Egyetlen aprópénz és egy szívszorító vallomás: A kisfiú, aki megállította az időt. Az eső sokkal hevesebben zúdult, mint amire bárki számított. Az emberek többsége lehajtott fejjel, sietve rohant el „Lucy Reménykonyhája” előtt – mindenki próbált még azelőtt hazaérni, hogy a vihar végleg elszabadulna.

Aznap este, amikor Lucy végül egyedül maradt és bezárta az ajtót, az ablak mellett állt, a régi érmét szorongatva a kezében. Visszagondolt Nathan szavaira, és némán az égre nézett.

Valóban igaz volt. A remény egy csodálatos, láthatatlan kötelék: ha egyszer elülteted valaki szívében, idővel kivirágzik, és végül – bármilyen messzire is sodorja az élet – mindig visszatalál oda, ahol született.