Megszokásból az egyik felét a tányéron hagyta, hogy későbbre tegyen belőle.

Aztán eszébe jutott, hogy készíthetne egy másikat.

Az első hónap tele volt apró hibákkal.

Az egyik adag birsalmapüré túl lágynak bizonyult. Több címke is lejött. Camila rosszul számolta ki a felszerelés tisztításához szükséges időt, és végül kimerült.

Pilar segített neki megszervezni az időbeosztását, és képzést találni az élelmiszerek megfelelő előállításához és tartósításához.

Nicholas megjavított egy ablakot és az általuk elkészített lista alapján vásárolt anyagokat.

Senki sem sikított.

Ez jobban összezavarta Camilát, mint bármelyik feladat.

Amikor véletlenül eltört egy üveget, gyorsan felajánlotta, hogy vonják le a fizetéséből.

Pilar ránézett.

– Először is, szedjük fel az üveget, hogy senki ne sérüljön meg.

Camila azokkal a receptekkel kezdte, amelyekre az édesanyjától, Teresától emlékezett: guava paszta, birsalma zselé, narancslekvár és őszibarack szirupban.

Főzés közben halkan ismételgette a gyerekkorában hallott utasításokat.

– Lassan. Még több idő kell hozzá. Nézd, hogy esik le a kanálról.

Egyik szombaton elvitték az első termékeiket a piacra.

Kilenc üveget adtak el.

Camila csüggedten tért vissza.

– Többet költöttünk, mint amennyit bevettünk.

Pilar kinyitotta a jegyzetfüzetet.

—Ma megtudtuk, mennyibe kerül az utazás, milyen kérdéseket tesznek fel az emberek, és melyik terméket próbálják ki először. Most módosításokat kell végeznünk.

A következő héten tizenhetet adtak el.

Egy hónappal később egy nő két üres üveggel tért vissza a standhoz.

Camila azt hitte, panaszkodni fog.

„Te csinálod ezt?” – kérdezte.

Adrianának hívták, és egy regionális termékeket árusító bolt tulajdonosa volt.

Rendelést szerettem volna leadni.

– Kezdésként havi kétszáz egység.

Camila Pilarra nézett.

Ezúttal nem kérdezte meg, hogy képes lesz-e rá.

– Ki kell számolnom az időt és a költségeket. Visszahívhatlak holnap?

Adriana elmosolyodott.

– Ezt reméltem hallani.

Két nőt vettek fel a közösségből: Estelát, aki a válás után keresett jövedelmet, és Rosát, akinek a gyerekei már otthonról tanultak.

A konyha beszélgetéssel és zenével volt tele.

Ebédidőben Camila három tányért tett az asztalra.

Amikor Rosa folytatni akarta a munkát, hogy hamarabb befejezze, kikapcsolta a rádiót.

–Mindannyian megálltunk. Aztán folytattuk.

Miklós egyre gyakrabban látogatta őket.

Néha számlákat vitt magával. Máskor a termésről kérdezősködött.

Egyik délután minden ok nélkül megérkezett, és végül be is vallotta.

– Nem akartam egyedül vacsorázni.

Camila egy székre mutatott.

– Van lencseleves.

Evés közben a piacról és egy borjúról beszélgettek, amelyik folyton megszökött ugyanabból a karámból.

Egy átlagos, szinte jelentéktelen beszélgetés volt.

Nicholas másnap is rá gondolt, miközben a nagy házban reggelizett, egy üres szék előtt ülve.

A felesége, Elena, balesetben meghalt. A temetés után mindent a helyén hagyott, mintha egy csésze elmozdítása a búcsúzás jele lenne.

Camilával Elenáról kezdett beszélni anélkül, hogy úgy érezte volna, be kellene fejeznie a beszélgetést, mielőtt elszomorodik.

Camila mesélt neki Teresáról és a nagyapjáról, Jacintóról.

„A konzervdobozok címkéi alapján tanított meg olvasni” – mesélte egy este. „Azt mondta, így tanultam meg, és segítettem rendszerezni a kamrát.”

Nicolás nevet.

– Szeretnék találkozni vele.

– Szeretném, ha a közelemben lenne.

Pilar segített neki megszervezni. Konzultáltak Jacintóval, előkészítették a második szobát, és egy unokaöccsével koordinálták a költözést.

Az öregember egy esős reggelen érkezett meg, egy kis bőrönddel és egy zacskó maggal.

Camila odaszaladt, hogy megölelje.

– Azért hoztalak ide, hogy elültess valamit – mondta.

– Nagyapa, van itt már egy egész gyümölcsös.

– Mindig van hely egy virágcserépnek.

Érkezése egybeesett az üzletben felmerült első komoly problémával.

Adriana felhívott, hogy jelentse, egy nő jött az üzletébe, és lopott receptek árusításával vádolta Camilát.

Graciela volt az.

Két vásárló felfüggesztette a rendeléseit, amíg az incidens okát tisztázták.

Camila leült, a telefont még mindig a kezében tartva.

Hónapokig megtanult úgy dolgozni, hogy nem hallotta azt a hangot. Elég volt tudni, hogy Graciela visszajön, és máris úgy érezte, mintha ismét az El Encino konyhájában rekedt volna.

Miklós így találta őt.

– Azt mondja, tolvaj vagyok.

Odahúzott egy széket.

– Mondd el pontosan, mit mondott Adriana.

Másnap Graciela megérkezett egy ügyvéddel és egy mappával tele papírokkal.

Azt követelte, hogy hagyják abba az édességek árusítását, és adják át a nyereség egy részét.

– Ezek a receptek a családomhoz tartoznak.

Camila a tekintetét fogta.

– Anyukám tanította meg őket nekem.

Graciela elővett egy zöld borítójú jegyzetfüzetet.

– Akkor magyarázd el, miért vagy itt.

Camila érezte, ahogy a terasz távolodik.

Felismerte a notesz zárófóliáját, ami rojtos volt.

Emlékezett rá, ahogy Teresa lapozgatott a tűzhely mellett.

— Honnan szerezted?

– Mindig nálam volt.

– Látni akarom.

Graciela ellökte magától.

Az ügyvéd, akit Pilar keresett meg, hogy tanácsot adjon a vállalkozásnak, higgadtan közbelépett.

—Ha ezt állítja állítása alapjául, akkor azt felül kell vizsgálnunk.

A Gracielát kísérő férfi bólintott, és megkérte, hogy adja át.

Camila kinyitotta az első oldalt.

Egy régi folt alatt az anyja neve állt.

Teresa Ortega.

Végighúzta az ujját a betűkön.

Amikor a birsalma receptjéhez ért, talált egy cetlit: „Camila kevesebb cukorral szereti.”

Neki kellett támaszkodnia az asztalnak.

– Az övé – suttogta. – Anyámé.

Graciela felsóhajtott.

– Az anyja nálunk dolgozott. Ő csinált mindent a konyhánkban.