Egy nagy hírportál tette közzé a dokumentumokat. Nyomozást indítottak, és több cégvezetőt letartóztattak.
De a fekete öltönyös férfi eltűnt. Soha nem találták meg.
Hónapok teltek el. Sofia egy távoli, ködös tengerparti városban bujkált, új névvel és megváltoztatott külsővel. Bár a korrupciós hálózat összeomlott, a vállalat vezetői mind rács mögé kerültek, és a sajtó hónapokig a botránytól zengett, a fekete öltönyös férfi árnyéka továbbra is ott kísértett minden rémálmában. Tudta jól: amíg az a hideg tekintetű gyilkos szabadlábon van, a halála bármikor kegyetlen valósággá válhat. Michael, az orvos, akivel titkosított csatornákon tartotta a kapcsolatot, szintén óvatos életet élt, várva a vihar elültét.
Egy esős, őszi estén Sofia éppen a kis bérelt lakásába tartott hazafelé. Amikor a bejárathoz ért, a szíve hirtelen a torkában dobogott: az ajtó félig nyitva állt, a zár pedig meg volt rongálva. Lassan, hangtalanul lépett be a sötét előszobába.
A nappaliban, a sötétségbe burkolózva ott ült a férfi. Bár az elegáns öltönyét most egy észrevétlen fekete kabátra cserélte, a jéghideg hangja pontosan ugyanolyan volt, mint azon az éjszakán a hullaházban.
– Azt hitted, egy új hajszín és egy hamis személyi igazolvány elég lesz, Sofia? – kérdezte lassan felállva. – A cégnek talán vége, de az embereim nem szeretik az elvarratlan szálakat. Akkor kellett volna meghalnod, amikor az autóddal a fának csapódtál.
A férfi egy tompítóval felszerelt fegyvert húzott elő, és egyenesen a nőre szegezte. Sofia azonban ezúttal nem remegett, és nem esett pánikba. Csak egy halvány, szinte sajnálkozó mosoly jelent meg az arcán.
– Igaza volt Michaelnek – mondta nyugodtan. – Azt mondta, a maga fajta sosem adja fel, amíg meg nem bizonyosodik a célpont haláláról. Ezért vártunk magára.
A férfi összevonta a szemöldökét, de mielőtt meghúzhatta volna az elsütőbillentyűt, vakító reflektorfények árasztották el a szobát kintről. Az ablaküvegek betörtek, és a másodperc tört része alatt felfegyverzett különleges ügynökök rontottak be minden irányból. Sofia már hetekkel korábban észrevette, hogy figyelik, és bevonta a szövetségi nyomozókat, akik csak a tökéletes alkalomra vártak, hogy tetten érjék a fantomként bolyongó bérgyilkost. A férfit pillanatok alatt lefegyverezték és a padlóra teperték.
Másnap reggel a hírek a hálózat utolsó, legveszélyesebb láncszemének elfogásáról szóltak. Sofia egy napsütötte kávézó teraszán ült, arcát a meleg szélbe tartva. Kinyílt az ajtó, és egy ismerős, fáradt, de mosolygós arcú férfi lépett az asztalához. Michael volt az. Szavak nélkül ölelték meg egymást. Sofia hivatalosan is visszakapta a nevét és az életét, és most először érezte úgy, hogy a hullaház hideg asztala végérvényesen a múlté lett.
