Csak azért mentem abba a méregdrága Serrano utcai étterembe, mert Arturo asztalt foglalt, hogy végre megismerje az unokáját. A fiam apja is ott volt: épp a menyasszonyával koccintott, miközben én az elmúlt hét évben minden egyes garast megfontoltam, mielőtt pelenkát vettem volna. Csak annyit vetett oda: „Takarodj el ettől az asztaltól, és vidd a kölyköt is, mielőtt a biztonságiakkal dobatlak ki.” Nem sírtam. Megfogtam a fiam kezét és elindultam kifelé… de ekkor belépett a nagyapja tizenegy borítékkal, amik mindent megváltoztattak.