Amikor jobban lett, Teresa elvárta, hogy Daniela főzzön, takarítson és gondoskodjon a legtöbb szükségletéről.

Valeria Daniela lakásában lakna.

És amikor a nagymama meghalt, Mauricio visszakapta a vagyonát.

Ezt követően Danielának át kellett adnia a lakását Valeriának.

– Hadd lássam, értem-e – mondta lassan Daniela. – Fel akartam adni egy több millió pesót érő ingatlant, hogy a húgod ne fizessen többé lakbért. Ráadásul ingyen kellett gondoskodnom a nagymamádról. Cserébe talán egy napon kapnál egy régi lakást, amiről azt sem tudjuk, hogy jogilag örökölhető-e, ahogy anyád mondja.

– Ne mondd így.

– Hogyan szeretnéd, hogy elmondjam?

– Egy család voltunk, segítettünk egymásnak.

Daniela örömtelenül felnevetett.

– Különös módja a segítségnyújtásnak. Mindenki kapott valamit. A húgod kapta a lakásomat. Az édesanyádat felmentették az anyja gondozása alól. Te örökséget kaptál. És én mit kaptam?

Mauricio kinyitotta a száját.

Nem érkezett válasz.

-Pontosan.

Elena a konyhából figyelte az eseményeket. Rafael Nicolás közelében maradt, nehogy a gyerek meghallja a vitát.

Mauricio ismét védekezésbe vonult.

– Ez a jövőnk miatt is így volt.

– A jövőnk? Meg sem kérdezted.

– Kórházba kerültél.

–Pontosan. Kórházba szállították, nem halt meg.

A mondat elhallgattatta.

Daniela évekig igazolgatta.

Amikor az anyósa váratlanul bejött, Mauricio azt mondta, hogy csak segíteni akar.

Amikor Teresa elvitt dolgokat a házból, azt mondta, hogy azok jelentéktelen tárgyak.

Amikor Valeriának pénzre volt szüksége, Mauricio mindig talált módot arra, hogy kölcsönadja neki, még akkor is, ha akkor otthon csökkenteniük kellett a kiadásaikat.

Még a saját munkájával kapcsolatos döntéseiben is az édesanyjára hallgatott, mielőtt Danielára.

Egy évvel ezelőtt három hónapos képzést ajánlottak neki, hogy jobb munkát kapjon. Daniela bátorította.

Terézia ezt mondta neki:

– Ne kockáztasd, ami biztonságos. Ezeknek az akcióknak mindig van egy csapda.

Mauricio visszautasította a lehetőséget.

Egy kollégám elvégezte a tanfolyamot, és hónapokkal később területi vezető lett.

Mauricio most arról panaszkodott, hogy leépítések lesznek a cégénél.

De Daniela továbbra is azt gondolta, hogy meg fog változni.

Hogy egy napon megérti, hogy a házasságkötés után a feleségének és a fiának kell az elsőbbséget élveznie.

A baleset végre felnyitotta a szemét.

– Szeretnék kérdezni valamit – mondta. – Ebben a hónapban hány éjszakát töltött Miklós Amália nagymama házában?

– Majdnem mindegyikük.

– És tudtad, hogy nedvességszagúan érkeztem az óvodába?

– Ez egy régi ház.

– És szerinted ez normális volt?

– Csak néhány hétről lenne szó.

– Ön is normálisnak tartotta, hogy a fiunk egy tíz négyzetméteres szobában aludt egy állandó ápolásra szoruló beteg ember mellett, míg a nővére kényelmesen aludt abban a szobában, amit neki készítettünk?

– Valeriának két gyermeke van.

Daniela úgy érezte, hogy ezek a szavak jobban megbántották, mint gondolta.

– És van is egy.

Mauricio ránézett.

– De úgy tűnik, erre sosem emlékszel, ha a húgodról van szó.

Tenyerével az asztalra csapott.

„Elég volt! Mindenből tragédiát csinálsz. Anyám egész életében aggódott értünk, te meg mindig szörnyetegként ábrázolod.”

– Mondj egy konkrét dolgot, amit értünk tett.

– Gyümölcsöt küldött neked a kórházba.

Daniela néhány másodpercig nézte.

-Ennyi az egész?

– Ne légy hálátlan.

„Anyám hetente háromszor hozott nekem ételt a műszakja után. Apám vette a mankóimat és a székemet. Hétvégenként ők hozták el Nicolást, hogy tudj pihenni. Tudod, ki töltötte fel évekig a kamránkat, amikor azt mondtad, hogy nincs elég pénzünk? A szüleim. Ki hozott nekünk zöldséget a földjükről, amikor szezonja volt? Igen. Ki vette Nicolás szobájába a bútorokat? Igen.”

Mauricio komoly maradt.

–Sosem hibáztattak. Anyád küldött nekem almákat, és most kiderült, hogy neki tartozom a lakásommal.

– Nem erről van szó.

– Akkor magyarázd el, miről van szó.

Mauricio nem tudta megcsinálni.

Rafael közbeszólt:

–Egy család nem működik, ha az egyik ember dönt, a másik pedig egyszerűen engedelmeskedik. És még kevésbé akkor, ha az a férfi olyan vagyonról hoz döntéseket, ami nem is az övé.

Mauricio felkelt.

–Nincs szükségem tanfolyamokra arról, hogyan kezeljem a házasságomat.

–Akkor kezdj el te vezetni, és ne add át a kormányt anyádnak.

A megjegyzés feldühítette.

Elment, és becsapta az ajtót.

A következő napokban Daniela bűntudatra számított.

Nem érkezett meg.

Ehelyett olyasmit érzett, amit évek óta nem: nyugalmat.

A takarítócég makulátlanul hagyta a lakást. Rafael kicserélte a zárakat, Daniela pedig úgy döntött, hogy senkinek sem lesz másolata, kivéve a szüleit vészhelyzet esetére.

Amikor visszatért Nicholasszal, a fiú berohant a szobájába.

– Az ágyam!

Danielának el kellett fordítania az arcát, hogy ne lássa, hogy sír.

Egy felnőtt számára talán csak egy szobának tűnt volna.

Nicolás számára ez azt jelentette, hogy újra otthon érezte magát.

Még aznap délután Teresa felhívta.

Daniela válaszolt.

– Azt akarom, hogy gondold át – mondta az anyósa. – Egy intelligens nő nem tesz tönkre egy családot egy lakás miatt.

-Igazad van.

Teresa meglepettnek tűnt.

– Jó, hogy végre megértetted.

„Egy családot nem szabadna szétszakítani egy lakás miatt. Ezért soha nem lett volna szabad megpróbálnod elvenni tőlem az enyémet.”

Teresa azonnal felemelte a hangját.

– Senki sem akart elvenni tőled semmit!

– Azt kérted, hogy Valeria nevére írjam.