Nicolás közjegyzői keresést kért, és felbérelte Mauricio Leal könyvelőt a számlák áttekintésével.

Clara eközben folytatta a munkát. Egyik reggel bejárták a legelőket: Nicolás a Relámpagon, Clara pedig a Lunán. Azt mondta, hogy ha a Diófák Háza valóban az anyjáé, akkor egy fogadót szeretne belőle csinálni, ahol sajtokat és kenyeret készítenek ott.

– De a saját munkámmal – tisztázta –, nem akarom, hogy bárki azt mondja, ingyen adtad nekem.

– Akkor senki sem fogja neked odaadni. Ha létezik is, az azért van, mert anyád szerezte.

Szeptemberben Nicolás ebédet szervezett a termelőknek és a munkásoknak. Clara koordinálta az étlapot. Az alkalmazottak és a vendégek ugyanannál az asztalnál ültek.

Ofélia addig tűrte a jelenetet, amíg meg nem látta, hogy Miklós felkéri Clarát táncolni.

„Ne feledkezz meg a helyedről” – mondta neki később, több nő előtt.

Klára a tekintetét fogta.

– Az a helyem, ahol lehetek anélkül, hogy bárkit megaláznék, vagy hagynám magam megalázni.

Azon az estén, amikor a buli véget ért, Julián berontott a könyvtárba két nyugtával és egy jegyzetfüzettel.

—86 000 dollár hiányzik a producerektől beszedett összegből.

Miklós felnézett.

-ÉS?

—Clara egyedül lépett be az irodába 12:20-kor. Aláírta a pénztárgépet. Ez a beszállítói nyugta 146 000 dollárt mutat, de a pénztáros példánya 60 000 dollárral kevesebbet.

Ofélia megjelent az ajtóban.

–Láttam, ahogy kijön, kötényét a mellkasához hajtva.

Klára, aki egy tálcát cipelt, meghallotta a nevét és bement.

– Nem loptam el semmit.

Julian a jegyzetfüzetre mutatott.

– Te vagy az egyetlen személy, aki bejelentkezett.

– Mert én voltam az egyetlen, aki betartotta a szabályt. Aztán bejött két pincér, a beszállító és te. Egyikőtök sem írta alá.

Miklós látta, hogy a számot kijavították.

—Amíg ezt nem vizsgálják felül, senkit sem vonnak felelősségre.

Mielőtt 4 napra elutazott volna, aláírt utasítást hagyott maga után: Clara folytatja a munkát, és senki sem függesztheti fel.

Ofélia megszegte a parancsot, amint a teherautó eltűnt.

18 alkalmazottat gyűjtött össze az ebédlőben.

– Amíg a főnök távol van, én irányítok. Clara felfüggesztve van.

Teresa, a főszakácsnő, feltartotta az aláírt lapot.

– Itt pont az ellenkezőjét írják.

– Jobban ismerem ezt a házat, mint az a fiú.

Don Pascual hátulról szólt.

– De a ház az övé.

Klára mély lélegzetet vett.

–Nincs szükség arra, hogy felfüggesztsenek. Elmegyek.

Ofélia meglepettnek tűnt.

– Senki sem üldöz téged.

– És senki ne kényszerítsen arra, hogy ott maradjak, ahol könyörögnöm kell nekik, hogy higgyék el, nem vagyok tolvaj.

Beszedte a heti fizetését, eltette a Szűzanya képét és anyja jegyzetfüzetét. Don Pascual elvitte Doña Amparóhoz. Másnap 14 krémmel töltött kenyeret sütött, és 11-et eladott a buszpályaudvar közelében. Egy héten belül rendelései érkeztek, és minden egyes pesót nyomon követett.

Visszatérése után Miklós megfosztotta Ofeliát minden hatalomtól, és elment megkeresni Clarát.

– Vissza szeretném ajánlani az állásodat, fizetésemeléssel és nyilvános bocsánatkéréssel.

– Nem jövök vissza.

-Értem.

„Nem akarom, hogy az emberek azt mondják, a főnök fia megbocsátott a szakácsnak. Azt akarom, hogy tudják, a szakács nem lopott.”

Miklós bólintott.

– Mauricio talált valamit. Az elveszett tárgy nem jelent meg a buli estéjén. Három hónappal korábban kezdődött.

Klára némán nézett rá.

– És talált még valamit: az elmúlt 9 évben minden hónapban pénz távozott az országból a „Nogales részvétel” koncepciója keretében.

– Az anyám nevében?

– Igen. De hozzá nem jut el.

A közjegyző megerősítette az 1978-as megállapodást. A hagyatéki másolat eltűnt, Julián pedig 3 héttel korábban visszavonta a kapcsolódó dossziét.

Clara érezte, ahogy a padló megmozdul.

Aztán megérkezett Don Pascual újabb hírekkel.

– Julián Los Nogales 10 hektárját kínálja egy autópálya menti üzletembernek.

Clara ügyvédje felülvizsgálta Julian engedélyét.

„Fizethet fizetéseket és vásárolhat felszereléseket, de földet nem adhat el. Még így is, ha sikerül valakit aláírnia, mielőtt a tanúvallomás napvilágra kerül, akkor ebből egy hosszú pert fog csinálni.”

– Mikor akarják aláírni?

— Szombat délben.

Clara kétségbeesetten nyitotta ki Teresa jegyzetfüzetét. Doña Amparo ekkor eszébe jutott egy mondat az anyjától.

– A megállapodás napján ezt mondta nekem: „Ami fontos, az nem ott van, ahol a gazdagok uralkodnak. Ott van, ahol megtanulod eltartani a sajátjaidat.”

Klára felemelte a fejét.

A Diófák Háza zárva volt, mióta Teresa elment.

Még aznap délután Clara és Amparo betörték a nedvestől duzzadt ajtót, és beléptek a régi konyhába. Ellenőrizték a fiókokat, szekrényeket, a tűzhelyet. Semmi.

Amíg Clara meg nem érintett egy kék csempét a tűzhely felett. Az megmozdult.

Mögötte egy laza tégla volt.

Remegő kézzel húzta vissza.

A lyukban egy viaszosvászonba csomagolt csomag, egy nevére szóló boríték és egy közjegyzői pecsétekkel ellátott dokumentum tűnt fel.

Clara alig győzte elolvasni az első sort, mielőtt leült a földre.

Ez volt a teljes eredeti tanúvallomás.

A borítékban pedig, az édesanyjától kapott levél mellett, egy nemrégiben kapott celayai cím is volt.

Az anyja még élt.

3. RÉSZ
Szombaton, 11:55-kor az El Encino könyvtára megtelt. Julián magához hívatta a vevőt, az ügyvédjét és egy közjegyzőt, hogy véglegesítsék az ügyletet. Nicolás meghívta Don Álvarót, Maurició könyvelőt és Ofeliát is.