A dal utolsó akkordjai úgy zengtek, mint egy diadalmas himnusz. Evelyn már nemcsak énekelt, hanem sírt is, miközben a volt diákjai felé nyújtotta a kezét.

Amikor az utolsó hang is elhalt, nem volt csend. A közönség azonnal talpra ugrott. Az emberek zokogtak, a műsorvezetők könnyeikkel küszködve próbáltak megszólalni, a zsűritagok egymást ölelgették. A színpadon a volt diákok körbevették Evelynt, mindenki meg akarta érinteni, meg akarta ölelni.

Ez nem egy tehetségkutató verseny produkciója volt már. Ez az emberi jóság, a tanári hivatás és a feltétel nélküli szeretet megkoronázása volt.

A szavazás eredménye senkit sem lepett meg. Evelyn Walters rekordmennyiségű szavazattal nyerte meg a műsort. Amikor a műsorvezető kihirdette a győztest, és átadta neki a hatalmas összegű nyereményt jelképező csekket, Evelyn nyugodtan mosolygott. Kérte a mikrofont.

– Köszönöm önöknek – mondta az idős asszony, miközben végignézett a zúgó tömegen. – De ezt a pénzt nem tarthatom meg. Én már egy gazdag ember vagyok. Gazdag vagyok az emlékeimben, a szerelmemben, amit a férjem iránt éreztem, és gazdag vagyok ebben a pillanatban, látva ezeket a csodálatos embereket magam körül, akiket egykor taníthattam. Ezt a nyereményt egy olyan alapítvány létrehozására ajánlom fel, amely hátrányos helyzetű gyermekek zenei oktatását támogatja. Mert a zene mindenkié. És minden gyermek megérdemli, hogy legyen valaki, aki hisz benne.

Az azt követő évben Evelyn élete mesébe illő volt. Bár lemezszerződéseket és világkörüli turnékat ajánlottak neki, ő kedvesen, de határozottan mindent visszautasított. – Túl öreg vagyok én már ahhoz, hogy bőröndökből éljek – mondta nevetve a riportereknek.

Helyette visszatért a kis tóparti házába. A nyereményből alapított „Evelyn’s Harmony” alapítvány több ezer gyermeknek biztosított hangszereket és ingyenes zeneórákat országszerte. Mihály lett az alapítvány fővédnöke, és rendszeresen látogatta Evelynt, néha csak azért, hogy igyanak egy teát és hallgassák a tóparti madarak énekét.

Evelyn Walters nem vált tipikus popsztárrá. Valami sokkal nagyobb lett annál. Egy szimbólum. A bizonyíték arra, hogy egyetlen jó szó, egyetlen önzetlen cselekedet, vagy egy tanár hite a diákjában évtizedekkel később is képes megváltoztatni a világot.

És amikor Evelyn néha, csendes estéken kiült a verandára, és dúdolni kezdett egy régi dalt a csillagos ég alatt, tudta, hogy Arthur ott fentről hallgatja, mosolyog, és büszke rá. Mert megcsinálta. Énekelt a világnak, és a világ végre meghallotta.