– Nem vittem el semmit.

Az egyik őr a köténye zsebébe nyúlt.

Amikor elővette, Victoria karkötőjét tartotta a kezében.

A nevetés mormogásba csapott át.

Alejandro az ékszerre nézett, majd Marianára.

Tudta, hogy senki sem fog hinni neki.

– Valdés úr, a bátyám életére esküszöm. Még soha életemben nem láttam ezt a karkötőt.

Renáta elmosolyodott.

– Úgy tűnik, a jószívű lány egyben tolvaj is.

Alejandro nem vette le a szemét Marianáról.

„Csukjátok be az ajtókat!” – parancsolta. „Senki sem hagyhatja el ezt a szobát, amíg ki nem derítjük, ki tette a zsebébe azt az ékszert.”

2. RÉSZ

Viktória úgy tett, mintha megsértődött volna.

– A karkötőmmel együtt találtuk meg. Mit kell még felfedezned?

– Az igazságot – felelte Alejandro. – Valamit, amihez talán nem vagy hozzászokva.

Megkérte a biztonságiak főnökét, hogy nézze át az összes kamerát a folyosón és a személyzeti folyosón. Amíg vártak, Renata elrendelte Mariana kirúgását.

– Nincs felhatalmazása arra, hogy kirúgja – mondta Alejandro. – Ettől a pillanattól kezdve az én rendezvényemen sem fog dolgozni.

Mariana a falnál állt, és próbálta visszatartani a könnyeit.

„Nem akarok több bajt okozni. Add ide a fizetségemet, és elmegyek.”

– Ha most elmész, mindenki megtartja a rólad kitalált hazugságot.

– Az olyan emberek, mint ők, soha nem fognak hinni egy olyannak, mint én.

Alejandro közeledett.

– Akkor kénytelenek lesznek hinni egy kamerának.

Néhány perc múlva a biztonsági őr visszatért egy tablettel. A felvételen látható volt, ahogy Victoria szándékosan nekiütközik Marianának. Miközben úgy tett, mintha bocsánatot kérne, a karkötőt a kötényzsebébe tette.

Az egész terem figyelte a jelenetet.

Viktória arcából kiszaladt a szín.

– Hülyeség volt. Nem terveztem, hogy hívom a rendőrséget.

– De hajlandó voltál tönkretenni egy nő életét, hogy bosszút állj, mert nem akartam veled táncolni.

Alejandro kérte Victoria és Renata eltávolítását. Azt is bejelentette, hogy az Alcázar család vállalatai nem vesznek részt az alapítvány egyik projektjében sem, amíg egy ellenőrzés nem igazolja adományaik eredetét.

Mielőtt elment volna, Renata odament Marianához.

– Azt hiszed, azért nyertél, mert egy milliomos megvédett. Holnap újra padlót fogsz takarítani, és még a nevedre sem fog emlékezni.

Marianna nem válaszolt.

Ezek a szavak fájtak, mert igazak lehetnének.

Amikor a gála véget ért, Alejandro megtalálta Marianát a szolgálati bejáratnál.

– A vendéglátó cég vezetője a dupláját akarja fizetni.

– Csak azt akarom, amiért megdolgoztam.

– Miért volt ennyire szükséged erre a váltásra?

Mariana habozott, mielőtt mesélt volna neki Emilianoról. A bátyjának veleszületett szívbetegsége volt, és műtétre volt szüksége. Hónapok óta takarékoskodott, de az orvosi vizsgálatok, a gyógyszerek és a lakbér szinte az összes pénzét felemésztette.

„Nem kérek alamizsnát” – tisztázta. „Csak egy munkára van szükségem.”

—A Valdés Alapítványnak van egy programja szívbetegségben szenvedő fiatalok számára.

– Nem fogadok el szívességet azért, mert ma este szánalmat váltottam ki.

„Ez nem szívesség. A műsor pont az olyan emberekért létezik, mint Emiliano. Ha büszkeségből elutasítanád, az nem büntetné meg azokat a vendégeket, akik gúnyolták. A testvéredet büntetné meg.”

Mariana beleegyezett, hogy az orvosi tanulmányokat az alapítványhoz hozza.

Másnap reggel, miközben egy irodát takarított, hívást kapott Emiliano iskolájából.

A fiatalember elájult egy óra alatt.

Mariana megérkezett a kórházba, és a testvérét több monitorhoz csatlakoztatva találta. A kardiológus elmagyarázta, hogy az állapota romlott.

–Kevesebb mint 72 órán belül beavatkozásra van szüksége.

-Mennyibe kerül?

A szám lehetetlen volt.

Mariana kiment a folyosóra, kinyitotta a pénztárcáját, és úgy számolta a pénzt, mintha a bankjegyek szaporodhatnának. Még ha eladná is mindenét, akkor sem kapná meg a tizedét.

Alejandro 30 perccel később megjelent az alapítvány orvosigazgatójának kíséretében.

„Honnan tudta, hogy itt vagyunk?” – kérdezte Marianna.

–Tegnap félbehagytad Emiliano tanulmányait. Az orvos felhívott, hogy ellenőrizzen néhány információt, és az iskola tájékoztatta a történtekről.

– Ezt nem engedhetem meg magamnak.

—A műtétet a program fedezi.

Marianna megrázta a fejét.

– Nem akarom neki tartozni a bátyám életével.

Alejandro leült vele szemben.

„Nem fogsz nekem semmivel tartozni. Az anyám azért halt meg, mert évekig halogatott olyan kezeléseket, amiket nem engedhetett meg magának. Mire a cégem elkezdett pénzt keresni, már túl késő volt. Létrehoztam az alapítványt, hogy megakadályozzam, hogy egy másik családnak kelljen egy ilyen folyosón érméket számolgatnia.”

Marianna sírni kezdett.

– Miért segítesz nekünk?

– Mert Emiliano megfelel a követelményeknek. És mert évek óta egyedül mented őt. Itt az ideje, hogy valaki segítsen cipelni a terhet.

Abban a pillanatban riasztó szólalt meg a szobában.

Több orvos is odarohant Emilianohoz.

Mariana megpróbált bejutni, de egy nővér becsukta az ajtót.

Az üvegen keresztül látta, hogy a testvére nem reagál.

3. RÉSZ

Mariana négy percig azt hitte, hogy elveszíti az egyetlen megmaradt családját.

Az orvoscsapatnak sikerült stabilizálnia Emiliano állapotát, és a műtétet még aznap délutánra előrehozták. Mariana a műtő ajtajában maradt, édesanyja rózsaszín ruháját egy táskában tartva.

Alejandro mellette várt.

– Nem kell maradnod – mondta neki.

-Tudom.

– Akkor miért vagy még mindig itt?

– Mert senkinek sem szabadna egyedül kapnia az ilyen híreket.

A műtét majdnem 6 órán át tartott.