Másnap késve válaszolt az üzeneteire.

Aztán lemondott egy kávét.

Aztán azt mondta, hogy Luciának túl sok a házi feladata ahhoz, hogy elmenjen a parkba.

Julian észrevette a változást, de nem jelent meg otthon, és nem is kért magyarázatot az állomáson.

Megkérdezte tőle, hogy akar-e beszélni.

Adriana azt válaszolta, hogy fáradt.

Igaz volt.

Ő is félt.

A húga, Claudia találta rá, miközben Bruno fényképét nézegette, amit Julián küldött napokkal korábban.

– Már veszekedtek is?

-Nem.

– Szóval, mi történt?

Adriana letette a telefont.

– Lucía várja őt.

Klaudia azonnal megértette.

Oscar minden egyes távolléte után ott volt, felvette a lányt, vagy ételt hozott, amikor Adriana túl sok munkát vállalt.

– Csak azért, mert én akarom, még nem jelenti azt, hogy ugyanaz fog történni.

– Ez sem jelent nemet.

A nővére nem próbálta meggyőzni.

Egyszerűen csak megkérdezte, hogy Julian tudja-e, mi történik.

Adriana megrázta a fejét.

Azon az estén meghívta vacsorára.

Azt akartam mondani neki, hogy távolságtartásra van szükségem.

De Lucía kinyitotta az ajtót, mielőtt elkészült volna, és letérdelt, hogy üdvözölje Brunót. A kutya belépett, egész testével mozogva, mintha az a lakás is egy kicsit az övé lenne.

Julian tortillákat és egy doboz guacamole-t cipelt.

Nincs virág. Nincsenek drága ajándékok.

Megosztható dolgok vacsorára.

Minden olyan könnyű volt, hogy fájt Adrianának.

Aztán, miközben mosogattak, megkérte, hogy menjen el, mielőtt a lánya apaként kezdene tekinteni rá.

Julian otthagyta a rongyot a bárpulton.

– Nem akarok olyan helyet elfoglalni, amit nem ő adott nekem.

– Nem erről van szó.

Adriana megtörölte a kezét, bár még nedves volt.

– Óscar leszedte az asztalt. Azt is tudta, hogyan kell megnevettetni. Amikor elment, Lucía hónapokig kérdezgette, mit csinált rosszul.

Elcsuklott a hangja.

Julian mozdulatlan maradt.

„El tudtam viselni, hogy nem szeretett engem” – folytatta. „Amit viszont nem bírtam elviselni, az az volt, hogy az ablaknál várakozik.”

A szoba felé nézett.

Bruno felemelte a fejét, és visszaült a helyére.

– Ma este nem mutathatom meg, milyen lesz az egész életem.

Adriana lehunyta a szemét.

Ígéretet vártam.

Én is kész voltam bizalmatlan lenni vele.

– De elmondhatom, mit csinálok most – tette hozzá Julian. – Meg akarlak ismerni. Veled akarok lenni. És ha lassan szeretnéd, megbeszélhetjük, hogyan tegyük.

– És mi van, ha elfáradsz?

– Beszélnem kell veled. Nem eltűnnöm.

Némán sírt.

Nem ölelte meg, amíg Adriana oda nem ért.

Mielőtt elindultak, egy apróságban megegyeztek: kapcsolatban maradnak, váratlan látogatások és tervek nélkül, mielőtt megerősítenék azokat Lucíának.

A következő napokban Julian tiszteletben tartotta ezt.

Adriana rájött, hogy az, hogy nem válaszolt azonnal, nem váltott ki szemrehányásokat.

Ha azt mondta, hogy elfoglalt, a férfi nem sértődött meg a fáradtságán.

Egyik pénteken felhívott Oscar.

Vasárnap látni akartam Luciát.

Adriana megkérte, hogy reggel erősítse meg, mielőtt bármit is mondana a lánynak.

De egy videohívás során közvetlenül felhívta Luciát, és megígérte, hogy elviszi fagyizni.

Vasárnap nem jelent meg.

13:00-kor azt írta, hogy kapott munkát.

Lucia cipőt viselt.

Adriana leült mellé, és elmagyarázta, hogy a lemondás nem az ő hibája volt.

A lány megkérdezte, hogy láthatják-e Brunót.

Adriana a kezében tartotta a telefont.

Julian családi ebédet tervezett. Nem akarta megkérni, hogy mondja le, vagy hogy ő legyen felelős Oscar minden egyes rendetlenségének helyreállításáért.

Egyedül mentek a parkba.

Azon az éjszakán Lucia lázas lett. Később fájdalmakra panaszkodott, és nem tudott pihenni.

Adriana felhívta az általa igénybe vett orvosi tanácsadó szolgálatot, és azt mondták neki, hogy vigye el kivizsgálásra.

Klaudia nem volt a városban.

Oszkár nem válaszolt.

Miközben járművet keresett, Lucia sírni kezdett, mert anyja keze remegett.

Adriana megnyitotta a kapcsolatot Juliánnak.

Majdnem 1 óra volt.

Álmos hangon válaszolt.

Megpróbált mindent elmagyarázni, de végül csak ennyit mondott:

–Segítségre van szükségem.

A másik oldalon nem volt szemrehányás az idővel kapcsolatban, és a távolság napjával kapcsolatban sem volt kérdés.

– Mondd meg, hol vannak.

3. rész
Julian megérkezett, és egy kabátot viselt a pizsamája felett.

Biztonságban hagyta Brunót a lakásában, és elhajtott a sürgősségire. Adriana magával vitte Lucíát a hátsó ülésen.

Az utazás során nem próbálta meg diagnózisokkal megnyugtatni.

Csak azt kérdezte, hogy mit mondtak nekik, és hogy megvannak-e a lány iratai.

A kórházban Adriana belépett a lányával.

Julián várt.

Amikor kiment vízért, ott találta a férfit egy zárt üveggel és a telefontöltőjével a kezében ülve.

– Gondoltam, szükséged lehet rá.

Adriana mindkettőt elvette.

Nem tudtam, hogyan köszönjem meg neki anélkül, hogy újra sírva fakadjak.

Az ajtóra mutatott.

– Mit mondtak neked?

A lánynak néhány órán át kezelésre és megfigyelésre volt szüksége. A személyzet elmagyarázta az utasításokat, és azt, hogy mit kell otthon betartania a kezelés után.

Julian meghallotta, amikor Adriana el akarta mondani neki.

Aztán csendben maradt.

Hajnalra Lucia kimerülten, de nyugodtabban bukkant elő.

Megállt, amikor meglátta.

Még mindig itt vagy?

Julián felkelt.

– Persze. Csak haza kell jutnunk.

A lány kinyújtotta a kezét.

Adrianára nézett, és amikor a lány bólintott, magához ölelte.

Ez a gesztus nem törölte el azt, ami előtte volt.