– Akkor mondd meg, mikor fogod rendbe tenni a házadat.

-Kész.

– Ezt már hónapok óta mondogatod.

Mauricio lehalkította a hangját.

Kicsit közelebb kellett mennem, hogy halljam.

– Az ügyvédek már mindent előkészítenek. A válás előtt rendezni fogom Altura adósságainak egy részét. Ha a cég papírpénz értéke csökken, Renata nem sokat követelhet majd.

Valeria halkan felnevetett.

– Mi van, ha észreveszi?

– Renata nem ért a pénzügyekhez.

Ez az öt szó több kárt okozott, mint a hűtlenség felfedezése.

Aztán megemlített egy tanácsadó céget.

Valéria cége.

Számlák.

Átutalások.

Pénzt vettek el az Altura Digitaltól, miközben a válásomat készítették elő.

Lucia a mellkasomon aludt, miközben az apja egy másik babáról beszélt, mintha az első gyermeke lenne.

Bementem a fürdőszobába.

Bezárkóztam egy fülkébe.

Pontosan négy percig sírtam.

Aztán elővettem a telefonomat.

Kikerestem egy számot, amit majdnem három éve nem hívtam.

Arturo válaszolt a második csörgésre.

-Jól?

– Arturo bácsi, Renata vagyok.

Csend lett.

– Vissza kell mennem.

Néhány másodpercig tartott, mire válaszolt.

– A széked soha nem hagyott fel a várakozással.

A következő három hétben titokban dolgoztunk.

Miközben Mauricio azt hitte, hogy Lucíát gyerekfoglalkozásokra viszem, én ügyvédekkel és könyvvizsgálókkal találkoztam.

Több mint hatmillió peso gyanús átutalásait fedeztük fel egy Valeriához köthető cég számára.

Felfedeztünk valamit, amit Mauricio soha nem vizsgált meg alaposan.

Az Altura Digital megalapításához szükséges kezdeti elismerés közvetve a családi vagyonkezelői alapból származott.

A lakás, ahol laktunk, sem Mauricióé volt.

Ugyanazon vagyonkezelői alap tulajdonában volt.

Az új, százhúszmilliós finanszírozás pedig olyan záradékokat tartalmazott, amelyek lehetővé tették az azonnali ellenőrzés követelését csalásra utaló jelek esetén.

Már a gála estéjén megvoltak a bizonyítékok.

Csak arra volt szükségem, hogy Mauricio mindenkinek megmutassa, pontosan milyennek gondol engem.

És meg is tette.

Amikor vacsora után visszatértem a lakásba, az ügyvédek utasításait követve megváltoztattam a hozzáférési kódot.

Tíz húszkor hallottam a kaputelefont.

Mauricio lent volt.

Valéria mögötte állt.

– Nyisd ki! – parancsolta. – Ez az én házam is.

Odaléptem a kaputelefonhoz.

– Nem, Mauricio. Ez egy újabb részlet, amit sosem ellenőriztél.

Csend lett.

– Mit csináltál?

Ránéztem Luciára, ahogy a kiságyában alszik.

– Semmi olyat, amit ne terveztem volna, mielőtt találkoztunk.

Aztán hallottam, hogy Mauricio azzal fenyegetőzik, hogy hívja a rendőrséget.

– Tedd meg – feleltem. – Az ügyvédem most jön le az ingatlannal kapcsolatos dokumentumokkal.

Mauricio felnézett a kamerába.

És ekkor ismét kinyílt mögötte a lift.

De nem csak az ügyvédem jött ki.

Két ember is kijött, akiket Mauricio azonnal felismert.

A Horizonte Capital könyvvizsgálói.

Az egyikük vitte a mappát az átiratokkal, amelyekkel Mauricio mindent lerombolhatott volna.

És amit másnap reggel el akartak árulni neki, az még rosszabb volt.

3. RÉSZ

Reggel nyolc órakor Mauricio már ott ült az Altura Digital igazgatótanácsának hat tagja előtt.

Tíz perccel később érkeztem.

Nem viselte az előző vacsoráról viselt elnyűtt ruhát.

Felvettem egy évek óta elraktározott krémszínű kosztümöt és néhány lapos sarkú cipőt. Lucíát az unokatestvéremnél, Marianánál hagytam, és úgy léptem be abba a szobába, mint az a nő, aki úgy döntött, hogy nem kér többé engedélyt a helyiség elfoglalására.

Mauricio felemelte a fejét.

Úgy nézett ki, mintha nem aludt volna.

– Renata, négyszemközt kell beszélnünk.

Leültem vele szemben.

– Mindent, amit mondani akarsz, itt elmondhatsz.

Arturo jobbra tőlem állt.

Az ügyvédek a háttérben állnak.

A képernyőn megjelent a fizetendő tételek listája.

Hatmillió-négyszázezer peso számlák formájában, „stratégiai tanácsadásért”, „piactanulmányért” és „operatív tanácsadásért”.

A fogadó céget Valeria unokatestvére irányította.

Az adózási cím egy kis irodának felelt meg, ami hónapok óta üresen állt.

Mauricio azzal kezdte, hogy ez egy bevett gyakorlat.

Aztán azt mondta, hogy nem ismeri a részleteket.

Aztán a pénzügyi igazgatót hibáztatta.

Végül azt állította, hogy Valeria mindent elintézett.

A probléma az volt, hogy voltak e-mailek.

És a neve megjelent rajtuk.

„Személyesen Ön engedélyezte a kifizetést itt” – mondta az egyik könyvvizsgáló.

Mauricio a tenyerével az asztalra csapott.

– Mert megbíztam a csapatomban!

Arturo még csak pislogni sem mert.

– Kíváncsi vagyok. Még csak meg sem közelítetted a feleséged szavait, hogy megért egy pénzügyi kimutatást.

Mauricio rám nézett.

– Ez Valéria miatt van?

Ez a kérdés megerősített abban, hogy még mindig nem értek semmit.

-Nem.

—Akkor miért?

–Mivel megpróbáltad kibelezni a saját cégedet, mesterségesen csökkenteni az értékét, és a katasztrófát arra használni, hogy árts nekem egy válás során, azt sem tudtam, hogy erre készülsz.

– Soha nem mondtam…

Kinyitottam a mappát magam előtt.

– Megvannak az e-mailek.

Néma maradt.

– A bankszámlakivonatok is megvannak nálam.

Semmi.

– És megvan nekem a tervezet, amit az ügyvédednek küldtél, és amelyben felvázolod, hogyan akartad átruházni a kötelezettségeket az Alturára a válóper megindítása előtt.

Az egyik tanácsadó lehunyta a szemét.

Mauricio felém hajolt.

– Meg tudjuk ezt oldani.

Meglepődtem, milyen könnyen ejtette ki a „meg tudjuk csinálni” szót.

Négy évig minden az enyém volt, ami a lányunk gondozását, a főzést, a terveim lemondását vagy a megvetésének elfogadását illeti.

De abban a pillanatban, hogy a következmények megjelentek, hirtelen ott volt a „mi”.