– Mert a gyerek nem hibáztatható a hibáinkért.
Órákon át küzdött Isabel a vérzés elállításával. Alejandro kint maradt a szobán kívül, míg Doña Leonor imádkozott és sírt. Hajnalban Isabel kimerülten bukkant elő.
– Catalina túléli. A gyermek is, ha teljesen kipiheni magát.
Catalina kérte, hogy beszélhessen a haciendában még tartózkodó összes vendég előtt.
Sápadtan, párnák közé támasztva bevallotta az igazságot. Szerelmes volt Mateo Salcedo kapitányba, és várandós volt a gyermekével. Doña Leonor ellopta a kapitány leveleit, és a botrány elkerülése érdekében kényszerítette, hogy feleségül menjen Alejandróhoz. Catalina kétségbeesésében Isabel pénztárcájába tette a brosst.
„Hagyhatott volna meghalni” – mondta könnyek között. „Ehelyett megmentette a fiamat. Isabel nem a tolvaj. Én voltam a gyáva.”
Doña Leonor megpróbálta igazolni tettét, de Alejandro megparancsolta neki, hogy hagyja el Los Laurelest. Ezután a kapcsolatait felhasználva felkutatta Mateót, aki soha nem utasította el Catalinát. Levelei bontatlanul visszaérkeztek.
Három héttel később a kapitány megérkezett a haciendába. Berohant Catalina szobájába, és térdre esett az ágya mellett. Mielőtt a kapitány egy szót is szólhatott volna, a lány könnyekre fakadt.
Ugyanazon a délutánon Alejandro elvitte Isabelt az üvegházba.
„Vártam, mert azt akartam, hogy vége legyen a botránynak” – mondta.
– Nem akarom megvárni, míg a világ megadja nekünk az engedélyt.
Megfogta Isabel mindkét kezét.
„Nem akarok olyan feleséget, aki illik a címemhez. Azt a nőt akarom, akinek vizes a csizmája, a bábát, aki vitatkozik velem, és a szörnyű macskát, aki a papírjaimon alszik. Minden reggel arra akarok ébredni, hogy tudjam, ő választotta a maradást. Hozzám akarok jönni feleségül.”
– A társadalom majd megszólal.
– A társadalom már beszél róla. Legalább adjunk neki egy elmesélnivaló történetet.
Izabella könnyek között mosolygott.
– Igen. De továbbra is fogok szülni.
– Egészségügyi központot fogok építeni.
– Azokat is ellátom, akik nem tudnak fizetni.
– Akkor az egy nagyon veszteséges egészségügyi központ lesz.
-Pontosan.
– Féltem, hogy ezt fogja mondani.
1817. augusztus 23-án házasodtak össze a Los Laureles kis kápolnájában. A munkások bougainvillea szirmokkal borították be az utat. Doña Jacinta végigsírta a szertartást, és azt állította, hogy már a kora reggeli órákban, a hintóban előre látta ezt az egyesülést.
Katalin és Matthew együtt jártak az iskolába. Hónapokkal később megszületett fiuk, egészséges és rendkívül hangos. Katalin megkérte Erzsébetet, hogy legyen a keresztanyja.
Alejandro betartotta az ígéretét. A hacienda melletti régi házat átalakította nők és gyermekek klinikájává. Isabel a közeli falvakból származó fiatal nőket képzett bábáknak és gyógyítóknak. Soha többé senkinek sem kellett mérföldeket utaznia segítségért egy lázas éjszaka vagy nehéz szülés során.
Egy évvel az esküvő után Isabel belépett a könyvtárba, és Alejandro kezét a hasára tette.
– Valamit el kell mondanom önnek, márki.
Ránézett, megértette, majd térdre rogyott.
– Egy fiú?
– Vagy egy lánya. Csak 8 hete okoz gondot.
Alejandro a ruhájához temette a homlokát, és szégyenkezés nélkül sírt.
A lány egy viharban született, és örökölte apja szemét, anyja elszántságát, és azt a tüdejét, amely képes volt felébreszteni az egész farmot. Esperanzának (Remény) nevezték el.
Azon az éjszakán, miközben a kislány a kiságyában aludt, Isabel és Alejandro kimentek a teraszra. A távolban hallhatták a San Jerónimo harangjainak zúgását. Mexikó egy új korszakhoz közeledett, bár senki sem tudhatta még, mennyi fájdalommal kell majd elérnie.
– Emlékszel, mit mondott nekem azon a reggelen? – kérdezte Isabel.
– Hogy egész életemben rá vártam.
– Nem ezt mondta.
– Talán nem ezekkel a szavakkal.
Alejandro átölelte, miközben Canela bent levert valami értékes tárgyat.
Isabel a haciendát, a kivilágított klinikát és az ablak melletti bölcsőt nézte. Rossz kocsiba szállt fel, abban a hitben, hogy csak haza kell mennie. Mit sem sejtve arról, hogy megtalálta azt a férfit, aki tisztelni fogja, egy családot, amelyet szabad akaratából választhat, és egy otthont, ahol egyetlen nőt sem ítélnek meg a származása alapján.
– Akkor rajta, Don Alejandro – suttogta –. Még előttünk áll egy egész élet.
És ezúttal együtt a helyes utat választották.
