3. RÉSZ
Másnap reggel kicseréltem a zárakat, a fontos dokumentumaimat a ház előtt tároltam, és felhívtam Pablo Renteríát, az ügyvédet, aki a nagyapám hagyatékát intézte.

Átnézte az okiratot és a házassági anyakönyvi kivonatomat.

– A lakás még mindig a tiéd – erősítette meg. – De ha Diego valami mást is említett, ami „kockán forog”, érdemes ellenőrizni, hogy senki nem próbálta-e meg kölcsönhöz kötni.

Kértem egy frissített tehermentességi tanúsítványt, és ellenőriztem az ingatlan portfólióját Mexikóváros nyilvános ingatlan-nyilvántartásában.

Nem volt bejegyzett jelzálog vagy zálogjog.

Le kellett volna nyugodnom.

Nem tette.

Két nappal később Laura felhívott.

—Verónica ajánlatot kapott Diegotól, hogy fizesse ki a tartozásának egy részét. Azt mondja, hogy hamarosan felvesz egy nagy kölcsönt.

-Mennyi?

– Nem részletezi. Csak annyit mond, hogy rendezni fog néhány adósságot.

Emlékeztem, hogy Diego szinte mindig átvette a postát.

Lementem a portással, és megkérdeztem, érkezett-e valami nekem címzett.

Megnézte a jegyzetfüzetét.

– Körülbelül két héttel ezelőtt érkezett egy boríték a Financiera Horizonte Capitaltól. Odaadtam Mr. Diegonak, mert azt mondta, hogy várják.

Korábban soha nem volt dolgom azzal a céggel.

Felhívtam Pablót.

„Menj be személyesen” – mondta nekem. „Hozd magaddal a személyazonosító okmányokat és a vételi okmányt. Kérdezd meg, hogy van-e bármilyen fájl az adataiddal. Ha van egy általad aláírt dokumentum, kérj írásos nyilatkozatot arról, hogy semmit sem engedélyezettél.”

Még aznap délután megtettem.

Egy felettesem majdnem egy órát vett igénybe, hogy foglalkozzon velem. Nem adhatott ki semmilyen személyes adatot, de ellenőrizni tudta a nevemre írt dokumentumokat.

Volt egy nyolcszázötvenezer peso értékű kölcsönkérelem Diego nevére.

A dosszié tartalmazott egy „házassági beleegyezési nyilatkozatot” a nevemmel és az aláírásom képével.

Soha nem írtam alá.

A kérelem még mindig elbírálás alatt állt, mivel a jogi osztály további dokumentációt kért a minisztériumtól.

Dühöt éreztem, de megkönnyebbülést is: nem utaltak ki pénzt, és semmilyen garanciát sem regisztráltak.

Írásbeli nyilatkozatot nyújtottam be, amelyben megtagadtam a hozzájárulásomat, és kértem a nekem tulajdonított dokumentum hitelesített másolatát. A pénzügyi vállalat felfüggesztette a felülvizsgálatot, és belső eljárást indított a hitelesség ellenőrzésére.

Aztán Pablóhoz mentem.

„Ez már nem házastársi vita” – mondta, miután meglátta a másolatot. „Meg kell őriznünk a bizonyítékokat, és fel kell emelnünk a feljelentést a dokumentum esetleges hamisítása és visszaélése miatt.”

Megcsináltuk.

Senki sem tartóztatta le Diegót aznap délután. Erre mi sem számítottunk. A panaszt ki kellett vizsgálni.

De a vagyonomat már a kölcsön hivatalossá tétele előtt védték.

Eközben Laura a saját útját járta el. Ügyvédje a családjogi bíróságnak bemutatta a hiányos fizetések bizonyítékait, azokat az üzeneteket, amelyekben Diego elismerte a késedelmeket, valamint a kiadásokra vonatkozó bizonyítékokat, amelyek ellentmondtak annak az állításának, hogy „nincs pénze”. Azt is kérte, hogy hivatalos információkat kérjenek Laura jövedelméről és számláiról.

Egy héttel később Diego írt nekem egy új számról.

„Beszélnünk kell, mielőtt mindent tönkreteszel.”

Azt válaszoltam:

„Ügyvédek jelenlétében.”

Pablo irodájában találkoztunk. Diego egy magánügyvéddel érkezett.

A levél másolata az asztalon volt.

Pál szólalt meg először.

—Mariana tagadja, hogy aláírta volna ezt a beleegyezést. A pénzügyi társaságot a kölcsön folyósítása előtt értesítették, és jelenleg a panasz feldolgozása folyamatban van.

Diego ügyvédje elvette a lapot.

– Benyújtotta ezt?

Diego kerülte a tekintetét.

– Elküldtem a dokumentumokat.

– Honnan származik ez az aláírás?

Csend.

Megkérdeztem:

– Mire kellett neked nyolcszázötvenezer peso?

Diego a háttámlának roskadt.

– Több dologgal is tartoztam.

-Mennyi?

– Száznegyvenezer hitelkártyán és kétszázhúszezer bérszámfejtési kölcsönből.

– A nyugdíjon felül.

Bólintott.

– Mindent össze akartam hangolni.

– És a lakásom?

– A tanácsadó azt mondta, hogy a pénzügyi támogatás bemutatása segítene.

Az ügyvédje ismét az aláírásra mutatott.

– Ki tette oda?

Diego nagyot nyelt.

– Volt egy képem Mariana aláírásáról egy régi szerződésből. Csatoltam.

Nem kellett neki több műsor.

Ez megmagyarázta a fenyegetést, a kölcsönt és azt, hogy milyen sürgősen kellett kijuttatniuk a lakásból.

– Azt tervezted, hogy elmondod nekem?

– Amikor a kölcsönt jóváhagyják.

Csak bámultam rá.

„Először Laurát akartad beköltöztetni hozzám, hogy időt nyerj a tartásdíjból. Aztán engem akartál beköltöztetni az anyádhoz. És közben kölcsönt akartál felvenni az aláírásommal, amit soha nem engedélyeztem.”

– Mindent én fizettem volna.

– Kölcsönpénzzel és a vagyonommal érvelve.

– Meg akartam oldani!

– Nem. Meg akartad osztani a következményeket a körülötted lévő három nővel.

Diego ököllel az asztalra csapott.

– Mindig haszontalannak tüntetsz fel.

– Nem vettem autóalkatrészeket, amíg a gyerekeimnek nyugdíjra volt szükségük.

Az ügyvédje felemelte a kezét.

– Diego, ennyi elég volt.

Pablo egy újabb dokumentumot tett az asztalra. Egy ideiglenes megállapodás javaslata volt, hogy elkerüljék a különélés során felmerülő konfliktusokat: a fennmaradó holmik átadása előzetes egyeztetés alapján, írásbeli kommunikáció, valamint annak elismerése, hogy Diegónak nincs joga a vagyon felett rendelkezni.

Ez sem a panaszt, sem a nyugdíjat nem oldotta meg. Ezek külön eljárások voltak.

Diego olvasott.

– Mi van, ha nem írom alá?

„Továbbra is a jogi úton folytatjuk az eljárást” – mondtam. „Ez csak azt akadályozza meg, hogy újra megjelenj a kulcsokkal vagy ígéretekkel a házammal kapcsolatban.”

Rám nézett.

– Tényleg pénzért akarsz elválni?

Ekkor jöttem rá, hogy még mindig nem értem.