Aztán Doloresre nézett, aki az asztal másik oldalán ült.
Egyikünk sem értette, hogy ugyanarról a problémáról beszélünk. Neki házra volt szüksége. Nekem meg egy olyan házam volt, ami már nem otthon volt.
Dolores abban a hitben érkezett, hogy csak négy fáradt gyermeknek és a saját kezeinek tud segíteni.
Gábriel nyitott ajtót, meggyőződve arról, hogy egyedül kell maradnia.
Amit találtak, az sem nem jótékonyság, sem nem csodás megmentés volt.
Ez valami nehezebb és valóságosabb volt: 6 ember jelent meg minden nap, és együtt dolgoztak, amíg a bizalom meg nem szűnt ígéret lenni, és közös életté vált.
Mert néha az otthon nem az a hely, amit örököltünk, vagy a föld, amely a vezetéknevünket viseli.
Ez az az ajtó, amit valaki akkor nyit ki, amikor már nincs más választása.
És azok az emberek, akik miután beengedtek minket, úgy döntenek, hogy maradnak.
