Hálás vagyok ennek az embernek. Hálás vagyok azért a pillanatért, amikor újra találkoztak. Mert ez a pillanat megmutatta nekem, hogy a világ még mindig egy jó hely. Hogy még mindig vannak emberek, akik szeretnek. Hogy még mindig vannak kutyák, akik várnak. Hogy még mindig vannak történetek, amiket érdemes elmesélni.
És amikor most a kórházunk ajtajára nézek, arra a kutyára emlékszem. Emlékszem a makacsságára. Emlékszem a szeretetére. Emlékszem a hűségére. És emlékszem, hogy az igazi hűség néha nem ismer sem távolságot, sem betegséget, sem a különválás hosszát. Mert az igazi hűség a szívből fakad. És a szív nem ismer határokat. A szív nem ismer tilalmakat. A szív nem ismer távolságot. A szív egyszerűen szeret. És néha ennyi elég. Néha ennyi az egész.
