Csaknem kétszáz előkelő vendég szeme láttára szorította meg a csuklómat az úrinő, és így gúnyolódott: „Egy ilyen cselédlány soha nem érhet fel hozzá!” Minden nő a gazdag ranchert akarta, de ő elsétált mellettük, kézen fogott engem, és még a saját apjával is szembeszállt. Én csak némán hallgattam… mert akkor még nem sejtettem, miért éppen engem választott.

„Mindketten igazuk volt a saját módszerükön belül” – magyarázta Carmen. „Ezért nem látták soha a problémát.”

Négy hétig hetente kétszer járt a Hacienda del Encino-ba. Don Jacinto továbbra is mogorva maradt, de abbahagyta a szolgálólánynak nevezését. Felfedezte, hogy Carmen jó memóriával rendelkezik a munkaadókkal kapcsolatban, türelmes a kellemetlen kérdésekkel szemben, és nincs szüksége arra, hogy hízelegjen neki. Amikor véget ért, a Rivas család visszanyerte az irányítást a kiadások felett, amelyek évi körülbelül 340 pesójukba kerültek.

– Mennyit kér? – kérdezte Don Jacinto.

Carmen megadott egy számot.

30%-kal többet ajánlott.

– Megéri a fáradságot. Ne vitatkozz velem a számlákról.

De éppen amikor úgy tűnt, hogy a család kezdte elfogadni őt, Beatriz más szemszögből támadt. Megtalálta Carment a boltban, és köszönés nélkül szólt hozzá.

– A férjem már beszélt az északi legelőkről szóló megállapodás három tulajdonosával. Ha Sebastián továbbra is úgy bánik veled, mintha egyenrangú fél lennél, nem fogják megújítani a megállapodást.

Carmen ismerte ezeket a számokat. E megállapodás nélkül a Hacienda del Encino elveszítené a hozzáférést közel 3000 hektárnyi szezonális legelőhöz. Nem menne azonnal csődbe, de minden szezon drágább lenne.

Másnap reggel elsétált a haciendába.

– Azért jöttem, hogy kiutat mutassak neked – mondta Sebastiannak. – Ha ennek a befejezése megvédi azt, amit apád épített, tedd meg most.

Megkeményítette a szívét.

– Soha többé ne mondd, hogy te vagy az ár, amit fizetnem kell.

– Tudom, mennyit ér ez a megállapodás.

– És tudom, milyen értékes egy félelemből eldöntött élet. Nem fogok semmi valódit megváltoztatni Beatriz Valdivia jóváhagyásáért.

– És mi van, ha elveszíted a földet?

– Akkor megoldjuk a problémát. Együtt, ha akarod.

Sebastian megfogta a kezét.

– És van még valami, amit tudnod kell. Nem szeszélyből csinálom, és nem is akarok senkit provokálni.

Carmen óvatosan nézett rá.

—Akkor miért?

– Mert azon gondolkodom, hogy megkérlek a kezem.

Inkább meglepetten, mint sértődötten húzta vissza a kezét.

– Ne fenyegetd meg a birtokodat, hogy romantikus jelenetet csinálj ebből.

– Nem teszem meg. A fenyegetés csak arra kényszerített, hogy korábban elmondjam, amit már eldöntöttem.

– Néhány hónapja ismerjük egymást.

– És ezekben a hónapokban őszintébb voltál velem, mint sokan mások egész életemben.

Carmen nem válaszolt igennel. De nem is válaszolt nemmel.

„Először is, éljük túl a bulit” – mondta.

– Ez elég reményteljesen hangzik.

– Úgy hangzik, mint a könyvelés. Ne keverd össze a dolgokat.

Három nappal később elérkezett az Alapítók Napja ünnepség. Beatriz megkérte Carment, hogy szolgáljon fel az asztaloknál egyenruhában és kötényben, hogy emlékeztessen mindenkit a „helyére”.

Egy órával később Sebastian belépett, átment a szobán, és megállt előtte.

– Azt hiszem, ez a tánc az enyém.

Carmen egy meglepett kereskedő kezébe adta a tálcát, és elfogadta.

Egész San Jacinto előtt táncoltak.

Amikor vége lett, Don Franklin Valdivia, Beatriz férje lépett oda.

– Vannak férfiak, akik aggódnak az északi megállapodás miatt.

„A víz és a legelés miatt, vagy a magánéletem miatt?” – kérdezte Sebastian.

– Mindkét okból kifolyólag.

– Akkor kénytelenek lesznek beismerni, hogy egy állattartási megállapodást használnak fel arra, hogy megbüntessenek azért a nőért, akit választok.

Franklin Carmenre nézett.

– Maga rendezte a számlákat a Rivas család nevében.

– 4 hét és 2 nap múlva.

Válasz nélkül távozott.

Azon az éjszakán Carmen gondolatban átnézte a feljegyzéseket, és három nevet talált. Julián Télleznek régi határvitája volt Franklinnel; Óscar Sandoval a Rivas családdal kötött vízcserétől függött; Tomás Marín, a postamester pedig kerülte, hogy egyetlen hatalmas családnak legyen alárendelve.

Sebastián beszélt az első kettővel. Carmen azért ment Tomáshoz, mert a lánya, Elisa kezelte az e-mail fiókokat, és hónapok óta hibázott. Carmen 10 perc alatt megtalálta.

Tamás azonnal megértette.

– A szavazatomat akarod.

– Azt akarom, hogy a megállapodás érdemeiről szavazzanak. Ha rossz, szavazzanak nemmel. Ha jó, ne politizálják Don Franklin büszkeségét.

Tomás figyelte a lányát, aki lelkesen követte Carmen helyreigazításait.

– Elisa szerint te vagy az első, aki elmagyarázta neki a számait anélkül, hogy bután érezte volna magát.

– A lányod érti a matekot. Csak egy oszlop volt rosszul formázva.

Tamás becsukta a könyvet.

– Ez is elárul valamit rólad.

A bizottság csütörtökön ülésezett. Carmen a fogadóban várt, amíg meg nem hallotta Sebastian lovának hangját.

Kalappal a kezében jött be.

– Téllez, Sandoval és Marín igennel szavaztak. Calles is. A megállapodás továbbra is érvényben marad.

Carmen kifújta a levegőt.

De Sebastian még mindig nem mosolygott.

– Apám talált rám, amikor elindultam. Megkért, hogy vasárnap elvigyelek vacsorázni.

Pislogott egyet.

– Don Jacinto meghív engem?

–Pontosan ezt mondta: „Az a fiatal nő valami érdemlegesért harcolt anélkül, hogy bárki kérte volna rá. Hozzátok ide. Az anyátok imádta volna.”

Carmen mozdulatlan maradt.

A férfi, aki megesküdött, hogy egy fogadós alkalmazottja árt Rivas hírnevének, az előbb ahhoz a nőhöz hasonlította, akit a legjobban szeretett.

3. RÉSZ
A vasárnapi vacsora nem volt szeretetteljes, mert Don Jacinto nem tudta, hogyan kell könnyen szeretetteljesnek lenni. Viszont felszolgált neki Carmen kenyeret, a gyermekkoráról kérdezte, és félbeszakítás nélkül végighallgatta, amikor elmesélte, hogy az édesanyja 14 éves korában meghalt, hogy soha nem ismerte igazán az apját, és hogy tinédzserkora óta dolgozott.