértelmű volt.

„Szeretnék nyilatkozatot tenni.”

Heath rámeredt.

„Anya.”

Állta a tekintetét.

– Nyilatkozatot szeretnék tenni – ismételte meg.

A nyomozó bólintott.

Heath arca megkeményedett.

Aztán mintha eltört volna benne valami.

„Azt hiszed, ártatlan?” – kiáltotta, és lefogott kezével rám mutatott.

Mindenki megállt.

„Micsoda?” – kérdeztem.

Vadul nevetett.

„Mindannyian azt hiszitek, hogy Claire véletlenül találta meg mindezt?”

Hideg lett a bőröm.

– Heath – figyelmeztette Melissa a telefonba.

Vigyorogva nézett rá.

– Nem mondta el?

„Mondd, mit?”

Heath egyenesen a szemembe nézett.

– Már az esküvő előtt tudta.

Összeszorult a mellkasom.

Rhonda rám meredt.

„Igaz ez?”

“Nem.”

Heath ismét nevetett.

„Igen, megtetted.”

“Stop.”

„Tudtad, hogy valami nincs rendben.”

„Ez más.”

„Melissa nyomozást indított ellenem.”

Nem válaszoltam.

Mert ez a rész igaz volt.

Két héttel az esküvőnk előtt felfedeztem egy átvételi értesítést Heath kabátjának zsebében.

Egy olyan cégnév szerepelt benne, amit nem ismertem.

Azt mondta, hogy egy korábbi ügyfelé volt.

Nem hittem neki.

Szóval felhívtam Melissát.

Szétszórt nyilvános iratokat talált, de semmi olyat, ami felfedte volna az adósság teljes mértékét.

Ezért ragaszkodott a vagyonmegállapodásunk megerősítéséhez.

Nem tudtam Rhonda hamisított kezességvállalásáról.

Nem tudtam, hogy a háza is érintett volt.

Nem tudtam az összeget.

De tudtam, hogy Heath titkol valamit.

Rhonda sértődöttnek tűnt.

– Még mindig hozzámentél feleségül?

Nyeltem egyet.

„Azt hittem, üzleti adósság miatt szégyelli magát.”

Heath gúnyosan elmosolyodott.

„Nem. Mondd el neki az igazi okot.”

Mereven bámultam rá.

„Miről beszélsz?”

Az arckifejezése megváltozott.

Amióta a nyomozók megérkeztek, most először látszott rajta, hogy szinte diadalmas.

„Mondd meg nekik, ki mutatott be minket.”

Furcsán megütött a kérdés.

„Egy közös barát.”

“WHO?”

„Dániel.”

Rhonda szeme felcsillant.

A szoba elcsendesedett.

Heath elmosolyodott.

Ott volt.

Egy újabb csapda.

Kivéve, hogy én nem értettem.

„Mi van Daniellel?”

Rhonda lassan leült.

Melissa nagyon halkan kimondta a nevemet.

„Claire.”

A telefon felé néztem.

“Mi?”

Melissa habozott.

„Nem akartam ezt elmondani, amíg nem győződtem meg róla.”

Összeszorult a gyomrom.

„Mit igazolt?”

Heath mosolya szélesebbre húzódott.

„Kérdezd meg tőle.”

Melissa kifújta a levegőt.

„Amikor tegnap este átnéztem Carter Meridian eredeti cégbejegyzéseit, találtam egy korai befektetőt.”

Kiszáradt a torkom.

“WHO?”

„Daniel Mercer.”

A falat bámultam.

Daniel másfél évvel korábban mutatott be engem és Heath-et egymásnak.

Megbízhatónak írta le Heath-et.

Vicces.

Szorgalmas.

– Rendben – suttogtam.

Melissa folytatta.

„Daniel nem egyszerűen csak befektetett.”

Heath hátradőlt a nyomozó szorításának.

„Negyven százalékban birtokolta.”

A fejem felé fordult.

„Ez lehetetlen.”

“Miért?”

„Mert Daniel három évvel ezelőtt meghalt.”

Heath mosolya eltűnt.

Melissa elhallgatott.

És akkor megértettem, miért.

Három évvel ezelőtt.

Tizennyolc hónappal ezelőtt találkoztam Heath-szel.

Daniel lehetetlen, hogy bemutatott volna minket egymásnak.

Kivéve, hogy emlékeztem rá, hogy megtette.

Az étterem.

Daniel az asztal felé intett.

Heath állt mellette.

A ketten nevettek.

Emlékeztem, hogy megöleltem Danielt.

Emlékszem, hogy azt súgta: Tetszeni fog ez a srác.

De hirtelen úgy tűnt, hogy az emlék téves.

Az étterem igazi volt.

Heath igazi volt.

De Dániel?

Megragadtam a pultot.

“Nem.”

Heath rám meredt.

„Te tényleg sosem jöttél rá.”

Rhonda zavartnak tűnt.

„Mi történik?”

Melissa megkérdezte: „Claire, pontosan mikor találkoztál Heath-szel?”

“ÉN…”

Gondolataim szétszóródtak.

Tizennyolc hónappal ezelőtt.

Nem az volt?

Gondolatban átkutattam a fényképeket és az üzeneteket.

Esküvőszervezés.

Az első évfordulós vacsoránk.

Aztán valami lehetetlen dolog jutott eszembe.

Azon a vacsorán nem voltak fényképek Danielről.

Nincsenek üzenetek.

Nincsenek közösségi médiás bejegyzések.

Semmi.

Mert Dániel nem volt ott.