Az üzenetekben szerepelt a fotóm, a nevem, sőt még a szokásos búcsúzásom is.
Először éreztem félelmet.
Nem azért, mert igazak voltak.
De mivel nagyon jól meg voltak csinálva.
Aztán eszembe jutott valami.
Utazás előtt a stúdióban hagytam a számítógépemet. Az üzenetküldő programom még nyitva volt.
Jorge tudta a számítógép jelszavát.
Amíg az üzeneteket vizsgálták, Ximena velem maradt, Jorge pedig csak felügyelt látogatásokat láthatott.
Úgy reagált, hogy beperelt.
Azt állította, hogy a munkámat és a kapcsolataimat használtam fel arra, hogy elszakítsam őt a lányától.
Azt is elkezdte mondani, hogy a ház “családi örökség”, mert tíz évet fektetett a felújításokba.
Egy héttel később egy még aggasztóbb hívást kaptam.
Ő volt a bankom igazgatója.
Megkért, hogy személyesen menjek be.
Az asztalán egy meghatalmazás másolata volt.
Állítólag felhatalmaztam Jorget, hogy lezárja a befektetéseit, kérjen számlakivonatokat, és végezzen ingatlanokkal kapcsolatos eljárásokat.
A dátum április 10-e volt.
Azon a napon több mint ezer kilométerre dolgoztam Guadalajarától.
„Megpróbált pénzt kivenni?” – kérdeztem.
„Megpróbált lemondani egy jelentős befektetést” – válaszolta a menedzser. „Nem sikerült, mert nem válaszolt meg egy biztonsági kérdést.”
De volt még valami.
Jorge kölcsönt is igényelt Fernanda szalonjának bővítésére.
Felajánlottam a házamat zálogként.
Az örökölt házam.
Az aláírásom megjelent a jelentkezési lap alján.
Én ezt sosem írtam alá.
A kért összeg meghaladta a kétmillió pesót.
Hirtelen minden a helyére került.
Az utazás Puerto Vallartába.
A számítógép.
A kártya.
A munkálatok a csarnokban.
És a két nap, amíg Ximena egyedül volt.
Azon a hétfőn, miközben a lányom vízen és gabonapelyhen próbált túlélni, Jorge-nak videohívása volt beütemezve egy banki tranzakció megerősítésére.
Ximena közbeszólhatna.
Megjelenhetett mögötte.
Megkérdezhette volna, hol van a nagymamája.
És valaki úgy döntött, hogy kényelmesebb bezárva hagyni.
Még bizonyítani kellett.
Aztán jött az a rész, amire egyikük sem számított.
A biztonsági cég technikusa ellenőrizte a ház kameráit.
A főkábelt valóban elvágták.
De a rendszer rendelkezett egy tartalék akkumulátorral és egy adatkártyával, amely automatikusan mentette a felvételeket a felhőbe.
A videók nem vesztek el.
Amikor megjelent a május 4-i első kép, Jorge egy pillanatra elállt a lélegzete.
A képernyőn éppen egy bőröndöt pakolt.
Ximena megkérdezte:
– Apa, mikor jön már a nagymamám?
És Jorge így válaszolt:
– Holnap. Joghurt és müzli lesz. Ne nyisd ki az ajtót.
Aztán bejött Fernanda.
Aztán Terézia.
És a kamera előtt, mit sem sejtve arról, hogy még mindig felvételt készít, mindhárman beszélgetni kezdtek.
Amit mondtak, pontosan megmagyarázta, miért maradt egyedül a lányom.
De ez olyasmit is feltárt, amire nem is gyanakodtam a pénzem és a házam elvételére irányuló tervükkel kapcsolatban.
Amikor a nyomozó kérte, hogy állítsák le a videót, hogy bizonyítékként lemásolhassák, Jorge hirtelen felállt.
És mióta ismerem, most először láttam valódi félelmet a szemében.
3. RÉSZ
A videó újra elkezdődött az elejétől.
Jorge ruhákat pakolt egy kék bőröndbe.
Ximena a konyhában ült és színezett.
„Mikor jön a nagymamám?” – kérdezte.
– Holnap korán.
– Mi van, ha megéhezem?
– Van gabonapehely és joghurt.
Aztán Fernanda bejött.
– Elhoztad a banki mappát?
Jorge egy fekete mappát tartott a kezében.
-Itt van.
Pár perc múlva megjelent Teresa.
– Holnap időpontom van a gyógyfürdőben. Ebéd után tudok menni.
Jorge még csak nem is vitatkozott.
– Rendben. Lucia csak júniusban jön vissza.
Fernanda megkérdezte:
– És a lány?
Jorge a konyha felé nézett.
– Semmi baj. Nagy.
A lányom ötéves volt.
Öt.
Tíz tizennégykor mindhárman elhagyták a házat.
A bejárati ajtó érzékelője keddig, megérkezésemig nem jelzett mozgást.
A hátsó ajtó sem nyílt ki.
A konyhai kamera többször is mutatta, ahogy Ximena belép.
Az első este megette az utolsó joghurtot.
Másnap reggel száraz gabonapelyhet evett.
Délután kinyitotta a hűtőszekrényt, néhány másodpercig nézte, majd becsukta.
Egy másik felvételen egy széket húzott a tűzhely felé.
Megpróbált egy edényt az egyik tűzhelyre helyezni.
Nem tudta bekapcsolni.
Végül a földön ült.
Hétfő délután felkiáltott:
-Nagymama!
Senki sem válaszolt.
Azon az estén a hűtőszekrény előtt sírt.
Nem volt botrányos kiáltás.
Sokkal rosszabb volt.
Halkan sírt, eltakarta a száját, mintha hinné, hogy még egyedül is bajba kerülhet, ha zajong.
Teresa sírva fakadt, miközben a képeket nézte.
– Azt hittem, Fernanda visszajön.
Fernanda felé fordult.
– Azt mondtad, elmész.
– Jorge pedig azt mondta, hogy addig nem megy el, amíg meg nem tudja, kik maradnak.
A hárman ott helyben elkezdték egymást hibáztatni.
Nem szóltam semmit.
A felvétel eleget mondott.
Az eredeti fájlt átadták technikai elemzésre. Megerősítették, hogy nem történt rajta vágás vagy manipuláció.
Aztán átnézték a fiókomból küldött üzeneteket.
A feljegyzések szerint a guadalajarai számítógépemről származtak.
Az egyik műszak alatt egy chihuahuai műtőben voltam. Voltak belépési naplók, jelenlévő személyzet és orvosi jelentések, amelyek ezt bizonyították.
Azt is megállapították, hogy a bejelentkezési jogosultságot egy olyan táblagépről erősítették meg, amelyet Jorge rendszeresen használt.
A története kezdett kibogozódni.
De nem adta fel.
Ha elveszíti az esélyt, hogy megtartsa Ximenát, megpróbálja megtartani a házat.
Nyugtákkal, számlákkal és szerződésekkel igazolta, hogy évek óta befektetett az ingatlanba.
Felbéreltem Mauricio Salgadót, egy családi és vagyonjogi ügyekre szakosodott ügyvédet.
