– Gúnyolódsz velem? Még fel sem tudok állni.
– Nem kell felállnod.
Anna a fürdőkád mellé helyezte a kerekesszéket, és elkezdte magyarázni, hogyan tud egy mozgáskorlátozott személy minimális segítséggel önállóan átszállni.
Marco elsőre kudarcot vallott. Dühös lett. A másodikra is kudarcot vallott. Harmadszorra a keze kicsúszott a kapaszkodóból. A testőr azonnal előrelépett, de Anna felemelte a kezét.
— Nincs szükség.
Marco zihált.
– Elég. Tedd el mindent.
De a fiatal nő most először nem engedelmeskedett neki.
— Még egyszer.
– Mondtam, elég volt!
– És azt hallottam, hogy Marco Vitale soha nem adja fel három próbálkozás után.
A férfi lassan ránézett. Anna már eldöntötte, hogy őt is kidobják. Marco azonban váratlanul megragadta a rudat.
– Húzd közelebb a széket.
Néhány perccel később sikerrel is járt.
Sérülése óta először szállt át a kerekesszékből egy speciális ülésre a fürdőkád mellett. Marco megdermedt. Úgy nézett a saját kezére, mintha csoda történt volna. Anna nyugodtan letett mellé egy törölközőt.
– A többit nélkülem is elintézed.
És az ajtó felé indult.
— Anna.
Megállt.
— Micsoda?
Marco sokáig hallgatott, mintha a következő szavak nehezebbek lettek volna számára, mint az egész edzés.
– Maradj az ajtó közelében. Ha esetleg… segítségre lenne szükségem.
Ez volt az első kérése hónapok óta. A következő napokban a fürdőszoba vált a napi edzés helyszínévé.
Marco még mindig ingerlékeny volt. Néha káromkodott. Többször is követelte, hogy hagyják abba a gyakorlatokat.
De Anna soha többé nem tette meg helyette azt, amit ő maga is megpróbálhatott volna.
A férfi fokozatosan megtanulta áthelyezni magát, felvenni ruhája felső részét, és bizonyos segédeszközöket önállóan használni.
A személyzethez való hozzáállása is megváltozott.
Szigorú maradt, de már nem alázott meg senkit.
